A magyar természetfilmezésnek komoly hagyományai vannak, elég csak Homoki Nagy István nevét felemlegetni, Mosonyi Szabolcs és Bagladi Erika pedig hosszú évek óta őrzik a lángot, a legjobb természetfilmeseink közé tartoznak. Korábbi filmjeik, mint a Tiltott Zóna - Harctéren a vadvilág, vagy a Vad-sorozatuk egyik régebbi darabja, a Vad Szigetköz - A szárazföldi delta bármikor megnézhető a neten ingyen és bérmentve, az alkotók a karantén hónapjai alatt osztották meg azokat a közönséggel. A páros legújabb filmje, a Vad erdők, vad bércek – A fantom nyomában, mely elnyerte a legjobb ismeretterjesztő filmnek járó Magyar Filmdíjat, a WWF Magyarország ajánlásával kerül a mozikba.
A film egy nyomozás története. Az Északi-középhegységben régen rengeteg hiúz élt, ám mivel csúcsragadozóként ugyanazt fogyasztották, mint az emberek, ezért bosszúból irtóhadjárat indult ellenük, ráadásul az élőhelyük is egyre zsugorodott, így egy idő eltűntek a vidékről. Ám pár éve újra feltűntek a hazai vadvilágban, közelebbről is az Északi-középhegységben, ahova Szlovákiából csorognak át – akácsak időnként egy-egy medve is. Ám a macikkal ellentétben a hiúzok pár példánya itt is maradt, napjainkban 5-10 egyed bizonyíthatóan nálunk él. A film készítői a hiúzok által hátrahagyott nyomokat (lábnyomok és elejtett vadak maradványai) követve, folyóvölgyeken, mély szurdokokon, napfényben fürdő bérceken és ködbe vesző hegyoldalakon át jutnak el oda, hogy végre lencsevégre kapjanak néhány példányt ebből a rejtőzködő életmódot élő ragadozóból. Közben pedig feltérképezik – mi, nézők pedig így megismerjük – a vidék gazdag élővilágát. Mind a négy évszakot érintve, a természetfilmekre jellemző intim közelségben és nem mindennapi helyzetekben tárul fel előttünk az észak-magyarországi erdőségek változatos növény- és állatvilága.
Például ott van mindjárt a hóbolha, ez a szabad szemmel alig látható kis feketeség, ami természetesen jó bolhaként pattogva ugrik és az olvadó hóból táplálkozik. Vagy a gyepi béka, melynek hím egyedei párzási időszakban egész komoly patáliát csapnak: amikor egy nőstényre rákapaszkodik egy hím, az összes többi is így tesz, majd a sekély vízben ide-oda gördül a nagy csomag, míg a végén – a Hegylakó után szabadon – csak egy marad. Meg persze a nőstény.
Ha már párzás, akkor a tiszai ingola (egy angolnaféle) esete is több mint érdekes, sőt egészen brutális látványosság: a hím rátekeredik a nőstényre, a fejét leszorítja, közben pedig kirázza belőle az ikrákat, magából pedig a tejet. A legkülönlegesebb élőlény pedig a nyálkagomba, ami sem nem növény, sem nem állat, de nevével ellentétben még csak nem is gomba, hanem egy... lény. És tényleg olyan, mint az űr mélyéből a Földre keveredett entitás. Sárga színe van, formája viszont nincs, hanem masszaszerűen terjed a földön és feldolgoz mindent, ami szerves eredetű és az útjába kerül, leginkább a lehullott faleveleket kedveli.
Talán már ebből is érezhető, hogy a Vad erdők, vad bércek alkotói mennyire lenyűgöző munkát végeztek. Pedig a stáb kicsi volt, a forgatást a Bükki Nemzeti Park, a Duna-Ipoly Nemzeti Park, a Budakeszi Vadaspark és az Aggteleki Nemzeti Park szakemberei segítették. A különleges képi világ megteremtéséhez a legmodernebb technikát ötvözték az állatvilágot legkevésbé zavaró természetfilmes módszerekkel, egyedileg átalakított akciókamerákat és megtöbbszörözött hatótávolságú teleobjektíveket használtak többek között. Bár a sasokat bemutató jelenetsor végig úgy tűnik, mintha a szomszéd fáról vették volna fel, valójában a szomszéd hegyről, majdnem félkilométer távolságból.
A különféle gombákat – köztük a már említett nyálkagombát – pedig részben nem a szabadban vették fel, hanem egy műteremben alakítottak ki számukra megfelelő környezetet. Ez persze nem elvesz, hanem inkább hozzáad a filmhez, melynek alkotói egyszerűen csak folyton alkalmazkodtak a kihívásokhoz, és a forgatás során végig úgy jártak el, ahogy az ismert mondás témához adaptált változata is mondja: természetfilmes tervez, a Természet meg végez.
