Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

budapest

Budapesti negyed is bekerült a világ 50 legjobb városrésze közé

A londoni székhelyű Time Out magazin összegyűjtötte azt az 50 városrészt a világon, amit minden utazónak látnia kell egyszer az életben. Mert ma már hiába juthatunk el szinte mindenhova, a legszuperebb városokban is óriási különbség van a turisták között népszerű látnivalók és a helyiek szemszöge között.

A Time Out Index 2019–kutatás részeként több mint 27 000 városlakót kérdeztek meg a világ minden tájáról szülővárosuk legjobb, leginkább túlértékelt és legkevésbé megbecsült környékeiről. Ezután felkérték a Time Out helyi szerkesztőit és szerzőit, hogy mutassák be őket. Arra voltak kíváncsiak, nyílnak-e új helyek a környéken, mennyire engedheti meg magának az átlag városi, hogy ott éljen, van-e lehetősége az utazóknak, hogy a környéken járva megismerje a város kortárs művészetét, kulturális, gasztronómiai újdonságait, továbbá érezni-e ott élőként, hogy a város egyre felkapottabb részéről van szó? Az 50 városrészt ezután rangsorolták, így jött létre egy lista, amelyet Lisszabon Arroios nevű negyede vezet, a dobogón pedig Tokió Shimokitazawa, majd Lagos Onikan nevű városrésze követ.

Budapest a 41. lett, és nem a Bulinegyeddel, de nem is Újlipótvárossal, hanem a budai Bartók Béla úttal és vonzáskörzetével, aminek mi külön örülünk, hiszen Felfutó negyedek című sorozatunkban legutóbb ezt a városrészt mutattuk be. Ahogy a lap is kiemeli, a külföldiek által előnyben részesített Pesttel szemben a helyiek inkább Budára szorulnak, a Bartók Béla út teraszos utcájára, amelynek hangulatát az Eleven Tavasz művészeti fesztivál idején érezni leginkább, amibe a helyi galériákat, kávézókat és üzleteket is bevonják. A cikkben külön kiemelik a BÉLA lecsóját, a Hadik és Szatyor kávéházakat, a Gellért fürdőt és a Gellért hotelt is.

A Bartókot egyébként az isztambuli Kadıköy, a miami belváros, a szingapúri Tanjong Pagarm, a mumbai Bandra West, a Hong Kong-i Sai Ying Pun, a shanghai Old Xuhui, a johannesburgi Melville és a prágai Nové Město követi, a sort pedig pedig a belgrádi Dorćol zárja.

Hasonló tartalmak

Fénytűzoltó, FényHÉV, Fényflotta – Adventi járművek a városban

?>

Az adventi időszakot nemcsak a fényben úszó terek, utak és utcák, hanem a fényekkel felturbózott járművek is fémjelzik.

Budapest

136 éves az első fővárosi villamosvonal – Képgalériával köszöntjük a szülinapost

?>

1887. november 28-án készült el a főváros első villamosvonala, amely a Nyugati pályaudvar és a Király utca között haladt. Képgalériával köszönjük meg a járművek több mint százéves munkáját.

Budapest 150 – Bódis Krisztián kedvenc drónfotóival köszöntötte a fővárost

?>

Egészen különleges szemszögből láthatjuk Budapest impozáns épületeit, tereit, pontjait, újra rácsodálkozva, mennyire nagyszerű hely is a városunk.

Csodás fotókon 2023-as budapesti ősz – Képgaléria

?>

Fotósaink bejárták a várost, hogy elkapják a legjobb pillanatokat.

Neked ajánlott

A