A tavaszi kijárási korlátozások alatt több kísérlet is született a kulturális produkciók négy fal közé való eljuttatására és közvetítésére, de a most induló SzínházTV tűnik eddig a legprofibbnak és legátgondoltabbnak. Közben az Örkény Színház és a Belvárosi Színház is bejelentette, hogy a járvány miatt bezárnak.

Az új járványügyi intézkedések szerint a rendezvényeken, sportrendezvényeken, mozikban, színházakban csak minden harmadik széken lehet ülni, és ez minden érintettet újratervezésre késztet. A Stúdió K Színházba már kedd este is csak 20 kiválasztott embert engedtek be, a Katona József Színházban a jegyvásárlók első egyharmada élvez elsőbbséget, a Vígszínházban regisztrációs sorrend szerint lehet bekerülni a szerencsés nézők közé. 

„Évadunkat a járvány miatt fél házzal nyitottuk. Sok lelkierőt adott nekünk, hogy jönnek hozzánk, nem félnek, velünk maradtak. Ám a járvány új hulláma egyre magasabb. Az új rendelkezések szerint csak harmadházzal játszhatnánk” – adta hírül november 5-én közleményben az Örkény Színház, melynek előadásai mától csak streamelt formában nézhetőek meg, támaszkodva a saját, nyáron épült streamstúdiójukra. Hasonló döntést hozott a Belvárosi Színházban több előadását is játszó Orlai Produkció is.

A jelenlegi, drámai vírushelyzetben nem hiszünk a fél- vagy harmadmegoldásokban, nem hisszük, hogy látszatintézkedésekkel a járványveszély csökkenthető. Ezért úgy döntöttünk, hogy nézőink és kollégáink egészsége érdekében 2020. november 9-től a járványhelyzet biztonságos enyhüléséig nem tartjuk meg a Belvárosi Színházba meghirdetett előadásainkat” – írják Facebook-oldalukon. Több produkciójukat viszont egy új, már elérhető felület, a SzínházTV fogja streamelni, melynek online közvetítései november 12-én az Egy őrült naplója című, a Jurányi Házban játszott Orlai-előadással indulnak.

A SzínházTV ötletgazdája Radnai Márk színész-rendező, aki már több hónapja dolgozik a koncepción, melynek logikája hasonló a közszolgálati tévé régi színházi közvetítéseihez. A nézők itt viszont kapnak „extrákat” is, ennyiben több lesz az online közvetítés, mint a tradicionális színház: az élményt felvezető műsorokkal, backstage-túrákkal teszik izgalmasabbá, amelyeknek Kovács Patrícia lesz a háziasszonya.

A nézők a szinhaztv.com oldalon történő regisztráció után jegyet tudnak venni az előadásokra, az előadások előtt előbb 24 órával, majd 2 órával emlékeztető e-mailt kapnak a streameléssel kapcsolatos fontos információkról. Élőben is lehet követni az előadást, de utólag is meg lehet nézni, rögzített formátumban. Fontos, hogy a lejátszást meg lehet ugyan állítani, azonban se visszatekerésre, se előretekerésre nincs lehetőség – az élő adás esetében ez magától értetődik, de a rögzített adás esetében is érvényes lesz. A lényeg, hogy a néző végignézze az előadást, ennyiben legyen hasonló a hagyományos színházi élményhez. Az online színházról is el lehet késni: ez esetben 19:20-ig lehet becsatlakozni az előadásba, utána pedig már csak a rögzítettet lehet megnézni. A streaming még további 24 órán át érhető el a honlapon.

A produkciókat a lehető legmagasabb minőségben örökítik meg: 4K ULTRA HD minőségben, 6 kamerával, és a rögzítést hosszú snittelési folyamat előzi meg: a forgatás előtt részt vesznek próbán, és komplett forgatókönyvvel készülnek, mintha fikciós tartalom lenne.

Lehet azzal érvelni, hogy a színház lényege a személyes jelenlétben rejlik, de novemberre talán mindenki eljutott arra a felismerésre, hogy a semminél talán még a virtuális kultúra is jobb. Persze attól, hogy valami online megy, még nem feltétlenül ingyenes – a SzínházTV előadásai is pénzbe fognak kerülni. A jegyárak 3900–4200 Ft között vannak, és jelenleg a következő előadások szerepelnek a repertoáron: Játékszín – Hatan pizsamában és A szőke ciklon, Centrál Színház – New York-i komédia, Katona József Színház – Jeanne d'Arc, Orlai Produkció – Határátlépések, Second Life, avagy kétéletem és Hogy szeret a másik.

Címkék