A Blahán, az egykori Corvin áruház aljában találjuk a Jelen Bisztrót, ami az egyik alaphely a belvárosban. Most megnyitott a kis tesója a Ráday utcában Jelenke néven. Teszteltük, és mindenki másnak is csak ajánlani tudjuk a helyet.

A 90-es években a baráti köröm legfőbb bázisa hosszú éveken át a Ráday utcában volt, egy hatalmas lakásban, amit egyszerre 4-5-en béreltünk, de az egész brigád ott lógott állandóan. Már régen jutott az eszembe a lakás, amikor viszont most kiültem a Jelenke elé kirakott egyik asztalka mellé egy pohár jófajta házi vörösborral, megrohantak az emlékek. Merthogy az alig egy hete nyitott hely majdnem a házzal szemben van, és ahol ültem, onnan pont látni a lakás ablakait. Fel is merült bennem, hogy ha anno lett volna Jelenke, jártunk volna-e ide. Könnyen lehet. Az biztos, hogy az ablakokból mindig tudtuk volna csekkolni, hogy van-e szabad hely.

Bár erre nincs igazán szükség, ugyanis hiába van a hely nevében kicsinyítő képző, a Jelenke egyáltalán nem kicsi. Oké, nem olyan nagy, mint a Jelen, elvégre mégiscsak egy kis tesóról beszélünk, de azért megvan a maga aránylag szép nagy területe. Ennek azonban csak egy szelete van bent, a többi meg kint az utcán.

A Jelenke előtti járdán is van pár asztal, de vele szemben, a Ráday utca túloldalán meg egy termetes, fedett terasz várja a vendégeket. Vagyis nem valószínű, hogy itt árnyékra vetődsz, ha csak úgy helyfoglalás nélkül keresed fel a helyet.

Egy zenerajongót már azzal levesz a lábáról a Jelenke, amikor még csak a küszöbön áll, és még semmit nem látott mindabból, ami bent várja, nem evett és nem ivott semmit sem. A bejárattal szemben ugyanis egy gigantikus The Cure poszter van szépen bekeretezve és a falra lógatva, ami annyira, de annyira erős vizuális tartalom, hogy az ember legszívesebben lekapná és uzsgyi, szaladna is vele hazáig – ha nem lenne illedelmes. De nem ez az egyetlen tetszetős kép a falon, ami otthon is jól mutatna, mindenféle retró reklámplakátok is vannak itt, melyekről a betérő vendégnek rögtön az jut eszébe, ahogy körbenéz, hogy aki a Jelenke belső dizájnját összehozta, annak bizony a jó ízlés az egyik legjobb barátja. Mert hát nemcsak hangulatos a hely, hanem nagyon otthonos is.

Ha felütjük a Jelenke ital- és étellapját semmi rendkívülit nem találunk benne, de ezt nem kritikaként mondom. Mindazt nyújtja, amit bármelyik hely: sörök (pl. Borsodi Mester, Staropramen), borok (ebből egész sokféle van), röviditalok, kávék és üdítők, ráadásul egészen baráti áron, amibe talán azt is belekalkulálták, hogy a környéken sok a kispénzű egyetemista. 

Mindenesetre maradjunk annyiban, hogy nem a bulinegyed gyakran horror áraival kell szembesülnünk a Jelenkében. Ugyanez érvényes az ételek áraira is. Tipikusan az a hely, ahova koraeste betérsz a barátaiddal, esztek-isztok, nagyokat röhögtök, egyszóval jól érzitek magatokat, és még a kiszolgálás sem rontja el az ember kedvét, a személyzet készséges és kedves.

Címkék

Elérhetőségek

Jelenke 1092 Budapest Ráday utca 11–13.