Budapest XIV. kerületében, a Hermina úton, egy gyönyörű szecessziós épületben működik a Vakok Iskolája.A környéken éppen ezért gyakran látni fehér bottal közlekedőket, ami jelzi számunkra, hogy valaki gyengén látó, alig látó vagy vak. Az épületen belül viszont más a helyzet. Itt nincsenek botok, nincsenek egyértelmű utalások arra, ki milyen fokú látássérült, helyette, mint egy izolált szigeten, a 14-26 éves tanulók a legtermészetesebb módon járnak-kelnek, kosarat fonnak, kerámiát készítenek, meseszép kárpitokat szőnek vagy épp isteni pékárut sütnek – legalábbis a Látássérültek Szakiskolájában.
Mindezt talán el sem hittük volna, ha nem a saját bőrünkön tapasztaljuk, de nemrégiben ellátogattunk az intézménybe, ahol körülbelül 300 fő fordul meg naponta: óvoda, iskola, szakiskola, kollégium és lakóotthon is működik a falak között. Mi most kifejezetten a szakiskolába készültük; bepillantottunk néhány műhelybe, és beszélgettünk oktatókkal és diákokkal. A legmeglepőbb az volt az élményben, hogy nem volt meglepő. Teljesen átlagos oktatás folyik, jó hangulatban, olyan fiatalokkal, akik viccelődnek, sportolnak, hallgatják az intő tanácsokat, ügyesen munkálkodnak és izgulnak a vizsgáik miatt.
Itt nem tabu téma a vakság, de nem is számít: attól függetlenül, hogy valaki milyen fokú látássérüléssel él, a munkát ugyanolyan minőségben kell elvégeznie. És az eredmények sokszor teljesen elképesztők. Hadd meséljünk róluk!
Érkezésünk reggelén a pék tanműhelyben egyenpólót és kötényt viselő fiatalok munkálkodnak, perecet és paprikás kiflit készítenek – ez ma a tananyag. Ez a képzés a legfiatalabb és a legizgalmasabb az iskolában: a legelső szemeszter szeptemberben indult. Ezzel pedig egy igazi úttörés kezdődött: a gyógypedagógiában és pékszakmában is jártas Bíró Csaba, Tarnai László és Brezovszky Bianka jóvoltából, a sütés szeretetéből és a látássérültek társadalmi szegregációja elleni küzdelemből született meg az, aminek (túlzás nélkül) Európában nincsen párja: egy kifejezetten látássérülteknek szóló péksuli (hivatalosan: sütőipari- és gyorspékségi munkás szakképzés).
Jelenleg nyolc diák tanul itt; lányok, fiúk, aliglátó, gyengénlátó és vak diákok vegyesen. Amikor belépünk, nem teljes a létszám, a csoport jó része a számítógépteremben várja, hogy neki lehessen kezdeni a tészta sodrásának, formázásának. Csaba bácsi és Laci bácsi vezényletével aztán megindul a munka: „egyik kenyerezik, a másik paprikás kiflizik, a harmadik briósozik, a negyedik pedig perecezik”.
Nézzük, ahogy gombócok, majd háromszögek formálódnak és alakulnak kiflivé, közben arra gondolunk, hogy ez nekünk ennél nehezebben menne. Körülöttünk készenlétben áll a mérleg, a nyújtófa és a sütő – látszólag minden teljesen normális. Ám hamarosan észrevesszük az élénk, színes pöttyöket a falon – ezek segítik könnyebb eligazodást – és a méretes számokat a mérlegen. Kiderül, hogy ez utóbbi beszél is, és kifejezetten az iskola részére gyártották, az üzletek polcain hiába is keresnénk. A munkakörülmények tehát adaptálva lettek, a gyerekeket nem érheti meglepetés.
Nagyon jó hangulatban telik a délelőtt; az oktatók kedvesen noszogatják, utasítják a gyerekeket, Csaba bácsi is kiszól néha a beszélgetésünkből: „Leolajoztátok? Olajozzátok mindenképp!” vagy „Esztike, nézd már meg a tésztát!”
Röpködnek a viccelődések, de közben nem áll meg senki, hiszen két év alatt mindent meg kell tanulni, ami a kötelező tananyagban benne van, és annál még többet is. Ebbe a kenyér bevetése ugyanúgy beletartozik, vagyis megtanulják péklapáttal behelyezni a vekniket a forró sütőbe, ami egyelőre az év egyik legnagyobb kihívása.
Egyedi és példaértékű a képzés azért is, mert a gyerekek itt kovászolni is megtanulnak. Ez elsősorban az oktatók érdeme: ők maguk is szenvedélyes kovászolók, így mi sem volt természetesebb, mint hogy továbbadják a tudást. Amióta pedig a diákok megismerték a kovászos kenyér ízét, nem is esznek meg akármit, innen hordják haza a vekniket.
A jó munkáért ugyanis jár a juss – avagy hamar kiderül, hogy ki hogyan dolgozott: a frissen kisült pékárut közösen megkóstolják, értékelik. Mindenkinek van kedvenc terméke, valakinek a briós, másnak a kifli, kenyér vagy hamburgerzsömle. „Mikor lesz legközelebb hamburger?” – kérdezi Eszti. Péntekenként a heti kemény munkáért cserébe egy nagy eszem-iszomot rendeznek, ekkor hamburgert, hot dogot, lángost készítenek – és fogyasztanak el közösen.
Sőt, többen a képzésen kívül is aktívak: Zsolti például majdnem minden hétvégén alkot valamit: „Szeretek olyan dolgokat készíteni, amit mások megesznek. Nagyon sok mindent megtanultam itt a suliban, piskótát, pizzát készíteni, és megtudtam, miből van a kenyér. Szeretem megcsinálni, és mindig örülnek, ha sütök.”
„A gyerekek már önállóan is végig tudnak vinni egy terméket” – mondja büszkén Csaba bácsi. „Az a cél, hogy mindenkit kihelyezzünk a munkaerőpiacra, és a nagy részük pékségben dolgozzon. Ezért nyáron szakmai gyakorlatokra mennek, többnyire kézműves pékségekbe. De valaki például a Szabó Malomban fog gyakorlatozni, mert az érdekli.” De az ifjúság nem csak szakmai gyakorlat alkalmával megy terepszemlére: a képzés fontos része a tanulmányi kirándulás, de a vendégelőadók látogatása is. Jártak már a Szabó Malomban és Mester Robinál (a soltvadkerti Király Pékségben), és jött hozzájuk a "Panelpék", a Csipet Kiadó két tulajdonosa és Fekete Gergő is, az Artizánból.
A képzés nemcsak azért rendhagyó, mert nem volt még ilyen, hanem azért is, mert ez egy módja a társadalmi tudat formálásának. "Laikusként hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy a látássérültek nem képesek ugyanolyan teljesítményre, mint mások. Jelen van egyfajta diszkrimináció, még akkor is, ha puhább változatban. Pedig amit mi is láttunk, azok átlagos gyerekek, akik ugyanazokat a hétköznapokat élik, amit mindenki más."
Ennek bárki könnyen utánajárhat, elég rákattintani a Pék tanműhely Facebook-oldalára, és végignézi a szívderítő képeket. A diákok tanulmányait pedig mi is támogathatjuk, erről bővebb információt ITT találtok. Csak így tovább, Pék tanműhely!
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
