Előbb-utóbb minden baráti iszogatás közben feljön a téma, hogy milyen helyet kéne nyitni. Nem egyszer, és nem kétszer jött szembe hasonló világmegváltó filozofálgatások alatt, hogy miért nincs Budapesten pitebolt, kéne egy ilyet nyitni. Nos, ha másnak is eszébe jutott, akkor itt az idő, hogy szóljunk, a Kertész utcában lecsapták a labdát: megnyílt a sPIEcy Pie Boutiqe mesebeli amerikai pitékkel!
A szemerkélő, januári esőben a VII. kerületi utcák nem a legszebb arcukat mutatják – az ember fázósan összehúzza magán a kabátját, és igyekszik minél előbb fedél alá jutni. Tart ez egészen addig, amíg a Kertész utca 42-44. elé nem ér, és meg nem pillantja a sPIEcy Pie kirakatát, mert akkor hirtelen még a nap is kisüt.
A mély, régi típusú kirakat ugyanis telis-tele van különböző méretű pitékkel. Van, amelyikből rubinvörös eperdarabok kandikálnak ki, van, amelyikben mélykék áfonyák virgonckodnak és vannak a rács mögé bújtatott, almával púposan megrakottak.
Az amerikai pite a címben pedig csak félig utalás a kilencvenes évek végének ikonikus kamaszmozijára – a piték ugyanis valóban amerikai mintára készülnek.
Zsolt évtizedek óta része a fővárosi gasztronómiának – tucatnyi helyet nyitott Budapesten az elmúlt években. Mígnem egy nap fogta magát, eladott mindent, és elment, hogy Amerikában próbáljon szerencsét. New York és Florida felfedezése közben azonban szerelembe esett: mégpedig a pitével, az amerikai desszertek egyik koronázatlan királynőjével, ami egyaránt hódít a nyugati és a keleti parton, Alabamától Montanaig. Zsolt innentől kezdve két ügyön dolgozott, a tökéletes pitetésztán, illetve a megfelelő üzlethelyiség kialakításán Floridában. Mindkettő összejött, de mivel nyáron Floridában holtszezon van, Zsolt hazajött, hogy hazahozza, amit az amit az amerikai pitéről tudni érdemes.
A pici kis üzletben pár ülőhely van, a pult, egy régi konyhakredenc, na meg a kirakat,ami előtt mindenki úgy áll meg, mintha a '70-es években lennénk, és az lenne kiírva, hogy import olasz női bőrcipők, féláron. A pitéket két méretben kérhetjük, a tenyérnyi "mini" piték 990 Ft-ba, a nagyobbak 1500 Ft-ba kerülnek, tölteléktől függetlenül. A mini jelzővel persze óvatosan, mert a sós mogyorós-nultellás változat például olyan laktató, hogy simán elég egy négy fős társaságnak.
A tészták titkát Zsolt nem adja ki – legyen elég annyi, hogy nem a francia, nem az angol, hanem az amerikai receptúra alapján kerünek a kirakatba, négy változatban: sós, édes, fűszeres édes, a negyedik pedig az almás pite vegán tésztája. A tészták helyben, frissen készülnek, és annyit tudhatunk meg róluk, hogy nem töltelékkel kerülnek a sütőbe, hanem elősütik őket, hogy a belevaló ne áztassa el a tésztát. Ennyi tartozik ránk, amúgy csak annyi a feladatunk, hogy kiválasszuk a kedvencünket, majd jóllakottan hümmögjünk. A kedvencünkre rábökni egyébként nem kis feladat, tekintve, hogy jó nagy szórásból választhatunk.
Hogy éppen milyen piték kerülnek ki a sütőből, az nagyban függ attól, hogy a nap melyik szakaszában érkezünk, és persze attól is, hogy Zsolt mit készített nekünk, ebben ugyanis lehetnek apróbb változások, főleg, ha a szezon is fordul. Általánosságban az édes piték dominálnak a kirakatban, de mindig van 2-3 sós is, ha valaki nem csak a desszertre menne.
Az édesek közül nehéz választani, kedvencet még inkább: az epres egy örök klasszikus, valódi eperízzel, az áfonyás kihagyhatatlan az amerikai szortimentből, a málnás olyan, mintha a nagymama sütötte volna, a mangós-krémsajtos egy falat egzotikum, a rumos-meggyes békebeli és fűszeres, a sós mogyorós-nutellás tömör gyönyör, a sütőtökös hálaadásos, az almás változat a rácsos pitével és a dús fűszerezéssel pedig maga Amerika.
Érdekesség, hogy az édes piték vagy nincsenek lefedve, vagy csinos rácsozatot kapnak, a sósak viszont teli tésztakalapot. Ennek is megvan az oka: Zsolt szerint ha rácsozat kerülne a húsos pitékre, könnyen kiszáradnának. Lehet benne valami, mert a sós piték úgy maradtak szaftosak, hogy a tésztát közben sehol sem áztatták el – ez pedig ritka ebben a műfajban. A sósak közül van két magyaros és egy amerikai, a hazai pályát a csülkös-babos és a meghökkentő rakott krumplis képviseli. A rakott krumplis pite elsőre rossz viccnek hangzik, de zseniálisan működik, a megszokott alapanyagok közé rejtett szalonnadarabok és a fokhagymás tejföl óvja a kiszáradás blamájától, a hajszálvékony felső tésztaréteg viszont nem uralja le az egész ízét, így egy nagyon laktató, nagyon jópofa pitét kapunk, amit simán oda lehet adni egy külföldi kezébe kis magyar gasztronómia címen.
Az amerikai vonalat a tex-mex klasszikus chilis-babos pite mutatja be, ami pazarul működik. Egyrészt valamilyen szénhidrátot így is, úgy is eszünk a chilis bab mellé, miért ne lehetne ez a pite, másrészt az amerikai comfort foodok egyik állandó tagja az omlós, fűszeres marharagu babbal keverve, tésztakalap alatt sütve, és onnan már csak egy ugrás a pite. Itt is sikerült úgy megoldani, hogy a végeredmény egy nagyon szaftos töltelék, de nem átázott pitetészta legyen.
A pitéket kérhetjük elvitelre, de helyben is megehetjük őket. A sósakat, illetve azokat az édeseket, amelyek melegen jobban esnek, Zsolt át is melegíti, és érdemes kicsit ott maradni, amíg a gőzölgő piténket fogyasztjuk, nagyon szívesen mesél nekünk Amerikáról meg az amerikai pite titkáról.
