szabadidő

szerkesztés

Beszélgetés Háy Jánossal, Anilogue Filmfesztivál, Falra fel! plakátaukció – Online-program-ajánló (11. 19–25.)

Szerzők

  • Kovács Dávid

2020. 11. 19. 16:18

Bár személyesen továbbra sem tudunk részt venni szervezett programokon, az online térben valamelyest csillapíthatjuk éhségünket e téren, hiszen élő közvetítések és felvételek segítségével ezen a héten is „részt vehetünk” olyan eseményeken, mint egy beszélgetés Háy Jánossal vagy éppen Feldmár Andrással, de a színházi előadások is a nappalinkba jönnek továbbra is, ahogyan a Távmozinak köszönhetően például az Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál is. Mutatjuk aktuális válogatásunkat.

November 19., csütörtök

November 19-én 18 órától Szabó T. Annával Orvos-Tóth Noémi beszélget a Szabadulógyakorlat című novelláskötetről a Líra Könyv Facebook-oldalán.

Ez a szerelem és a halál könyve: Szabó T. Anna harmadik novelláskötetében testről és lélekről, sóvárgásról és rajongásról, örömről és hiányról beszél, az emberben lakó gyönyörű és iszonyú erőkről, arról, hogyan engedjük el vagy zabolázzuk meg a vágyainkat. A legjobban az érdekli, hogyan működik jól megkomponált életünk mélyén az ösztönvilág, hogy civilizálható-e a szenvedély, és lehet-e, érdemes-e másképpen szeretni, mint életre-halálra. A kötetben a vad felfokozottság és a túlvilági szenvedély hangjai vegyülnek a józan hétköznapok közeledési kísérleteinek szólamába, váltja egymást múlt és jelen, valóságos és képtelen. A történetek hullámzása, intenzitása és lecsendesedő pillanatai úgy hatnak ránk, mintha zenét hallgatnánk. A Szabadulógyakorlat olyan titkokat tár fel az identitásról és a kapcsolatokról, amelyeket – bár talán még nem vettük észre – minden ember ismer.

További infók 

Fotó: Szabó T. Anna / Facebook

A férfiember egész olcsón megússza az életközepi válságot, (például vesz egy új, feltétlenül szükséges sportautót), amikor mindjárt utoléri a kapuzárási pánik is – így nem tehet mást, meg kell adnia magát az ösztöneinek, és le kell cserélnie a nejét egy másik nőre. Csakhogy a feleségnek ehhez azért lesz még egy-két szava! Nem is beszélve a család régi barátairól (vagy friss ellenségeiről?). A New York-i komédia immár közel másfél évtizede hódít a Centrál Színház színpadán, most azonban online, a SzínházTV felületén nézhetjük meg Básti Juli, Nagy-Kálózy Eszter, Rudolf Péter, Puskás Tamás és Sztarenki Dóra játékát.

További infók 

Fotó: Tomhauser Tamás / Centrál Színház

Kevés szó jelentése változott annyit az évszázadok során, mint a forradalomé. Egyes forradalmak évfordulóit megünnepeljük, más forradalmak következményeitől elborzadunk. De csak ritkán tesszük fel a legfontosabb kérdést: mi a forradalom? Létezik-e egyáltalán? Vagy csak mi nevezünk így bizonyos történelmi eseményeket, amelyeket dicsőségesnek kívánunk feltüntetni? Mi a forradalmi erőszak szerepe a történelemben? Hogyan lehet egyszerre forradalmárnak nevezni idealista hősöket és tömeggyilkosokat? Hogyan vélekedjünk a magyarországi forradalmakról?

A válaszokat a Rubicon Intézet november 19-i vitaestjén tudhatjuk meg, melyet a Rubicon Történelmi Magazin Facebook-oldalán élőben kísérhetünk figyelemmel.

További infók

Fotó: Fortepan / Klausz Ádám

November 20., péntek

Idén hatodik alkalommal rendezték meg a nagy sikerű Textúra összművészeti előadás-sorozatot, amely november 20-tól hely- és időkorlát nélkül mindenki számára elérhető az eSzínház felületén. Kortárs magyar szerzők írtak új irodalmi szövegeket a múzeum gyűjteményének egy-egy inspiráló, kiemelt alkotásáról. Az elkészült műveket a Szépművészeti Múzeum kiállítótereiben színművészek mutatják be.

Székely Kriszta rendezői koncepciója szerint az idei Textúrán múzeumi dolgozók bőrébe bújva kerülnek bemutatásra az irodalmi alkotások és a múzeum műtárgyai. Az előadásokon egyrészt betekintést nyerhetünk az intézményben dolgozók mindennapjaiba, másrészt megismerhetjük személyes történeteiket és gondolataikat.

További infók 

Fotó: Orlai Produkció

Plakátfiú és a Múzeum Antikvárium által szervezett negyedik árverésen különleges, hirdetménynek, falragasznak szánt plakátok, eddig sehol sem látható valódi ritkaságok is kalapács alá kerülnek. A múlt század magyar grafikusművészetét reprezentáló, 150-nél is több tételből álló aukción filmes, zenei, kiállítási, propaganda- és reklámplakátokra is licitálhatnak az érdeklődők. A különleges helyzetre való tekintettel idén ledőlnek a határok és a térbeli korlátok, hiszen online bárki licitálhat az aukciós anyagra a világ bármely pontjáról.

További infók

Fotó: Plakátfiú / Facebook

Zárt ajtók mögött, de megrendezik a Zeneakadémia kamarazenei fesztiválját (kivéve a gyermekprogramot). Simon Izabella és Várjon Dénes ebben az évben a 120 éve született Antoine de Saint-Exupéry világhírű regényére, A kis hercegre fűzi fel a hangversenyeket. A kamaraelőadások és az irodalmi beszélgetés megtekinthető a Zeneakadémia Digitális Koncerttermében.

Tovább infók

Fotó: Zeneakadémia

November 21., szombat

Szombaton és vasárnap Carol Rocamora Örökké fogd a kezem című darabjából készült előadást közvetíti a Madách Színház. Carol Rocamora a New York-i művészeti egyetem tanára, Csehov több írását ültette át angol nyelvre. Csehov és felesége levelezésének nyomán írt művének ősbemutatója 2001-ben volt a londoni Almeida Theatre-ben, azóta számos nyelven aratott sikert. Az előadás előtt Nyáry Krisztián irodalomtörténész lesz a színház vendége, aki Csehov és a szerelem címmel mesél Csehovról, Olga Knipperről és az őket körülölelő irodalmi, művészi korszakról.

További infók

Fotó: Madách Színház / Facebook

November 21-én a Tokaj-hegyaljai borvidékre, Erdőbénye mellé látogat a Telekom Electronic Beats csapata egy késői szüretre, kiegészülve pár izgalmas zenésszel és DJ-vel, akiket a YouTube-on keresztül bárhonnan élőben hallgathatunk majd. A helyszín Homonna Attila szőlője lesz, aki maga is szerepel a line-upon, utána olyanok érkeznek még a reménysugarak katalizátoraként, mint Iamyank, aki egy hegytetőn törökülésben játszik majd ambientes témákat, a Malajziában felnőtt, de aztán Magyarországra hazaköltözött mellow-popos Saya Noé, a saját stílusát stand-up-jazzként is címkéző Mörk, illetve a honi technó egyik legönazonosabb bástyája, az Electronic Beats nyár végi válogatására is egy feszes tétellel felkerült CVRDWELL

További infók 

November 22., vasárnap

November 22-én két időpontban is vetítik a Távmoziban Horvát Lili idei, Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre című filmjét, amit mi is nagyon szerettünk. A vetítést követően virtuális közönségtalálkozón is részt vehetünk, ahol a rendezővel, Horvát Lilivel, és az egyik főszereplővel, Stork Natasával is beszélgethetünk. A közönségtalálkozót Kovács Gellért Filmszerész vezeti.

További infók 

November 23., hétfő

Bánk bán egy véres, végtelen, évszázados indulatokkal teli éjszaka története, amiben minden sértettség, összeférhetetlenségből eredő trauma és kisebbségi komplexus a felszínre bugyog. Egy éjszakáé, amiből talán jobb fel sem ébredni. A Katona József Színház nagy sikerű előadását az eSzínház közvetíti november 23-án 19 órától.

További infók 

Fotó: Dömölky Dániel

Hogyan lesz a magyarból kettessel épphogy átcsúszó, diszlexiás és diszgráfiás gyerekből az ország legtermékenyebb sikeres írója? Ki az a cégvezető, akiről az Európa Könyvkiadónál megjelent legújabb regényét írta? Ezekről is megkérdezi majd a költő, színmű- és prózaíró, festő, saját könyveit illusztráló és egykor rockzenekart alapító Háy Jánost a Vasas Könyvtár Facebook-oldalán november 23-án 17 órakor kezdődő beszélgetésben Mátraházi Zsuzsa.

További infók

Fotó: Tóth Lambert / Háy János Facebook-oldala

November 24., kedd

Kedden 17 órától a 80 éves Feldmár Andrással A tudatállapotok szivárványa című könyvének új kiadása kapcsán Szörnyi Krisztina, a HVG Extra Pszichológia magazin főszerkesztője beszélget. Az esemény zárt Facebook-csoportban zajlik majd, ezért előzetes regisztráció szükséges a megtekintéshez.

További infók

Fotó: Kováts Dániel / Feldmár Intézet

A Nemzeti Táncszínház újrainduló közvetítéssorozatában Az óceán kincsei című indiai táncjátékot láthatjuk november 24-én a Sivasakti Kalánanda Táncszínház előadásában.

Egyszer régen, az indiai mitikus időkben elpusztult a világ. Az óceán elöntött mindent, és az értékeket magával ragadta. Az egymással rivalizáló „istenek” és „démonok” nincstelenek lettek és egyszerű halandókká váltak. Eldöntik, hogy kiköpülik az óceánt: vissza szeretnék szerezni belőle kincseiket, többek között a halhatatlanság italát. Ez persze van, akinek sikerül, van, akinek nem.

További infók 

Fotó: Nemzeti Táncszínház / Facebook

November 25., szerda

November 25. és 29. között, ugyancsak online, a Távmoziban tartják meg 18. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál első felvonását is, a tervek szerint májusban pedig már valódi mozitermekben érkezik majd a folytatás. November 21-én Anilogue Warmup címmel ingyenes felvezetőnapot is tartanak a szervezők, melynek során a tavalyi év három díjnyertes rövidfilmjét is ingyen nézhetjük meg.

További infók

Az OperaSzerda közvetítésében ezúttal Richard Strauss Az árnyék nélküli asszony című művének keresztmetszetét láthatjuk és hallhatjuk. A live stream 20 órakor indul az Operaház Facebook-oldalán.

A szellemvilág uralkodójának gyermeke megsebzett gazellából gyönyörű lánnyá változott. Vadász és zsákmány egymásba szeretett: a tündérlány a Délszaki Sziget császárnéja lett. Testén azóta átjár a fény, mintha üvegből volna: megrekedt a szellem- és az embervilág között. Ha nem sikerül árnyékot szereznie, a császár kővé fog válni... Háború alatt született mese emberségről, önfeláldozásról, boldogságunk megbecsüléséről

További infók 

Fotó: Operaház

Hasonló tartalmak

Admin mode