Az 1930-ra fölépült intézmény Magyarország első fedett uszodája, ahol azóta otthonra leltek úszók, vízilabdások, szinkron-és búvárúszók, műugrók, öttusázók és triatlonosok, na meg a sportoló budapesti polgárok. Bizonyos részeire ráfért a felújítás, így a most startolt vízilabda Európa-bajnokság résztvevőit megszépült környezetben várjuk.

Építész és névadóA több, mint nyolcvan éves uszoda tervezője Hajós Alfréd, korának egyfajta polihisztora, "a magyar delfin", aki 1896-ban, az első újkori olimpián két elsőséget szerzett úszásban, ezzel ő az első magyar olimpiai bajnok. Furcsa, de mégsem aranyérmes, hiszen a győztesek ekkor még ezüstöt kaptak...

Az úszás mellett atletizált, focizott, újságíróként és a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozott, nem mellesleg kiváló építész volt, akinek olyan épületeket köszönhetünk, mint például a Millenáris Velodrom, a debreceni Aranybika Szálló vagy a Magyarországi Református Egyház Zsinati Székháza. A Nemzeti Sportuszoda egyébként 1975 óta viseli az építész-úszó nevét.

A fedett uszodától északra épült fel a nyitott versenyuszoda és a műugró létesítmény 1937-1938-ban Csonka Ferenc építész és Csonka Pál statikus tervei alapján. A pillérsoros, klinkertéglás épület homlokzata Hajós épületéhez igazodik. A legutóbbi átépítés 2006-ban történt, amikor az úszó Európa-bajnokság előtt újabb 50-es medence és műugró medence épült a területre. Ez a rész új nevet is kapott, így az intézmény hivatalos neve ma közel sem rövid: Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda és Széchy Tamás Uszoda.

Az épület

Az épület napjainkra műemléki védettséget élvez, hiszen a téglahomlokzat mögött merész, a korszakban még viszonylag szokatlannak számító vasbetonszerkezetek rejlenek. A medence fedését öt darab, 31 méter fesztávú vasbeton tartó biztosítja, a belmagasság 14 méter.

Az előcsarnokba lépve szemet szúrnak a vizes sportok magyar olimpiai bajnokainak neveit megörökítő márványtáblák. Az aulából a félhenger alakú kiugrásokban helyet kapott lépcsőkön juthatunk fel az emeletre és a lelátókra. Utóbbiak alatt kaptak helyet az öltözők, a szolgálati lakás és az irodák.

Új formában

Az épület alapvetően jó állapotú, de néhány része fölött eljárt az idő, így a héten kezdődött vízilabda Európa-bajnokság szurkolóit a - közelmúltban befejezett felújítás eredményeképp - új lelátók várják, valamint elkészült a medencék újbóli fugázása is. Megszépültek az öltözők és a főépület két napozóterasza is, a külső homlokzatot pedig graffitimentesítették.

Reméljük, hogy az uszoda újabb magyar sportsikerek helyszíne lesz, de ami biztos, hogy a hétköznapokban jobban használható és esztétikusabb lett.