Ahogy álltunk Budapest legszebb passzázsában az állványrengetegben, és hullott a hó a zöld munkavédelmi sisakjainkra, nehéz volt, de megpróbáltuk elképzelni, hogy itt ősszel már kedélyesen kávézgató és ebédelő vendégek fognak ücsörögni. Előreláthatóan egy éves csúszás után, 2018 őszére lesz kész a Ferenciek terén álló Párisi Udvar felújítása, és ötcsillagos luxusszállóvá alakítása, az első mintaszoba már el is készült.

Májusban már ellátogattunk a felújítás alatt álló Párisi Udvarba, de akkor még csak a felállványozott passzázs részt láthattuk, most bejárhattuk az emeleti részeket, és megnézhettük az első elkészült mintaszobát is.

Tavaly szeptemberben tudtuk meg, hogy az egykori, Schmahl Henrik-féle Belvárosi Takarékpénztár épületében nyíló szálloda a Hyatt „The Unbound Collection by Hyatt” brandhez csatlakozik, a párizsi Hôtel du Louvre után Európában másodikként, a Mellow Mood Hotels üzemeltetésében. Azóta kíváncsian vártuk, milyen is lesz belülről. 

A nagyrészt üresen álló, 1967 óta műemléki védelem alatt álló épület a kétezres évek óta folyamatosan pusztult, a  tervezési és felújítási munkálatokat 2014-ben kezdhette el az Archikon építészstúdió. Eredeti terveket és levéltári forrásokat is felhasználtak a rekonstrukció során, ám sok váratlan meglepetéssel így is az építkezés menete alatt találkoztak: sokszor a valóságban a századforduló munkásai itt-ott kicsit eltértek a tervektől, és mivel ez az egyik legkorábbi vasbeton szerkezetű épület is a fővárosban, nos a technika sem volt még tökéletes. Ezen tényezők együttes hatásaként a felújítása lelassult, többször le is kellett állni, amíg egyes részleteket újraterveztek és a statikai problémákat megoldották.

Azt már sokszor leírtuk, hogy a tervek szerint, papíron milyen lesz az épület (110 szoba, ebből 18 lakosztály, spa részleg, konferenciatermek stb.), de hogy apróbb részleteiben ez hogy fog kinézni, azt most láthattuk először. Fazekas Tamás, a leendő hotel igazgatója beszélt a részletes követelményekről, és vezetett körbe minket az építési területen is. A Hyatt követelményei és szabályai rendkívül magas szintűek, és sokszor a legkisebb részletekre is kiterjednek.

Az egyik legfontosabb előírás a “Bedding Concept”,  a legjobb pehelypaplan és -párna kerül az ágyakba, és a szintetikus anyagok használata is tilos. A bútorok és burkolatok anyagát is megkötik, a fürdőszobákba például csak márványpult kerülhet, de a szőnyeg is kizárólag gyapjúból lehet. Mivel a szigorú műemléki előírásokat a szobák kialakításakor is be kellett tartani, sok kötöttség is volt: az ablakok helye, formája és az alapterület is nagyban meghatározta a mozgásteret. Így például a szobák egy jelentős része a maguk 33 négyzetméterével kicsit nagyobb a megszokottnál.

A belső dizájnt is ötvözik a Párisi udvar épületének építészeti jellegzetességeivel: a századfordulós épületen megjelenő mór stílusjegyek a szobákban is visszaköszönnek majd, például a mennyezet mintázatában. Valamint az első emeleti lobbiban, ami a beépített belső udvarba kerül, a berendezés zöldes színvilága az itt körbefutó, helyreállított  Zsolnay csempékhez igazodik. A belsőépítészeti tervezést a Kroki Stúdió felel, míg az F&B dizájnkoncepció kialakításával a londoni székhelyű Blues Sky Hospitality Ltd.-t bízták meg, a kivitelezésért pedig a Market Építő Zrt. felel. 

Üzemeltetés szempontjából a szálloda kapcsolódik a Hyatt központi rendszeréhez, a foglalások, törzskártyák, minőségbiztosítási programokkal, a fő célközönsége pedig az üzleti turizmus vendégrétege lesz. A Ferenciek tere felőli oldalon üzletek kapnak helyet, a passzázsban lesz a lobbi és az éttermek, de az ígértek szerint ez nem jelent azt, hogy csak az gyönyörködhet benne, aki vendégként itt száll meg vagy eljön ebédelni, hanem nyitva lesz minden nézelődőnek.

Az egykori legendás Jégbüfének is helyet adó épületről nyáron kerülhet le az állványzat, és ősszel fogadhatja az első vendégeket, ha több meglepetést nem rejteget.