Bartis Attila: A vége
2015-ben, amikor megjelent A vége, majd másfél évtizednyi hallgatás után olvashattunk végre új Bartis-regényt. A mű nagyregény minden tekintetben, nem csak a 600 oldalas terjedelem vág haza, de benne összefűzött sorsok, kérdések is – kibelez, felforgat, nem ereszt, mint olvasót. Mondjuk ezt úgy, hogy pár nyárral ezelőtt olvastuk először, de a történet, egyes mozzanatai a mai napig kísértenek. Amellett, hogy az elbeszélés módja áradó, és azonnal beránt, a hatalmas szövegtest mégis alig pár oldalas fejezetekre, szinte képekre bomlik, amelyek beleégnek a memóriánkba.
„Ha valaki semminek nem tud örülni, még percekre sem, az már nem tesz különbséget öröm és bánat között. És ez a legnagyobb rossz, ami emberrel történhet.”
„Ha valaki semminek nem tud örülni, még percekre sem, az már nem tesz különbséget öröm és bánat között. És ez a legnagyobb rossz, ami emberrel történhet.”
A cselekmény és a műfaj megfogalmazásával már Kemény István is bajba került, a regény fülszövegén is azt olvashatjuk tőle, hogy: „Egy fotográfus története, aki… Nem: egy férfi története, aki… Nem: egy szerelem története, ami… Vagy több szerelem története, amik egymással… Vagy egy ország története, ami… Na hagyjuk. Ez a regény megad mindent, amit egy regény adhat: igazságot, őszinteséget, atmoszférát, mesét. “
A főszereplő Szabad Andrást életét követjük nyomon, aki anyja halála után a börtönből akkor szabadult apjával vidékről felköltözik a 60-as évek Budapestjére. Itt talál rá a szenvedély: a fényképezés, a szerelem, a barátság, közben a korszak fojtogató szűk levegője mellett a háttérben kísértő traumák, elhallgatások is csak lassan derülnek ki.
„Ha jobban belegondolok, Évával erre ment rá az életünk. Nem arra, amit titkolt, nem arra, amit elhallgatott. Hanem hogy számára a valóság kimondása, számomra a hazugság ténye volt elviselhetetlen. Ez a kettő csapott össze újra meg újra. És kétségtelenül igazam volt abban, hogy a valóság előbb-utóbb mindig a hazugságok fölé kerekedik. Az egyetlen, amivel nem számoltam, hogy számára a valóság félelmetesebb, mint számomra a hazugságai.”
„Ha jobban belegondolok, Évával erre ment rá az életünk. Nem arra, amit titkolt, nem arra, amit elhallgatott. Hanem hogy számára a valóság kimondása, számomra a hazugság ténye volt elviselhetetlen. Ez a kettő csapott össze újra meg újra. És kétségtelenül igazam volt abban, hogy a valóság előbb-utóbb mindig a hazugságok fölé kerekedik. Az egyetlen, amivel nem számoltam, hogy számára a valóság félelmetesebb, mint számomra a hazugságai.”
A regényben benne van az egész magyar 20. század minden baja, nyűgje, Trianon, a világháborúk, kitelepítettek, a forradalom, a megtorlások, árulások, besúgók, disszidánsok, közen meg tekinthetjük A nyugalom párjaként aparegénynek is, de művészregénynek is (a fényképezés az írással párhuzamosan hasonlóan fontos művészi forma és kifejezőeszköz Bartis számára). Egy margós beszélgetésben Bartis maga mondta, hogy vannak olyan képek, amelyeket a mai napig nem tudott elkészíteni, és valószínűleg nem is fog, ezekből egyet csak ebben a regényben tudott megírni.
„Aztán a Dózsa György úton hazafelé Apám elmagyarázta, hogy a giccs a művészet ellentéte. A buták művészete. Az összes naplemente, meg patakból ivó őzike hazugság. Nem szó szerint, hiszen naplemente is van, az őzek is isznak. Művészetként hazugság. Mert az örök idill illúzióját akarják kelteni. Mintha az életben nem lenne ugyanúgy jelen a rossz, mint a jó, a csúf, mint a szép.”
„Aztán a Dózsa György úton hazafelé Apám elmagyarázta, hogy a giccs a művészet ellentéte. A buták művészete. Az összes naplemente, meg patakból ivó őzike hazugság. Nem szó szerint, hiszen naplemente is van, az őzek is isznak. Művészetként hazugság. Mert az örök idill illúzióját akarják kelteni. Mintha az életben nem lenne ugyanúgy jelen a rossz, mint a jó, a csúf, mint a szép.”
Bartis Attila: A vége
- Terjedelem: 600 oldal
- Ára: 4990 Ft
- Magvető
Bereményi Géza: Magyar Copperfield
Filmjeit, könyveit, verseit és dalszövegeit át- és átszövik életrajzi történetei, a Teleki téri piac és tágabb környékének jellegzetes alakjai. A Magyar Copperfield című önéletrajzi könyvében az összes szál összefut, és nemcsak a művész nyersen őszinte vallomását olvashatjuk, hanem egy korszak krónikáját, és egy városi vidék, a mára szinte eltűnő VIII. kerület világának mementója is a regény.
„Megszámlálhatatlan ajtaja akadt később is az életemnek, de most már bizonyos, hogy az a Népszínház utcai második emeleti lett a legfontosabb, mert az választotta ketté. Azon fogok öt év múlva kimenni a saját életembe, az enyémbe, amit azóta is élek.”
„Megszámlálhatatlan ajtaja akadt később is az életemnek, de most már bizonyos, hogy az a Népszínház utcai második emeleti lett a legfontosabb, mert az választotta ketté. Azon fogok öt év múlva kimenni a saját életembe, az enyémbe, amit azóta is élek.”
A fájdalmas történeteket is hajlamos úgy eltemetni az ember évtizedekre is, ahogy egy kisfiú ássa el Teleki téri egykori udvarán az ólomkatonát. Ám a Magvetőnél most megjelent Magyar Copperfield című vaskos, 600 oldalnál is hosszabb önéletrajzi regényéből megismerhetjük nemcsak azt, hogy milyen is volt felnőni az 50-es, 60-as évek Budapestjén, a földszintes Teleki tér 9., majd VIII. kerületi albérletek között, de Bereményi egy egész élet legféltettebb titkait teregeti ki az olvasó elé.
„A semmi vonzott, mert az volt az én titkom, hogy semmit sem akartam, csakis a teljes zavartalanságot. Hogy hagyjanak engem békén olyannak, amilyen vagyok.”
„A semmi vonzott, mert az volt az én titkom, hogy semmit sem akartam, csakis a teljes zavartalanságot. Hogy hagyjanak engem békén olyannak, amilyen vagyok.”
Az írót az emlékezés vezeti végig eszmélésétől kezdve egészen odáig, hogy elhagyja szüleit, és belép az önnálló életbe. Mivel a Magyar Copperfield a gyerekkorról, és annak drasztikus végéről szól, a központi figurái az anyai nagyszülők, Bereményi Sándor és Róza, a lányuk, Évike, akiből csak lassan lesz Anyuka, és a nevelőapa, Rozner doktor, de mellettük felbukkannak olyan ismerős alakok is, mint Fáskerti elvtárs vagy Vali(k).
„Tudtam én, sejtettem, hogy még történni fog valami, mielőtt tovább folyna az életem. Valami ideiglenes, ami feltartóztatja azt, aminek történnie kellene. Azt, ami lesz majd valójában, ámbár talán ideiglenes lesz az is. Mert létezhet ideiglenes egész élet, amiben minden csak átmeneti.”
„Tudtam én, sejtettem, hogy még történni fog valami, mielőtt tovább folyna az életem. Valami ideiglenes, ami feltartóztatja azt, aminek történnie kellene. Azt, ami lesz majd valójában, ámbár talán ideiglenes lesz az is. Mert létezhet ideiglenes egész élet, amiben minden csak átmeneti.”
A személyes hangnem, az ismerős, mégis szinte felismerhetetlenségig megváltozott környék atmoszférája pillanatok alatt beránt, és szinte észre se vesszük, hogy elrepült a 600 oldal és majd két évtized.
Bereményi Géza: Magyar Copperfield
- Terjedelem: 640 oldal
- Ára: 5499 Ft
- Magvető
Háy János: Kik vagytok ti?
Több szempontból is kakukktojás ez a mű a listánkban, hiszen például nem regény, 2019-es megjelenésekor órási vitákat váltott ki, pro és kontra érveltek irodalmárok, írók, tanárok, laikusok, hogy ez most mi: irodalomtörténet, ismeretterjesztő olvasnivaló, írói életművek, a magyar irodalom regénye, egy újabb Háy-próza? A magunk részéről egészen fantasztikus volt az író ismert, és annyira magával ragadó nyelvezetével olvasni három tucatnyi magyar szerző rögös életéről és műveikről. A tankönyvszagú, bemagolandó írói életműveket teljesen más megközelítésben tárja elénk, ha eddig csak ásítva legyintettünk, hogy ki akarná valaha még egy Csokonai-, Gárdonyi-, vagy Kassák-életrajzon átrágnia magát – az azért volt, mert így még nem tálalta senki.
„Író vagyok, nem akartam más írókat szobornak látni, nem akartam szobrok közt élni. Ki akartam szabadítani őket ebből a fogságból, mert a vaspáncél csak a középkori lovagoknak áll jól, az íróknak nem. Azt akartam, hogy legyenek újra érinthetők, közvetlenek és megszólíthatók. Hogy olyanok legyenek, mint a barátaink, a rokonaink, az osztálytársaink. Hogy embernek látszódjanak, nagyszerűeknek és esendőeknek, olyanoknak, akikre lehet haragudni, és olyanoknak, akiket lehet szeretni. Hogy minden olvasó érezze, ők még mindig hozzánk beszélnek, és rólunk beszélnek, a mi sorsunkhoz szólnak hozzá. Elevenséget akartam, mert az irodalom nem múzeumi tárgy. Ott van az életünkben, ha akarjuk, hogy ott legyen.”
„Író vagyok, nem akartam más írókat szobornak látni, nem akartam szobrok közt élni. Ki akartam szabadítani őket ebből a fogságból, mert a vaspáncél csak a középkori lovagoknak áll jól, az íróknak nem. Azt akartam, hogy legyenek újra érinthetők, közvetlenek és megszólíthatók. Hogy olyanok legyenek, mint a barátaink, a rokonaink, az osztálytársaink. Hogy embernek látszódjanak, nagyszerűeknek és esendőeknek, olyanoknak, akikre lehet haragudni, és olyanoknak, akiket lehet szeretni. Hogy minden olvasó érezze, ők még mindig hozzánk beszélnek, és rólunk beszélnek, a mi sorsunkhoz szólnak hozzá. Elevenséget akartam, mert az irodalom nem múzeumi tárgy. Ott van az életünkben, ha akarjuk, hogy ott legyen.”
A 700 oldalas munkában bemutatott 36 író és költő kapcsán nemcsak magukról a hús-vér emberekről olvashatunk, kik voltak, milyenek voltak, de műveik és ezeknek az elemzése is bele van szőve a szövegekbe. Sokan kritizálták hogy „hiányos” mint irodalomtörténet, hiszen benne van Petri, vagy ne adj isten Víg Mihály, de hiányzik Csáth, Radnóti, Nemes Nagy Ágnes vagy akár Mándy, és hol van Esterházy – de az egész az író értékítélete mentén szerveződik, még a bekerülteknél is érezhető, kit kedvel, kit nem, valószínűleg az alcím, a Kötelező magyar irodalom verte ki sokaknál a biztosítékot.
„Ha születése, mondjuk, kétszázadik évfordulójáról megemlékezik a magyar parlament, mindenki meghatottan fog felállni, de belül mindenki mást és mást gondol. Veletek végezne először, ti röghöz kötött, konzervatív csürhe, gondolnák a liberálisok. Ti kerülnétek a pallosa alá, ti, internacionalista hazaárulók, a nép nevében, s a nép mégiscsak mi vagyunk, gondolnák a konzervatív párt képviselői. Ne aggódj, Sanci, mondanák a szélsőjobbosok, visszafoglaljuk, nem lesz egy nemzetnek két, vagy fene tudja hány hazája, pláne ha abból az egyik Románia. Csak a szélsőbalos képviselő nem gondolna effélét, egyedül van a parlamentben, s meg van róla győződve, hogy valójában ő maga Petőfi Sándor.”
„Ha születése, mondjuk, kétszázadik évfordulójáról megemlékezik a magyar parlament, mindenki meghatottan fog felállni, de belül mindenki mást és mást gondol. Veletek végezne először, ti röghöz kötött, konzervatív csürhe, gondolnák a liberálisok. Ti kerülnétek a pallosa alá, ti, internacionalista hazaárulók, a nép nevében, s a nép mégiscsak mi vagyunk, gondolnák a konzervatív párt képviselői. Ne aggódj, Sanci, mondanák a szélsőjobbosok, visszafoglaljuk, nem lesz egy nemzetnek két, vagy fene tudja hány hazája, pláne ha abból az egyik Románia. Csak a szélsőbalos képviselő nem gondolna effélét, egyedül van a parlamentben, s meg van róla győződve, hogy valójában ő maga Petőfi Sándor.”
Pedig ha mint irodalomtörténeti művet szemléljük, az újjáélesztő hatása és szemléletmódja nem kétséges, képes arra, hogy a poros távoli alakokat közel hozza, a róluk kialakult sablonos képet újrarajzolja. Még ha morzsamagyarok is vagyunk, van egy csodálatos irodalmi hagyományunk, amibe például most is menekülhetünk, ha a négy fal közé vagyunk kényszerítve. Nem utolsó sorban arra is jó a könyv, hogy tovább vezessen minket – más könyvekhez, írókhoz, régi és új kedvencekhez.
Háy János: Kik vagytok ti? Kötelező magyar irodalom
Terjedelem: 705 oldal
Ára: 7499 Ft
Európa Könyvkiadó
Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem
A József Attila-díjas költő első regénye, bár a próza világa sem idegen már tőle, hiszen 2014-ben megjelent A fiúk országa novelláskötete is. Megjelenése óta számos díjat besöpört, tavaly ez lett a Libri irodalmi díj közönségdíjasa is. És nem alaptalanul. Az 540 oldalas regényfolyam számos idősíkban játszódik, egy sokáig elhallgatott, és csak véletlenül kiderülő programba fordult 1956-os tragédia, egy szanatóriumban ápolt vastüdős beteg vívódásai 1986-ban, egy halálos autóbaleset 1990-ben Iowa City határában és a kétezres évek második felében egy fiatal férfi válságidőszaka fonódik egybe az oldalakon.
„Belém hasított, nem először már, de most talán a korábbinál is élesebben, hogy vége van a védettségnek. Egyszer és mindenkorra lefoszlott mindenféle burok, és én magam, bármit is teszek vagy nem teszek, illetve bármit is tesz vagy nem tesz a velem nagyjából egykorúak amőbaszerű halmaza, az már mind valódi döntés lesz, valódi tett, és a felelősséget sem lehet elhárítani többé a fiatalságunkra vagy meggondolatlanságunkra hivatkozva.”
„Belém hasított, nem először már, de most talán a korábbinál is élesebben, hogy vége van a védettségnek. Egyszer és mindenkorra lefoszlott mindenféle burok, és én magam, bármit is teszek vagy nem teszek, illetve bármit is tesz vagy nem tesz a velem nagyjából egykorúak amőbaszerű halmaza, az már mind valódi döntés lesz, valódi tett, és a felelősséget sem lehet elhárítani többé a fiatalságunkra vagy meggondolatlanságunkra hivatkozva.”
A különbőző idősíkok és cselekményszálak és a nyelvileg is elkülönülő narrációs stílusok csak elsőre tűnnek kuszának, amint elkezdjük olvasni a töréneteket, organikusan nőnek ki egymásból, és állnak össze egy egésszé – ami egyszerre huszadik századi korrajz és mélyen személyes történetek egysége is.
„Sokszor gondolok arra, hogy én mit csinálhattam volna másképp. Nyilván sok mindent, de hát néha olyan apróságokon múlnak a dolgok. Észre se vesszük őket, ha nem figyelünk. És általában nem figyelünk…”
„Sokszor gondolok arra, hogy én mit csinálhattam volna másképp. Nyilván sok mindent, de hát néha olyan apróságokon múlnak a dolgok. Észre se vesszük őket, ha nem figyelünk. És általában nem figyelünk…”
Minden generáció magára ismerhet benne, szembesülhet a saját problémáival, kereteivel, színtereivel: Budapestből felvillan a bulinegyed kulthelyein eltöltött végetelen esték értelmetlensége, a szerkesztőségi lét, de a magyar lagzi legtökéletesebb, fájdalmasan pontos leírását is megalkotta Krusovszky. De pontosan benne van a személyes és társadalmi emlékezet működése, a múltbeli történetek továbbélésének pszichológiája, és az egyén felelőssége ezek szövevényében, hogy mennyi minden hat az életünkre, amiről elsőre fogalmunk sincs, hogy milyen veszélyes is lehet az elhallgatás, és milyen szükséges a szembenézés és feldolgozás ahhoz, hogy szabaddá válhassunk.
Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem
Terjedelem: 480 oldal
Ár: 3999 Ft
Magvető
Szécsi Noémi: Kommunista Monte Cristo
A Nyughatatlanok-trilógia és a Budapesti úrinő kötetei előtti, 2006-ban megjelent regény még egy korábbi kiadásban került a kezeink közé, és bár akkor csak részleteket olvastunk el belőle, a könyv és a törétnet azóta ott motozott valahol az agyunk hátsó felében, hogy el kéne már olvasni végre. Szóval a karantén első pár napja Sanyival telt, a daliás henteslegénnyel. Végülis mondhatjuk rá, hogy történelmi regény, az írónő történészként megannyi hiteles forrást dolgozott bele a műbe, hiába hogy egészen szatirikusnak hat például a Tanácsköztársaság végnapjainak leírása, az írói fantázia mögött ott a rögvalóság.
„Nem ismerte a kommunista igazságszolgáltatást annyira jól, mint azok, akik már a forradalom előtt is jártak a népi demokrácia börtöneiben. Ha ugyanis ismeri, nem kezd gondolkodni a bűnein. Megérti, hogy a kommunista ember, csakúgy, mint a keresztény, bűnösnek születik. Amint kinyitja a szemét: kémkedik. Amint megszólal: áruló.”
„Nem ismerte a kommunista igazságszolgáltatást annyira jól, mint azok, akik már a forradalom előtt is jártak a népi demokrácia börtöneiben. Ha ugyanis ismeri, nem kezd gondolkodni a bűnein. Megérti, hogy a kommunista ember, csakúgy, mint a keresztény, bűnösnek születik. Amint kinyitja a szemét: kémkedik. Amint megszólal: áruló.”
A regényben a magyar történelem nem éppen nyugodalmas évtizedein megyünk végig, 1919-től 1956-ig, mindezt egy felemelkedett henteslegény szemszögéből. Sanyi 1919 nyarán Kun Béla megbízásából kijut Bécsbe indul egy bőröndnyi arannyal, briliánssal, majd jönnek a fehért terror napjai, Horthy börtöne, neobarokk társadalom, reakciós feleség, nyilasterror, Budapest ostroma, Rákosi-rendszere.
„Sohasem aggódott a felesége miatt, még légiriadó alatt sem. Valahogy úgy képzelte, a nők olyanok, mint a városi patkányok: nem fogja őket bombarepesz vagy orrlövészgolyó. Ha rájuk dől egy fal, kimásznak alóla, és mennek tovább a zsákmányukat maguk után húzva. A dédnagyanyám nem is a patkányok életrevalóságával, hanem a süket albínó nyulak öntudatával járt-kelt az ostromlott Budapesten, abban a meggyőződésben, hogy őt nem érheti baj, hiszen az édesapukája, amíg élt, államtitkár-helyettes volt a minisztériumban.”
„Sohasem aggódott a felesége miatt, még légiriadó alatt sem. Valahogy úgy képzelte, a nők olyanok, mint a városi patkányok: nem fogja őket bombarepesz vagy orrlövészgolyó. Ha rájuk dől egy fal, kimásznak alóla, és mennek tovább a zsákmányukat maguk után húzva. A dédnagyanyám nem is a patkányok életrevalóságával, hanem a süket albínó nyulak öntudatával járt-kelt az ostromlott Budapesten, abban a meggyőződésben, hogy őt nem érheti baj, hiszen az édesapukája, amíg élt, államtitkár-helyettes volt a minisztériumban.”
A különböző korszakok bevett szófordulatai, demagóg nyelvezetei ordítanak ránk néha az oldalakról, és a cím se véletlen, egy egészen máshogy összerakott, de egy Monte Cristo-történet bontakozik ki előttünk.
Szécsi Noémi: Kommunista Monte Cristo
Terjedelem: 420 oldal
Ára: 3490 Ft
Európa Könyvkiadó
