Görögországban sokszor nem valódi funkciója miatt isszák a jegeskávét/frappét, hanem szinte passzióból. Hideg, édes, finom és van benne valami igazán laza. Frappellas néven nyitott néhány hónapja egy apró büfé a Borároson, a Duna-ház aljában. Menüjükön frappékat, turmixokat, görögös szendvicseket és süteményeket találunk.

A Boráros tér még mindig nem a legnépszerűbb környék. Hiába a Bálna, vagy a Ráday utca közelsége, a legtöbben csak gyorsan áthaladunk, hiszen nincs semmi marasztaló. A HÉV, illetve a villamosok miatt mindig is nagy volt itt a forgalom, ezzel szemben viszont hiányoznak a jóféle vendéglátóhelyek. Az aluljáróban inkább nem falatoznánk, a kürtőskalács pedig csak az édesszájúaknak kedvez. A reggel vagy munka után áthaladó tömeg tehát üres hassal marad, ha éppen itt jönne rájuk a falatozhatnék.

A helyszínválasztás ügyes, a további paraméterek is vonzóvá teszik a Frappellast. Hétköznapokon már 06:30-tól nyitva vannak, kis könyöklőn, vagy éppen a Dunához közel eső padokon fogyaszthatjuk el a Görögország ihlette italokat és ételeket. Személyes ügy, hogy éppen a szirtaki hazáját kívánják megidézni, hiszen a tulajdonos hölgy félig görög, s ezért hosszabb időt töltött már Athénban. Családias a hangulat, általában a közelben pihenget az ötletgazdák kutyusa is, ebből következik, hogy a friss víz mindig be van készítve a négylábúaknak.

Nem misztifikálják túl a hozzávalóikat, a szellemiséget, nincs zavaró belemagyarázás és megmosolyogtató ars poetica. Vállalható áron lakhatunk jól náluk, de természetesen a fő alapanyagok (joghurt, olívabogyó) délről érkeznek.

A névadóképp megjelenő frappé olyan, mint azt a tengerparton kínálják: könnyű, habos és igény szerint természetesen növényi tejjel, alternatív édesítőkkel is elkészítik. A sétálós pohárban kínált kávéitalok, valamint shake-ek egységesen 450 forintba kerülnek, ami lássuk be, a nagy nyugati kávékirályságokhoz képest igen jutányos ár. Az epres shake igazi lányos kedvenc lehet. Nem túl gejl és nincs agyonszórva jéggel.

Ételek tekintetében olyan dolgokat kínálnak, melyek helyben, menet közben is fogyaszthatóak, nem annyira potyogósak. Így jött a “pitaki” ötlete, mely egy nagyobbacska pita lepényt jelent, különböző húsokkal, sajtokkal kínálva, kontaktgrillel egybesütve. Mi a csirkés verziót próbáltuk: gazdagon pakolt, tzazikivel érkezik. Ebédre például éppen elég lehet a görögös melegszendvics, pláne, hogy a 750 forint megint csak nem sok érte.

Édességekben is erősek: ravani, baklava, csokis pite is kapható, de mi leginkább a yogobon névre keresztelt pohárkrémre (450 forint) voltunk kíváncsiak. Görög joghurtot kaptunk, kekszdarabokkal, epres öntettel, megfelelő arányban, hidegen.

Nem mondjuk, hogy a spanyolviaszt találták fel a Frappellas megálmodói, vagy hogy nincs a IX. kerületben klasszabb konyha, de ha valakinek mindennapos program a szomorkás Boráros tér, érdemes elmenni hozzájuk egy frappéra, sütire, spéci szendvicsre. Ugyanis a mediterrán harapnivalók és italok jó napkezdők/zárók lehetnek.

FrappellasFrappellas FacebookFrappellas Web
Cím:

1095 Budapest, Boráros tér 7. (A Duna-ház aljában) Nyitva tartás: Hétfő-Péntek: 06:30-21:00 Szombat-Vasárnap: 12:00-21:00