Amilyen pofonegyszerű logikán alapszik a Fågel kínálata, annyira művészi szinten hozza az amúgy nem annyira túlgondolt alapétket. A tetejébe pedig minden cukor- és gluténmentes, illetve teljesen vegán.
A zabkása mindig is jelen volt a történelemben: laktató és magas tápértékű, ellenben olcsó ételként tartották számon, és bizony hosszú utat járt be azóta, hogy szegény Twist Olivér a szegényház vízzel felhígított, silány változatából még egyszer kérni mert. Az egészségtudatos gasztronómia és a fitneszkultúra ma már a kötelező étkek között tartja számon: az utóbbi években meg is jelentek az újhullámos reggelizők kínálatában a különböző zabkásás tételek, továbbá a szupermarketek polcain a por- és adalékanyaggal bőven ellátott verziók, amelyekre nem érdemes sok szót fecsérelni.
Mikor megnyitott a Fågel, a külön a zabkására specializálódott vendéglátóhely a Hold utca elején, az Artizán tőszomszédságában, bizonyára sokan a homlokukra csaptak a vendéglátószakmából, hogy ez eddig miért nem nekik jutott eszükbe. Fekete Gergő, a híres Artizán pékség alapítója skandináv országokban járva látott példát a gasztroforradalom ezen újítására, és mivel a gabonákkal úgy általában eléggé jó kapcsolatot ápol, úgy döntött, kiaknázza a piaci rés nyújtotta lehetőségeket. Az eredmény pedig több, jobb, mint amire számítottunk – egyenesen mennyei. A Fågel svédül annyit tesz, madár – a névadással is a magvakra, gabonákra utalnak, ahogy az Angie Pálmai által kreált enteriőr is.
Mindennap lefőznek egy nagy adag kását növényi tejekkel és némi vízzel, és ezt variálják a megannyi minőségi hozzávalóval. Édesen szoktunk hozzá a zabkásához, így kedvencünk a körte- és szilvakompóttal, mandulavajjal, házi granolával és gyümölccsel dúsított zabkása volt: könnyed, friss, ízgazdag harapnivalónak bizonyult, ugyanakkor igen hamar el is telített. Nem bízták a véletlenre az alapanyagokat, a Piszkei Öko Malom termékével dolgoznak, és házi a kompót, a lekvár, helyben készül a mogyoró- és a mandulavaj is, és mindezt érezni is az összhatáson.
Ezek a kásák akár a főétkezést is kiváltják, krémesek, mégsem nyúlósak, és szépen illeszkednek a sós összetevőkkel is. Igen, sós, jól halljuk: ezekre Gergő szerint rizottóként is tekinthetünk, szerintünk akár újhullámos főzelékként vagy reform egytálételként is. Bio sörélesztőpehellyel vegyítik, ettől kicsit krémes-sajtos állaga lesz. A „tökfőzelékes” kására tökpüré kerül kaporral, pikáns sült tök-cukkini egyveleggel és dukkah-val, ezzel az egyiptomi-keleties jellegű fűszerrel. Az állaga egyáltalán nem, az íze pedig csak felidézi a tökfőzelékét, úgyhogy nem csodálkoznánk, ha ez a tétel az egyik legmegosztóbb lenne a menzás emlékeiket nehezen feledő vendégek körében. A kakkukfüves, sült barackos, pirított mandulás, vöröspestós kukoricakása viszont egyértelműen telitalálat, az első hallásra összeegyeztetetlennek tűnő ízek kellemes harmóniát képeznek.
A napi ajánlatbansültparadicsomos, házi zöldpesztós, magmixes verzió is szerepel friss csírákkal, míg az édes vonalat a „szilvásgombócos” és az erdei gyümölcsös, pirított mandulás, házi mogyoróvajas, berry james társai képviselik, mindegyik 1490 Ft-ért. Hiába tűnik kicsinek a tál, jó tudni, hogy nagyon hamar eltelít már pár kanál. Magunk is összeállíthatjuk a helyben kapható friss összetevőkkel a saját kreációnkat, az alap 990 Ft-nál kezdődik, erre tételenként 190 Ft-ért kérhetjük a pesztókat, kompótokat, püréket, magvakat, mogyoró-és mandulavajat, egyebeket.
Hidegen áztatott overnight kása, hidegen préselt dzsúszok, smoothie-k és smoothie bowl-ok is kérhetőek, ami egy főétkezésként elfogyasztott kása után hűsítő desszertként teheti fel a koronát az ottartózkodásunkra. A miénkbe homoktövis, őszibarack, alma, fagyasztott banán került, ha zöld verziót kérnénk, abban spenótot, sárgadinnyét, zöldalmát találunk, de ezekbe is kérhető még pluszban, amit megkívánunk.
Az Artizán pékséget a szomszédban találjuk, a két vállalkozás szépen kiegészíti egymást. Mindkettőben a Kávékalmár pörkölő kávéját kérhetjük ébresztőnek, ha eltelnénk. A Fågel egyébként egy az egyben cukor- és gluténmentes, illetve teljesen vegán, szóval nem csodálkoznánk, ha a budapesti vegán, illetve fitnesztudatos közösség hamar a Mekkájává avatná.