2014. november 27-én mutatkozott be a 6 kötettel induló Kis Hungarikumhatározó-sorozat, amely vicces, művészi és ironikus módon mutatja be az általunk jól ismert magyar valóságot. Május 31-én a kollekció 3 új kötettel bővül, amelyek ezúttal a puszta hangulatáról, a magyar feltalálókról, illetve a konyhakultúráról szólnak.

Szabó Zsófi grafikusművész Kis Hungarikumhatározó sorozata diplomamunkának indult, de annál jóval nagyobb utat járt be: a korábban bemutatott hat részes sorozat után végre érkezik a várva várt újabb három rész, amelyeknek továbbra is az a céljuk, hogy az elcsépelt szuvenírek helyett a hétköznapok szemszögéből mutassák be a mi Magyarországunkat, olyan fiatal írók (közülük ketten a We Love Budapest újságírói) szövegein keresztül, akik szerves részét képezik a néha igen szórakoztató helyi kultúrának. Az első kör egyébként éppen a hitelesség és a közvetlen hangnem miatt lett kimondottan sikeres: megközelítőleg 10.000 darab könyv kelt el 2014 novembere óta.

A család új részein 2015 őszén kezdett el dolgozni a csapat, az új darabok pedig a következők: Kis Konyhatározó (Pákozdi Nóra), Kis Találmányhatározó (Katona Kriszta), Kis Pusztahatározó (Ughy Szabina-Dezse Balázs). Az illusztrációk ismét Szabó Zsófi keze munkáját dicsérik.

A témaválasztás természetesen nem véletlen: a pusztahatározó célja a magyar vidék bemutatása, a konyhatározóra már régóta nagy igény mutatkozott, a találmányhatározó pedig alap, ha a magyarokról van szó. A legnehezebben megfogható könyv az új szériában egyébként a legutóbbi, mivel nem volt könnyű feladat a jobbnál jobb feltalálók és találmányok közül válogatni.

Az új könyvecskék mellett új nyelveken is elérhető lett a sorozat: elkészült a német verzió, mivel sokan ezen a nyelven keresték a sorozatot, illetve japán változat is született, mivel ez a nemzet általában nagyon nyitott a magyar dolgokra. Ezenkívül az új könyvek új megjelenési lehetőségeknek is remek apropói: a nyáron jelen lesz a sorozat a Művészetek Völgyében, valamint megtalálhatjuk a Szigeten is. A honlapon egyébként fellelhető az összes Kis HH elosztóhely. A könyvek ára 1850 Ft.

A Kis Hungarikumhatározó-sorozatnak a magyar kultúra hiteles és szórakoztató bemutatásán kívül egyébként egy másik célja is van: a kis könyvek kapcsolatteremtési lehetőséget is jelentenek emberek, kultúrák között: a leírások tudat alatt közös emberi tulajdonságokra is rávilágítanak, amelyek a más országokból jött emberek összetartozás érzését erősítik. Ennek bizonyítéka a „mi is pont ilyenek vagyunk” felkiáltás, amely sokszor az első olvasás utáni reakciók fő eleme.