Mostani, első állandó épülete előtt is izgalmas helyen működött a Táncszínház: 2001-es alapításától kezdve 2014-es kiköltözéséig a Budai Várban álló, egykori Karmelita kolostor adott otthont az intézménynek. Ám amikor elindult a várbeli épület miniszterelnöki irodává való átalakítása (amit szintén most januárban, alig egy hónapja adtak át), új hely után kellett nézniük.
Ekkor esett a választás Buda egyik legnépszerűbb parkjára és rendezvényközpontjára, a Millenáris Parkra. Az egykori budai Ganz Villamossági Gyár revitalizációja a kétezres évek elejének egyik legnagyobb szenzációja volt, az építészeti örökségünk egyre jelentősebb hányadát kitevő ipari épületek iránymutató hasznosítására adott egyik első haza példa volt.
A korábbi Millenáris Teátrum kialakításakor jelentősen átalakították az eredetileg háromhajós, hatalmas belső terekkel rendelkező ipari épületet, de a Táncszínház kialakítása során igyekeztek az eredeti szerkezetet kiszabadítani és ott megmutatni, ahol csak lehet. Az építészek kiemelték, hogy az ilyen ipari épületeket mintha csak színháznak tervezték volna, az új funkciórendszer tökéletesen illeszkedett a terekbe.
Egyetlen elem hiányzott, mégpedig az ipari környezet és a park, illetve a szabadidős és a kulturális terek közötti átmenetet biztosító tér. Ezt az intenzív kapcsolatot teremti meg nagyon látványosan a pavilonszerű előcsarnok, amely pont annyira akar az épülethez, mint a parkhoz is tartozni.
A tervezők szándéka is az volt – és a Táncszínház is azt szeretné –, hogy ez egy napközben is aktív helyszín legyen, kávézóval, helyspecifikus programokkal. Bár kisebb volumenben, de érződik, hogy a tervező ugyanaz a Zoboki Gábor, aki a Müpa épületét is megálmodta. A Háy János novellájában reptéri terminálhoz hasonlított épület egyes formai és hangulati elemei itt is visszaköszönnek.
Az előcsarnok szinte hívogat a végigtáncolásra, és a lépcső melletti, ókori teátrumok nézőterét idéző kialakítás megnyitja a teret az előadások számára is. Ami azonban az első pillanattól kezdve vonzza a tekintetünket, szinte már az épület megpillantásától kezdve, az az egymásra hajló, 13 ezer darab faelem felhasználásával készült hullámzó álmennyezet, az előcsarnok közepébe belógatott, „lebegő” kisterem. A különleges mérnöki megoldásnak köszönhetően a terem csonkakúpként lóg be az előcsarnokba, amit 1500 tonnás vasbeton szerkezet tart a fejünk fölött.
Az építésziroda az épület tervezésének első pillanatától kezdve szorosan együttműködött a leendő „lakókkal”, azaz a színház vezetőségével és a táncosokkal, hogy kiderítse, milyen igényeik vannak, mire lesz szükségük az épületben. A magyar táncművészet otthonaként a színház befogadó intézményként majdnem negyven hazai társulattal dolgozik együtt, repertoárjában a néptáncon át a klasszikus balettig, a társastánctól a kortárs táncon keresztül az interaktív gyermekelőadásokig találunk előadásokat, ezért is volt fontos a terek minél rugalmasabb és kreatívan variálható kialakítása.
A 120 fős kisterem a kisebb kamaraprodukciók, kezdő koreográfusok, kísérleti előadások befogadására alkalmas tér, ahol a technikai adottságok megfelelnek a legmodernebb követelményeknek. Igyekeztek elmosni az éles határvonalat a nézőtér és a táncparkett között, ennek köszönhető, hogy nincs kiemelt színpad, és a nézőtér sokkal meredekebben rejt. A szakmai és funkcionális megoldások mellett (táncpadló, akusztika stb.) a belső dizájn kialakítása is figyelemre méltó. A magyar tervezők Red Dot Design-nyertes székeinek gyönyörű zöld árnyalatai mellett nem tudunk szó nélkül elmenni, ahogy a falakat és ajtót borító szálkás burkolat mellett sem.
A 368 fős nagyterem az épület központi eleme, itt is fontos szempont volt, hogy minél sokrétűbb funkciónak meg tudjon felelni. Amellett, hogy a hazai táncművészet legmodernebb hang-, fény- és egyéb színpadi technikákkal felszerelt nagyszínpada, a nézőtér is szabadon alakítható. Ennek tervezésére egy magyar céget kértek fel, amely többek között a New York-i 9/11 Memorial Museumnak is dolgozott. A mobil elemeknek köszönhetően a terem alkalmas egyéb rendezvények – koncertek, konferenciák, gálavacsorák, fogadások tartására is, az előtérrel egybenyitva 88 méter hosszú térré válik.
Az épület bejárása során beleshettünk a próbatermekbe is, ahol a speciális balettpadló kialakítása mellett külön kihívás volt a táncosok számára a fűtés-hűtés rendszer optimalizálása, hiszen fél órányi intenzív gyakorlás után már lehet, hogy jobb a friss, hűs levegő, mint a kezdeti kellemes meleg. Itt is érezhető az egykori iparcsarnok miliője, a jellegzetes háromszögletű tetőablakok és egykori darukat tartó hatalmas gerendák mind láthatóak.
Igazán izgalmas példája az épület annak, hogy egy egykor teljesen más célra tervezett ipari életet hogyan lehet maradéktalanaul átalakítani kulturális célokra, itthon is egyre több ilyen példát találunk, a Táncszínház melett ilyen az Operaház Eiffel csarnoki egysége vagy a szomszédos Közlekedési Múzem is.
