Január 24-én foglalja el a lyoni versenykonyhát Széll Tamás és a magyar csapat, hogy ismét hírét vigyék, hogy a magyar gasztronómia előtt fényes jövő áll.

A Bocuse D'Or a világ legrangosabb séfversenye, az eseményben pedig soha nem volt nagyobb érdekeltségünk, mint most: az idén 30 éves verseny döntőjébe Széll Tamás és a magyar csapat európai bajnokként került be.

A döntő előtti utolsó ajtótájékoztatón Tamás elmondta, hogy ő legszívesebben a Forma 1-hez hasonlítja a megmérettetést, ahol folyton kisebb változtatásokat eszközölnek. Karácsony előtt sajnos még kaptak egy rossz hírt, miszerint a mini faszenes grillegységüket nem használhatják majd a döntőn, tűzvédelmi okok miatt. Gyakorlatilag az egész koncepciójukon változtatniuk kellett, de úgy véli, amilyen szépen és fegyelmezetten dolgoztak az európai döntőn, ugyanolyan harmóniában teszik majd ezt Franciaországban is. A nagy napra szeptember óta készülnek, az utolsó timingos próbát pedig január 19-én tartják – ugyanis a versenyfogások elkészítéséhez szigorúan 5 óra 35 perc áll a csapat rendelkezésére.

Tamásról egy kisfilm is készült, ezzel a hét kulcsfontosságú Bocuse D'Or figura közé is bekerült, akikről bemutatkozó anyagot készítettek. Olyanok mellett, mint például Jérome Bocuse, a verseny elnöke vagy Rasmus Kofoed, a verseny történetének legsikeresebb séfje, aki a Magyar Bocuse D'Or Akadémia hivatalos segítője is.


Január 24-én, a világdöntő első napján kell izgulnunk a magyar csapatért.