Csepel és térsége Budapest aranytartaléka. A kerület ugrásszerű fejlődésének záloga a Budával és a szomszédos kerületekkel való gyors és közvetlen összeköttetés megteremtése: ezt szolgálja az új Duna-híd, melynek terveit most egy videón láthatja a nagyközönség. Sőt a híd úthálózatának első, a Fehérvári úttól a Gubacsi út–Illatos úti csomópontig tartó szakaszáról a tervezést irányító BFK társadalmi egyeztetést indít. A kérdőívet szeptember 29-ig bárki kitöltheti.
Az új Duna-híd megépítésének célja a belváros forgalomcsillapítása, a rozsdaövezetekkel teli Dél-Budapest, valamint a Duna főmeder és mellékág menti területek fejlesztése. Az új híd tervezésére a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) és a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Kft (NIF) 2017-ben írt ki nemzetközi tervpályázatot – 19. század óta először. A pályázat győztese, a kiválasztott UNStudio és a Buro Happold konzorciumia világszínvonalú új hidat tervezett Budapestnek. Noha a nyilvánosság már korábban is láthatott néhány látványtervet, a véglegeseket, a koncepció alakulását és a híd építésének folyamatát, valamint az elkészült hidat, annak forgalmát és környékét most egy látványos videón is megézhetjük.
A kérdőív négy nagyobb tematikus egységből – a beruházáshoz kapcsolódó általános szempontok, a budai oldali és a Csepel-szigetet érintő fejlesztések, valamint az első szakasz pesti oldali fejlesztéseinek véleményezéséből – áll. A felmérés célja, hogy a központ megismerje a budapestiek és a környező településen élők véleményét a Dél-Pestet, Csepelt és Dél-Budát összekötő új úthálózatról. A fejlesztés második üteméről, a pesti oldali folytatás nyomvonaláról az ősz folyamán indít átfogó társadalmi párbeszédet a BFK.
Az új Duna-híd tervezése 2018-ban indult el, a munkát az egy évvel korábban kiírt nemzetközi tervpályázat győztese, a holland UNStudio és a brit Buro Happold Engineering alkotta tervezői konzorcium végzi. A híd irányonként két új forgalmi sávon kapcsolja majd össze a déli kerületeket és városfejlesztési övezeteket, lehetővé teszi a forgalomcsillapítást. A hídon széles kerékpárút és új villamos vonal is épül, ami a csepeli és ráckevei HÉV vonalához kapcsolódik.
Az új híd és a kapcsolódó úthálózat megépítése a többi között hozzájárul a Hungária körgyűrűn belüli forgalomcsillapításhoz, a belvárosi Duna-hidak forgalmi terhelésének csökkentéséhez, és új városrészek jöhetnek létre a jelenleg még jellemzően elhagyott, rozsdaövezeti telkeken. A hidat és a kapcsolódó úthálózatot bemutató új honlapon megtalálhatók a még nem végleges, tájékoztató jelleggel közzétett fejlesztési elképzelések, az úthálózat jellegzetes elemei, megoldásai, melyek végig böngészése, megismerése után bárki részt vehet az új Duna-híd megvalósulásának formálásában.