A Duna-partok valahogy mindig a város mostohagyermekei voltak. Nagyra törő tervekben és álmokban soha nem volt hiány, abból sem, hogy hogyan lehetne hasznosítani őket, de évtizedek óta, vagy ha őszinték akarunk lenni, akkor – kicsit sarkítva ugyan, de – 19. század végi kiépítésük óta annyi történt, hogy a megnövekedett autós forgalom átvette az uralmat a kofáktól és rakodómunkásoktól.
Pedig amikor a Budapesttel kapcsolatos városfejlesztési tervek, ötletek előkerülnek, mind a szakemberek, mind laikusok pillanatok alatt eljutnak az alábbi kéréshez: na és mi lesz a Duna-partokkal? Hozzuk közelebb, adjuk vissza, teremtsük meg, használjuk ki, mutassuk meg! És persze igazuk is van, az elmúlt évtizedekben számos terv, elmélet és koncepció született, hogy hogyan lehetne hasznosítani a Duna-partokat, hogyan lehetne kiaknázni azokat a hihetetlen lehetőségeket, amelyek ebben a folyó által kettészelt ikervárosban, Budapestben vannak.
2014-ben átfogó elemzés készült a Duna budapesti szakaszairól és a bennük rejlő lehetőségekről a Duna menti Területek Összehangolt Fejlesztése Tematikus Fejlesztési Program keretében. Ez kiemeli azt a problémát, ami szinte minden valaha is a Duna mellé vágyódó városlakó megtapasztalt, hogy a rakpartokon a közúti közlekedés dominanciája miatt el vagyunk szigetelve a folyótól. Az állandó autóforgalom szinte megöli a folyópartok élvezhetőségét, a Duna puszta látvánnyá lett a legtöbb városlakó és turista számára.
A folyam a várost 32 kilométer hosszan szeli keresztbe, átlagosan mintegy 400 méteres szélességgel, szigetekkel, kikötőkkel, természetes és mesterséges öblökkel, gátakkal és holtágakkal tarkítva, jelentős belvárosi szakasza pedig 1987 óta az UNESCO Világörökség része. És mégis, a partok nyújtotta jelentős turisztikai, rekreációs potenciál nagy része a mai napig kiaknázatlanul vagy elhanyagoltan áll. Az előzetes tanulmányok és tapasztalatok alapján amire igény lenne a belső, budapesti szakaszokon, az inkább olyan partok kiépítése, ahol sétálni, pihenni, kerékpározni lehetne, nem pedig a vízhez közvetlenül kötődő funkciók (evezés, horgászat) lehetőségének a megteremtése.
Ahogy élénkült a társadalmi párbeszéd a Duna-partok kapcsán, úgy jelent meg egyre több szakmai és civil kezdeményezés, rendezvény is, mely rendre a folyóra és a partokra irányította a figyelmet. 2010 óta a Valyo igyekszik felhívni a folyóra a városlakók figyelmét, az évek alatt Dunatanösvényt és Kacsázó bajnokságot szerveztek, a Lánchíd lábánál időszakosan kényelmes pihenőpadokat állítottak fel, télen pedig mobilszaunát üzemeltettek a Duna-parton. A tavaly indult Dunapest fesztivál célja, saját megfogalmazásuk szerint, hogy városiak újra felfedezzék a Dunát és Duna-partot, a benne rejlő lehetőségeket és sokszínűségét.
A rendezvények mellett tervek is készültek, az egyik legátfogóbb elképzelés 2011-ben a Szeretem Budapestet Mozgalom Zöld Budapest városfejlesztési koncepciója volt. Eszerint a Belgrád rakpart autóútjai lefedésre kerültek volna, hogy a tetején és a Duna partján egy kellemes sétatér alakulhasson ki, kávézókkal, parkokkal, pihenőhelyekkel é csodás panorámával. De ha a Dunáról van szó, igazából csak a képzelet szab határt a terveknek,no meg az anyagi keretek, hiszen annyi lehetőség rejlik benne. Van, aki úszó teraszokról vagy a vízen lebegő promenádokról álmodik, vagy a város védjegyévé váló hajókikötőkről.
Az álmodozás még nem ártott senkinek, ám visszatérve a realitások talajára, az éppen futó fejlesztéseknek számos kritikus pontja is akad a városban, elég csak a Római-parti védőgátra gondolni, ahol a városvezetés és a befektetők, valamint a civilek érdeke ütközik, vagy a Kopaszi-gát környéki legújabb, BudaPart beruházására, ahol a 120 méteres, UNESCO Világörökségi látványba is belelógó toronyház borzolja a kedélyeket.
A belvárosi szakaszok fejlesztése pedig éppen csak indulóban van, a pesti, a Fővám tértől a Kossuth térig tartó szakasz rendezésére két éve 2015-ben írta ki a pályázatot a Fővárosi Önkormányzat. A győztes Korzó Studió a RAK-PARK névre hallgató koncepciójának az engedélyezési tervekei elkészültek, és őszre várható az építési engedély megadása. A fő cél itt az egységes arculat kialakítása, és a világörökségi és műemléki környezethez méltó viszonyok megteremtése, illetve a parti sáv elérhetőségének, megközelíthetőségének javítása és a zöldfelületek növelése.
A II. díjat kapott Erick Van Egeraat által megálmodott Duna-part merész(ebb) és feltehetően költségesebb elgondolásokat tartalmazott.
A budai oldal Árpád hídtól a Rákóczi hídig terjedő szakaszára most kiírt pályázat a kis léptékű, összefüggő beavatkozások minél hatékonyabb felhasználását célozza meg, de fontos a költséghatékonyság és a fenntarthatóság is. A partszakasz négy kiemelt területre van osztva, az újlaki, a Nagyszombat utcától a Komjádi uszodáig terjedő szakaszon a fő cél az alsó rakparttal való viszony megteremtése és az alulhasznosított zöldfelületek megújítása. A felhévízi szakaszon, a Lukács fürdő és a Margit híd környékén cél a Margit híd budai hídfője és a Zsigmond tér között minőségi, főképpen rekreációs célú zöldfelületek kialakítása. A Vízivárosban a projekt része a Fő utca egységes arculattal való megújítása és a Bem tér egységes, jól használható parkká való átalakítása. A lágymányosi szakaszon pedig a part menti gyalogos tengely fejlesztését jelölik meg elsődleges szempontként a pályázati leírásban.
Kényes, de nem megoldhatatlan feladat, hogy az autó közlekedés megtartása mellett (jelenleg úgy tűnik, ez megmaradt a rakpartokon) a zavartalan gyalogos és biciklis forgalom is lehetséges legyen, és tényleg egy mindenki által élvezhető és használható, sokfunkciós Duna-parti zöldsáv fusson végig Budapest szívében. Egyszer talán pedig azok a merész álmok is megvalósulhatnak, melyek tényleg már a folyót is elérik.
