Csonka Norbert és Csonka Zsolt ruhakereskedelemben dolgozó szüleiktől egy tanácsot kaptak az élethez, mégpedig az, hogy eszükbe ne jusson vállalkozni. A hévízi testvérpár nem fogadott szót: övék az Astorián az a kézműves söröző, amelyet az egykori Szkíta bolt helyén nyitották meg múlt héten.

Norbert és Zsolt Keszthelyen kóstoltak bele először a vendéglátásba: nyitottak szórakozóhelyet és Balaton-parti koktélbárt is, aztán Norbi magánéleti okokból pár éves kitérőt tett Bécsbe, ahol egy angol és ír sörökre szakosodott bárban helyezkedett el. Ott hallott először arról, hogy a korábban ismert nagyüzemi sörökön kívül is létezik Sör, így, nagybetűvel.

Ennek már vagy 7-8 éve; a párkapcsolatnak vége lett, de az elhatározás, hogy saját vállalkozásba kéne fogni, csak erősödött. Norbi és Zsolt a cseh és kézműves sörökre specializálódott Jókai utcai Felni sörbisztró üzemeltetését vették át pár éve, ezt azonban eladta a tulaj, így új hely után kellett nézniük. Tudták, hogy kisebb sörözőt szeretnének nyitni, pont akkorát, hogy 2-3 percet mindig szánhassanak egy-egy emberre. Szeretnek ugyanis tanácsot adni a vendégnek, és együtt kitalálni, melyik sör való nekik. Norbi szerint a Felni törzsvendégei ezt megszokták: bejönnek az ajtón, és mikor helyet foglalnak, már előttük van a sörük.

A testvérek mindennap nyitástól zárásig a pultban állnak az alkalmazottal egyetemben, és persze mindhárman lelkesen és türelemmel válaszolnak a laikus kérdésekre is, hiszen miért is lenne egyértelmű egy sörszakmában kevésbé jártas vendégnek, mit jelent az IPA, APA, láger és társaik.

Hogy a söröző megnyílhasson, előbb a Szkíta boltot kellett szétverni és átalakítani, ami nem volt könnyű, egy teljes hónapig csak bontottak, és hordták el a sittet. A letisztult enteriőrt Zsolt álmodta meg, ő kettejük közt a kreatív elme, és az ételért is ő felel, korábban szakácsként is dolgozott. Van 7-féle hamburger (2000-3000 Ft, és ebben a steak burgonya is benne van), sörkorcsolyák, a ház specialitása pedig a marhagulyás, amely a nagyi receptje szerint készül: fő ismertetőjele, hogy pogácsát adnak hozzá kenyér helyett.

Csapon 12-féle sört kínálnak, a kínálat folyamatosan változni fog, de a kategóriák állandóak lesznek. „A cél, hogy hetente egyszer megpördüljön mind a 12 sör” – mondta Norbi. A pörgés egész jól megy, múlt pénteken nyitottak, azóta öt sör cserélődött le. Ottjártunkkor a First Srout-ja, a Fehér NyúlImperial Stroutja, a RothBeerTávoli Galaxisa, a Mad ScientistSmooth Hoperatorja és Puppetmasterje, a Brew Your Mind Yellow Haze-e is a kínálatban szerepelt. A kérdésre, hogy a politikailag megosztó Csíki sör hogy került fel a csapra, Norbi azt válaszolta: mert nagy igény volt rá, és ezt a típusú világos lágert egyik sörfőzde se akarta hozni.

Üvegesekből jóval szélesebb kínálatot prezentál az itallap, a belga söröktől kezdve a Hübris, Fóti és Békésszentandrási főzdék termékeiig. Nagy pozitívuma a helynek, hogy enni is lehet, és ne tévesszen meg senkit az elsőre kis tér, mikor belép az ajtón, mert az emeleten egy jóval nagyobb, világ zajától kellemesen elszeparált részt találunk.