A Burger Kinget senkinek nem kell bemutatni – a hazánkban 1991 óta jelen lévő gyorsétteremláncnak Magyarországon 42 étterme van, szerte a világon azonban több mint 15.000 étteremben 11 millió vásárlót szolgálnak ki – naponta.
Egy ekkora gépezetnek előbb-utóbb – de inkább előbb – reagálnia kell a felbukkanó kihívásokra, és nagyon úgy tűnik, hogy a sajtóban egyre nagyobb hangsúlyt kapó éghajlatváltozási problémák mellett még a világ egyik legnagyobb gyorsétteremlánca sem mehet el szó nélkül.
Megint más kérdés persze, hogy egy franchise szisztémában működő gyorsétterem mennyire fenntartható és mennyire környezetbarát – az viszont mindenképpen elősegíti a szemléletváltást, ha egy világméretű étteremhálózat áll bele az egyik legtöbbet vitatott hús vs. nem hús kérdésbe. Először az Egyesült Államokban, majd Svédországban vezették be a növényi alapokból készült „húspogácsát”, majd idén november 12-én további 25 országban – köztük Magyarországon – jelent meg.
Alternatív hús témában nem vagyunk teljesen kezdők, így a Rebelt is meg kellett kóstolnunk. Főleg arra voltunk kíváncsiak, hogy mennyire sikerült visszaadni a klasszikus Burger King élményt. Ráadásul lapot húztak 19-re, mert nem csak úgy betették a kínálatba, hanem a legismertebb szendvicsükbe, a WHOPPER-be pakolták a húsmentes húst.
A Rebel WHOPPER-be került növényi alapú pogácsa fenntartható forrásból származó szójából és búzából készül, és ugyanúgy grillen sütik készre, mint a hagyományos WHOPPER-t. A szendvicsben lévő kísérők is ugyanazok, mint az eredeti verzióban, a zsömlébe kerül még paradicsom, saláta, hagyma, ketchup és majonéz – a körülmények tehát megvannak ahhoz, hogy a megrögzött WHOPPER-rajongók is elinduljanak a zöldebb úton.
A szerkesztőségből nyolcan idultunk el – köztük vegák, húsevők és flexitáriánusok –, hogy megnézzük, mit tud a Rebel. A flexitáriánusok, tehát a „módjával húst fogyasztók” egyébként az a célcsoport, akikre a Burger King első körben gondolt a Rebel piacra dobásával.
Az egybehangzó vélemény a szendvicsek beburkolása után az volt, hogy aki a különbséget meg tudja mondani, az valószínűleg WHOPPER szendvicsen nőtt fel, és olyan szerelemben van a Burger King leghíresebb szendvicsével, mint Szindbád a velős pirítóssal. Az egyetlen pont, ahol kicsit kilóg a lóláb, az a növényi pogácsa kinézete – ahol kifigyel a szendvicsből, ott látszik, hogy a darált húsnál homogénebb masszából készült.
Ízre azonban a legtöbbünknek ugyanaz az élmény, és ezen biztos nagyot lendít, hogy a WHOPPER szendvics fő ismertetőjele, a füstös, grillezett hús íze a Rebelben is megtalálható. Hogy ez a fűszerezésnek vagy a grillen sütésnek köszönhető, nem derült ki, de lényeg, hogy a végeredmény ugyanaz. A csapatból összesen ketten mondták azt, hogy a Rebel kicsit alul volt fűszerezve, de egyikük nem rutinos gyorséttermes, a másikuk pedig vegetáriánus, így nem nagyon vannak empirikus tapasztalatai a hagyományos WHOPPER-rel kapcsolatban.
A jelenlegi környezetvédelmi kérdéseket minden bizonnyal nem a Rebel WHOPPER fogja megoldani, de üdvözlendő, hogy egy olyan világcég, amelynek a világ legtöbb pontján van egysége, tett egy lépést afelé, hogy a vásárlók környezettudatosabban válasszanak.