Furcsa a kontraszt jelenleg a Belvárosi Piac alsó és felső szintje között: egy átlagos hétköznapi napon a standok mögül csak egy-két árus kínálja portékáját, több szinte a lehúzott redőny, mint a friss zöldség, s ez belépvén kicsit szomorúbb látvány. Aztán a szemünk követi a napsugarakat a Cziegler Győző tervei alapján épült csarnok szerkezetén és azt látjuk, hogy a “karzat”, ahol anno 140 kofa árult, nemrégiben pedig üresen állt, most nyüzsög az emberektől. Ebédidő volt, a Séf utcájának közösségi asztalánál egy üres hely sem volt, a Panificio il Basilico előtt kifliket eszegettek, a most induló kifőzdéknél is sokan álltak sorban és a Pasta & Sugo előtt is jópáran tanakodtak, hogy spaghetti, vagy maccheroni legyen a választás
Míg Giannira vártunk, addig a háttérbe húzódtunk, és néztük, hogy hogyan működik az egész piac és benne maga, a konkrét hely. Vagy magad választod ki a tésztád, vagy a srácokra bízod magad: többféle házi tészta közül lehet rendelni, melyek között megtaláljuk a fusillit és a spenótos, ricottával töltött tortellonit is. Ezekre érkezik a sugo (szósz), de mire a magyarul is beszélő olasz szakáccsal megbeszéled, hogy menjen-e a tetejére pecorino, csípős olívaolaj, addigra a tésztád kész is van. 60 és 100 másodperc között készülnek el a forróvízbe dobott tojásos pasták, a “kocsiban”. Egy kis ablaknál fizetsz, és már viheted is a tálcán a tésztát és a hozzá készített nagyobb mandarin méretű bucit. Ha nincs hely bent és kint, akkor pedig nyugodtan át lehet ülni a pastás tálcával egy másik hely elé. Közben jó időtöltés nézegetni az ottani kínálatot, szokni a Belvárosi Piac atmoszféráját. Senki nem fog rászólni az emberre, hogy mit keres ott.
Megérkezett vendéglátónk és sok mindent mesél nekünk magáról a csarnokról is. Többek között azt is, hogy az a terv, hogy a lenti standok újra teljesen benépesüljenek és a fenti étkezdék a termelőktől vásárolják a zöldséget, gyümölcsöt, húsárut, tehát azokat az alapanyagokat, amiket, mondjuk, nem importból szereznek be. Ezek mellett a földszint oldalsó részén lévő üzemen kívüli boltok is megtelnek majd élettel. Alig várjuk.
A pastázóban egyébként expressz készülnek az ételek: mind a tésztát, mind a szószokat úgy hozzák, majd a kompakt masinában készül el frissiben maga a fogás. Ez időtakarékos is, illetve a hely szűke miatt és üzemeltetésileg is fontos. A “kocsit” mi is kipróbáltuk, patentül működik, így nem is kell hozzá sztárséf, csak egy gyors, jó kezű és szórakoztató szakács, ami pedig meg is van.
Egy tejszínes-vargányás tagliatellét, illetve egy bazsalikomos-paradicsomos sugóval nyakon öntött spenótos-ricottás tortellonit kóstoltunk. Ízletes, friss, érezni lehetett az olívaolajat, a tészta lágy volt, a szószokkal jól passzoltak. Ebben a kategóriában abszolút jól szerepeltek Gianni street foodos tésztái, melyek egységára 1400 forint (tészta és szósz).
A helyzet az, hogy az ár kicsit magasnak tűnhet a magyar pénztárcáknak, a mély papírtálka tartalma pedig nem biztos, hogy lefedi egy nagyétkű signore vasárnapi ebédjét. A pasta mellé kell még valami, de eleve tudjuk, hogy Olaszországban egy carbonara csak étvágygerjesztő a főétel előtt. A mi tippünk az, hogy akár ebédidőben, a kollégákkal, próbáljátok ki a Belvárosi Piac új hangulatát és ételeit úgy, hogy több helyről is megkóstoltok fogásokat: egy közös asztalnál ülve Lali séf újhullámos magyaros fogásai közül egyet, egy pho levest, valami halas finomságot, rántott húst, Kolbice-t és persze egy pastát is. Meg-megkóstolván mindent, ami a többiek előtt van.
