Az egyik leggyorsabban fejlődő budapesti városrésznek tartják a Corvin-negyedet. A folyamat nemhogy a végéhez közeledik, hanem ellenkezőleg: egyre-másra épülnek az irodák, költöznek ide nagyobb cégek, valamint nyitnak különféle vendéglátóhelyek. Utóbbiak közé tartozik az Üllői úton található Bridges Food Bar, amelyet szintén a közelmúltban adtak át és elsősorban a környék irodistáinak kínál alternatívát a "hová menjünk délben menüzni?" kérdésre.

A századfordulós polgári házban először egy közösségi szálláshelyet szerettek volna létrehozni a tulajdonosok, ám mivel annak földszintjén a megvásárolt lakásokhoz tartozott egy Üllői útra néző üzlethelyiség is (ahol egyébként előtte számítástechnikai üzlet működött), így vendéglátóhely berendezése mellett döntöttek. "Gyakran megfordultam a környéken, de sokszor előfordult, hogy nem tudtam, hol és mit egyek. Innen jött az ötlet. Plusz ugye a környéken rengeteg az irodaház, ezért egy déli menüs helyet álmodtam meg ide" – mondja KutasPéter tulajdonos.

A kétszintes bárban főként az emeleti rész okoz meglepetést azzal, hogy odafent még két tágas helyiség található, az Üllőiútra néző ablakoknál bárszékekkel, tehát egyszerre elég sokan tudják itt eltölteni az ebédidejüket. Az enteriőrt a szürke, fehér és fekete alapszínekre épülő, kicsit talán sterilnek ható letisztultság jellemzi, de hogy ne legyen minden olyan egyhangú, Müllner Dóra#a4esorszag című tárlatának képeit helyezték el a falakra.

A kiállításról azt érdemes tudni, hogy a tévés-rádiós szerkesztő, újságíró évek óta gyűjti-fotózza az egészen elképesztő gazdagságú nyelvi és kommunikációs leleteket, konkrétan: hogyan és mit üzenünk egymásnak az A4-es lapokon? Rengeteg szerkesztett üzenettel találkozunk a piactól, a mosdón át a hivatalokig, a működésképtelen automaták, a lépcsőházi közélet, és leginkább az ajtók és a bejáratok elhelyezkedése, nyílási iránya, a nyitási-zárási folyamatok instrukciói ontják magukból ezeket az üzeneteket. A kompaktabb csomagok esetében műanyag irattartó fólia (bugyi) és cellux is előkerül, nagy részük szomorú szamárfüllel kókadozik. A Bridges falain minimum még egy hónapig látható képek ezeknek állítanak emléket.

Ami az említett menüt illeti, a kétfogásos variáció ára picivel több a belvárosban megszokott 990-1090 forinthoz képest. Ennek az a roppant egyszerű magyarázata, hogy mindent szinte a vendég orra előtt, frissiben készítenek: a séf gyúrja tésztát, minden helyben sül és azonnal készül – így fordulhat elő, hogy a pultban nincs kirakva semmilyen előre elkészített étel. A Bridges Food Bar a tulajdonos elmondása szerint valahol félúton helyezkedik el a fast food és a slow food étterem között (utóbbitól nem kell megijedni, a kiszolgálás elég gyors). A menü ára 1500 forint, egy levest és kétféle főételt (húsos vagy tésztás) foglal magában.

A hely koncepciója szerint az ebédmenüs vendégek mellett igyekszik megszólítani a környező kulturális programok (Trafó, Corvin) előtti/utáni közönséget is.

Annyi csavar van még a történetben, hogy majdnem minden fogásuk kérhető szendvicsben is, illetve, hogy az ételeket köret nélkül adják (kérésre ezek természetesen rendelhetőek, a sült krumplitól a salátáig). Specialitásuknak a kacsamájasburgert (1600 Ft) és a BBQ sültoldalast (1850 Ft) tartják, utóbbit mindenképp érdemes kipróbálni akár körettel vagy nélküle, mert ugye a disznó talán legfinomabb része, amit itt kellemesen füstösen és olvadósan puhán készítenek.A csütörtöki sajtóeseményen előkerült egy különlegesség is: DócziGyörgy séf találmánya, a csokis-málnás vaj, melyet egy rendezvényre a vendégek megdöbbentésére talált ki. Megkóstoltuk, kezdetben igazi vaj-sokként éri az embert, ám ahogy közeledünk a vége felé, úgy veszi át az uralmat picit a málna és még inkább a csokoládé íze. Nem biztos, hogy szerepel majd az állandó kínálatban, de ha igen, mindenképp javasolt megkóstolni.
Bridges Food Bar
Facebook

Weboldal
Cím:
1082 Budapest, Üllői út 52/b.