2015.06.07-én debütált a CNN-enAnthony Bourdain új, Budapestet bemutató kisfilmje. Elég speciálisra sikerült, olyan tekintetben, hogy Zsigmond Vilmos volt segítségére a stábnak, amivel eleve predesztinálva volt az erős filmes ráhatás. Bourdain elmondása szerint igazi mozi-őrült ő és kollegái is, ezért már eleve nagyon élvezték a januári forgatást, egy élő filmes legendával.
A CNN-en vetített budapesti etap alatt elég őszinte reakciókat láthattunk a világlátott műsorvezető-séftől. Nem igazán tudta, hogy miért maradt ki neki eddig fővárosunk, miért nem járt, nézett, ízlelt még nálunk? Imádták a budapesti épületeket, a hangulatot és az érezhető, látható történelmet. Amellett, hogy meglátogatta a New York Kávéházat, a Belvárosi Disznótorost és a valódi cigány konyhát is megkóstolta, Jókuti András ajánlására (ebből adódott a tévedés, hogy a Világevő viszi a Pléh Csárdát, pedig csak ajánlotta azt) Újpalota felé vették az irányt, a hamisítatlan hangulatú Bádog Gundelnek becézett városi legendában csillapítsák éhségüket és - mint utóbb kiderült – a szörnyű macskajajt, amit az előző esti duhajkodásnak köszönhettek. (Mi azt is szívesen megnéztük volna, hogy mi vezetett a gyilkos másnaphoz…)
Kiderült az is, hogy a világjáró séf nem feltétlenül viselkedett első körben úriemberként, annak ellenére sem, hogy ugyanazt a ”bánásmódot” kapta, mint az átlagos vendégek. Vagyis, előzékenységet, profizmust és ugye a sokkolóan nagy és finom adagokat. Alapvetően azt gondolnánk, egy kifőzdében, ételbárban, büfében nem alapértelmezett a minőség és az odafigyelés. Az immár 27 éve üzemelő Pléh Csárdában viszont alanyi jogon jár a jó.
A dizájn és a legénység állandó, nem lovagolnak meg semmiféle divathullámot és náluk a retró sem marketingfogás, hiszen itt maradtak valahogy, a régi időkből – már ami a szellemiséget és a hozzáállást illeti. Bábel István, a jó kedélyű tulaj és a rántott húsok mennyei atyja 1988-ban indította el a falodát, ahol sok a törzsevő és egyre több a kíváncsiskodó is, akiből hamar visszajáró vendég lesz. A konyha mellőzi a felesleges újításokat, minden a megszokott és megszeretett. Még a málnaszörp is egy hazai gyártótól érkezik, aki már évtizedekkel ezelőtt véget vetett volna a szörpszállításnak – Bábel István Pléh Csárdájának közönsége viszont a hagyományos ízeket kívánja, így továbbra is kapható a szörp. Ritkán inni kategóriájában ilyen finomat.
Belsőségek, töltött húsok, levesek, főzelékek jelentik a repertoárt, nagyon jó áron, brutális adagokkal. Ez nem túlzás, a rántott hús simán meghaladhatja az egy kilót, a köret is masszív mennyiségű és ekkora adag savanyúságot maximum az all you can eat büfék pultjában látni. Nem minden persze a mennyiség, mert lehetne ölnyi adag, hanyagolható ízekkel, vagy gyenge minőségben, hiszen lássuk be, első ránézésre nem feltétlenül nyalnánk meg a tíz ujjunkat a “csárda” láttán. Mindenki emlékszik rá, ahogy anno az azóta sajnos eltűnt, kétes kinézetű
Chokitot reklámozták. A sztereotípiák leomlanak itt is.
Szerencsére a Pléh Csárda még itt van nekünk. Nem véletlenül Bábel István volt az, aki számos étterem újoncait tanította a legfinomabb rántott szelet készítésére és mai napig legendának számít neve a vendéglátóipari szakiskolákban.
"Annyit tudok a szakmáról, hogy már azt is tudom, hogy mit nem tudok." - mondta nekünk kacsintva, egy pillanatra megállván, hogy megmutassa a csárda tetején elhelyezett táblát: 25 éve nyitva - ez azóta további 2 évvel bővült.
Ilyen rántott husit kevés helyen kapunk: szuper ízű és állagú, sehol egy csomó, rágós rész, a panír pedig ropogós és pont aranybarna – nincs megkapatva. Nem is kell, hiszen nem kell elnyomnia a sertésborda ízét.Helyi hagyomány szerint átlátszó zacskóval távoztunk, benne még fél kiló hússal. Büszkén lépdeltünk a siető melósok mellett, akik szintén egy-egy elviteles adaggal álltak tovább.
