A Várnegyed mindig is egy félig-meddig kihagyott lehetőségnek tűnt: miközben a történelmi öröksége elképesztően gazdag és az egész városrész viszonylag rendezett képet mutatott, mindvégig volt az emberben egy kis keserűség, a lerobbant, barokk korból vagy még régebbről származó házak, az utcákat két oldalt elfoglaló parkoló autók, egyes kirakodóvásári hangulatot árasztó üzletek, az egész tömegturizmus Segwayestül és tourist menüstül mind tettek róla, hogy Kelet-Európában érezzük magunkat. Persze lehet szeretni így is a Várat, de mindenki tudta, ennél azért több van benne.
Az elmúlt néhány évben – ahogy mi is beszámoltunk róla – sorra újultak meg a jelentős középületek a Mátyás-templomtól a Honvéd Főparancsnokságig, a Szentháromság téri Magyarság Házától az egykori budai Óvárosházáig. Sőt, a közelmúltban derült ki, hogy megmenekülhet Virág Csaba építész ikonikus alkotása, az egykori Villamos Teherelosztó épülete is.
A középületeket az utcák rendezése és többek között a Tóth Árpád sétány kiépítése követte, de kevesebb figyelem esett a közben folyamatosan megszépülő polgárházakra.
Különösen szembetűnő a változás a Hess András téren és a Táncsics Mihály utcában, idén talán itt történt a legtöbb változás, de a Bécsi kapu téren, a Dísz tér környékén és az Úri utcában is lezajlott pár felújítás.
A közelmúltban újult meg például a Vörös Sün Ház, ami a város legrégebbi ismert, jelenleg is álló és használt épülete. Alapjai 1260 körül keletkeztek, mai formáját a 18. században nyerte el. Működött itt vendégfogadó és színház is. A jellegzetes domborművet 1820-ban állították, a cégér a fogadó német nevére (Zum Roten Igl) utalt.
Megújult a Táncsics Mihály utca 24-es szám alatt fekvő ház homlokzata és a tető is. Az épület eredetileg a 14. századból származik, melyet 1780 körül alakítottak ki olyanra, ahogy ma is láthatjuk.
Tettünk egy sétát és fotóztunk – reméljük, hogy mindenki kedvet kap, hogy személyesen is felmenjen és andalogjon a várbéli utcákon.
