Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Ez is érdekelheti

Gasztró

Tantuni House

Aki a gíroszt szereti, az minden bizonnyal szeretni fogja a tantunit is, az autentikus török street foodot, amelynek Budapesten a Tantuni House az otthona.

Gasztró

Séfcserék és átigazolások 2018 első felében

Egy csokorba szedtük az év elején történt séfcseréket, "átigazolásokat".

A Tanti bezárt, Huszár Krisztián érkezik a Hegyvidék Bevásárlóközpont egykori éttermébe

A Hegyvidék Bevásárlóközpontban lévő Tanti egy igazán hullámzó életpályát tudhatott magáénak. Zöldfülű volt még, mikor Pesti István vezetésével Michelin-csillagot szerzett neki. Pesti a nívós gasztronómiai ajánlás után viszont egészen hamar elhagyta az éttermet. Heiszler Olivér érkezett helyére és a fiatal séftehetségnek a következő évben is sikerült megtartani a csillagot, ami nagy bravúrnak számít. Miután viszont Heiszler is távozott, hiába az odafigyelés, új konyhafőnök és koncepciókeresés, sajnos a Tanti már nem ragyogott olyan fényesen és 2017-ben ki is került a Michelin Guide pixiséből.

A napokban nyilvánvalóvá vált, hogy ezzel a névvel végleg leköszön az étterem, azonban azt rebesgetik, nem más tölti meg újra élettel, mint Huszár Krisztián, aki jelenleg a Fámában alkot. Új név, új küllem és ételek költöznek majd a Tanti helyére, egy igazi forradalmártól. Nem lesz nagy Beszálló, de még kis Fáma sem. Egy nóvumra kell számítanunk.

Magyar Dániel és Farkas Lóránd alkotják az Up&Down új séfpárosát

Ugyanitt, ugye sokunk bánatára örökre bezárt a Madách téri Beszálló, ahol friss udontésztát kóstolhattunk és vietnami gulyást kanalazhattunk. A csapat viszont nem a készülő étterembe igazol: Magyar Dániel, Huszár testvére, aki a Fáma nyitása óta a foodbart vitte, immár az Up&Down-ban látja el az executive séf feladatait. A konyhát Farkas Lóránd viszi, aki többek közt a MÁK-ban és a Dérynében is megmutatta már kreativitását. Magyar-francia-ázsiai fúzióra számítsunk. Azért is örülünk az Up&Down megújulásának, mert eddig sok ziccert hagytak ki és mindig közel voltak az élvonalhoz, de egy utolsó mozaik még hiányzott.

Litauszki Zsolt lett a Gundel executive séfje

Litauszki Zsoltot legtöbben a Zsidai Group kreatív séfjeként ismerték meg. Kisebb Costa Rica-i szakmai kalandozás után ismét hazatért és sokan találgatták, hogy vajon merre indul majd a hazai gasztrotérképen. Az innováció és a tradíció találkozik, hisz a Bocuse d'Or Akadémia tagja a nagy múltú, 1894 óta működő Gundel Étterem executive séfjeként alkot tovább.

Kovács Árpádra bízták a La Perle Noire konyháját

A La Perle Noire háza táján sem unatkoztak az elmúlt másfél évben. Koncz László távozott, aztán Heiszler Olivér is töltött kis időt náluk, most pedig Kovács Árpád konyhafőnök készíti az Andrássy úti étterem fogásait. Kovács sorra dolgozott az itthoni topéttermekben, úgy, mint az egykori LouLou, vagy a Pesti István vezette Babel. Később a 21 Magyar Étterem, a Pierrot, a Vár: a Speiz konyhájából is kóstolhattuk kreációit.

Hasonló tartalmak

Gasztró Szponzorált

ARAZ étterem

Az ARAZ éttermet Budapest bohém negyedében, a Dohány utcában találjuk, ahol egész évben változatos, ízletes heti menüvel, szezonális gasztronómiai különlegességekkel, egyedülálló borvacsorákkal és sok más érdekességgel várnak minket.

Gasztró Szponzorált

Új helyet nyitott a közönségkedvenc ázsiai – A padthai wokbart már a Hegyvidéken is megtaláljuk

Megnyitott a padthai új egysége a Hegyvidéken, a MoM Sportban, így az ázsiai ízek rajongói nem maradnak finom falatok nélkül a környéken.

Gasztró Budapest

Ellopták Bernátot, a Rengeteg RomKafé főmackóját

Ismeretlenek elrabolták a több száz plüssmackójáról és kiváló forró csokijairól híres Rengeteg RomKafé főmedvéjét.

Neked ajánlott

A