Hazudósak vagyunk, mert Huszár Krisztián és Mogyorósi Gábor barátsága egyáltalán nem most kezdődött, sőt még csak nem is most főznek együtt először – de hogy duóban folytatják Huszár Vietnamigulyás.hu nevű, amúgy is kiemelkedő ázsiai-fúziós bisztróját, abból csak jó sülhet ki.

Van a budapesti gasztronómiának egy Huszár Krisztiánja – pörög mint a motolla, évente, két évente konyhát vált, szívbaj nélkül küld el mindenkit a fenébe, aki nem tetszik neki, de amit kiad a keze közül, abba nem lehet belekötni – mindegy, hogy a Madách téren a Konyhában, a Beszállóban, a fine dining Fámában vagy a picike Sziromban kértük ki a fogásait.

És van a budapesti gasztronómiának egy Mogyorósi Gábora is, aki éveken keresztül szinte one man showban tolta a szintén kiemelkedő, Bib Gourmand-minősítésű Laci!Konyhát, majd annak bezárása után visszatért az Alabárdosba. Más világ volt, a Laci!Konnyha egy progresszív bisztró, míg az Alabárdos egy állandó étlappal dolgozó fine dining hely volt. Múlt időben, mert a vírushelyzetet ők sem bírták, így a bérleti jogot visszadva testületileg átvonultak a Dunapark Kávéházba a nyár folyamán. 

Kettőjük barátsága 17 évvel ezelőtt, még a LouLou konyháján kezdődött, és tart azóta is. „Mikor megnyitottam a VietnamiGulyás.HK-t, már akkor gondoltam arra, hogy idehívom Gábort, de nem mertem – az Alabárdos más műfaj, és nem gondoltam, hogy neki lenne kedve ehhez itt. Aztán beszélgettünk, és mondta, hogy szívesen váltana – azonnal szóltam, hogy örülnék, ha csatlakozna” – mondja Krisztián.

„Kicsit belefásultam, és kellett a váltás, kellett Krisztián életereje belém. Felhívtam Krisztiánt, hogy nem érzem magamat túl jól, magammal vannak problémáim és akkor mondta, hogy na akkor gyere ide. Ha őszinte akarok lenni, akkor az Alabárdos kicsit már kifárasztott. Úgy éreztem, elvesztettem az erőt, ami megvolt – de ha igazán őszinte akarok lenni, akkor már a Laci!Konyha utolsó hónapjaiban elvesztettem azt a fajta erőt, amit mindenképpen vissza szeretnék szerezni” – teszi hozzá Gábor.

„Nekem nagyon jó volt, hogy ő idejött, mert száz százalékosan bízom benne, és nyugodt szívvel bízok rá bármit, nem kell folyton itt lennem. Intézhetem az ügyeket, vagy kreatívkodhatok, mert tudom, hogy Gábor is maximalista. Így tudok szervizelni is, az például hiányzik, mert nagyon szeretek, és amúgy alig van rá időm” – kontrázik Krisztián.

„Nekem nagyon jó volt, hogy ő idejött, mert száz százalékosan bízom benne, és nyugodt szívvel bízok rá bármit, nem kell folyton itt lennem. Intézhetem az ügyeket, vagy kreatívkodhatok, mert tudom, hogy Gábor is maximalista. Így tudok szervizelni is, az például hiányzik, mert nagyon szeretek, és amúgy alig van rá időm” – kontrázik Krisztián.

A munkamegosztás laza, de a kreatív rész inkább Krisztiáné, Gábor pedig főleg a megvalósításban játszik főszerepet. Mindketten kiemelik, hogy hatalmas öröm olyannal dolgozni, akivel egy rugóra jár az agyuk. Ha azonban azt hisszük, hogy mostantól ennyi a kettejük sztorija, akkor csalatkozni vagyunk kénytelenek, ugyanis ketten együtt egy új fejezetet készülnek nyitni a hazai gasztronómiában. 

Krisztiánnak a karantén alatt nem volt fix helye, de a vietnami gulyást kiszállította, szépen, befőttes üvegekbe csomagolva. A befőttes üvegben dunsztolást, mint technikát azonnal be is emelte a Vietnamigulyás.hu konyhájára, de itt nem álltak meg.

Sikerült megszerezni a mellettük lévő pici üzlethelyiséget, ahol egy különleges delikátbolttal egybekötött kávézót nyitnak hamarosan. A saját étlapjukra felkerülő ételeket és a félkész alapanyagokat fogjuk tudni hazavinni: lefagyasztott tésztákat és minden olyat, ami alkalmas a konzerválásra és tartósításra.

„Ebben egyébként nincs semmi új, a konzerválás egy régi technika, Franciaország egyes területein a mai napig használják, a henteseknél így lehet cassouletet kapni, üvegekben vagy konfitált húsokat. Nagyon sokat beszélgettünk hármasban Várvizi Péterrel, hogyan és mit lehet jól konzerválni. Ez egy olyan technika, amit itthon is sokat csináltak, csak aztán elfelejtették” – mondja Gábor.

„Hogy pontosan mik lesznek a polcon, azt egyelőre pontosan még nem tudjuk, de már nagyon sok ötletünk van, és kísérletezünk is. Az biztos, hogy ami konzervben lesz, azt csak elvinni lehet, olyan nem lesz, hogy melegíts nekem rá itt helyben. Nagyon sokan jönnek be ebédidőben, és nem tudják megvárni, hogy elkészüljön az étel – ez nekik is megoldás lesz. Meg persze amíg itt van ez a vírus, és jön az ősz meg a tél, egyetlen vendéglátós sem lehet biztos semmiben. A másik pedig az, hogy jó a csapat, de kicsit sokan vagyunk, és szeretnék mindenkit megtartani – így senki nem fog unatkozni, azt garantálom” – osztja meg Krisztián.

„Hogy pontosan mik lesznek a polcon, azt egyelőre pontosan még nem tudjuk, de már nagyon sok ötletünk van, és kísérletezünk is. Az biztos, hogy ami konzervben lesz, azt csak elvinni lehet, olyan nem lesz, hogy melegíts nekem rá itt helyben. Nagyon sokan jönnek be ebédidőben, és nem tudják megvárni, hogy elkészüljön az étel – ez nekik is megoldás lesz. Meg persze amíg itt van ez a vírus, és jön az ősz meg a tél, egyetlen vendéglátós sem lehet biztos semmiben. A másik pedig az, hogy jó a csapat, de kicsit sokan vagyunk, és szeretnék mindenkit megtartani – így senki nem fog unatkozni, azt garantálom” – osztja meg Krisztián.

„Biztosan lesz állandó szortiment. Az udont például – amit a leveshez adunk – 3-4 napra le lehet fagyasztani tömbben. Ha a levet elviszi hozzá, akkor otthon is el tudja készíteni. Valószínűleg az elviteles nőni fog, ha valami ki van találva, akkor az marad a polcon. Biztos lesz olyan, hogy egy új dolgot felteszünk az étlapra, és ha működik konzervként, akkor később is kint lesz a polcon. Lesznek extrább és egyszerűbb konzervek, mint a rizses hús vagy a rakott krumpli. Krisztián zsenije pont abban van, hogy meg tudja találni azokat a módszereket, aminek a segítségével olyat is konzervál, amire amúgy nem gondolnál soha. Na, pontosan ezért jöttem ide!” – zárja a gondolatait Gábor.

Címkék