“Volt egy gyönyörű kávégép, kellett hozzá egy kávézó!” - ezt mondja egy tejeskávézó törzsvendég, a Műterem Kávézó pultjánál. Meg azt, hogy szerinte nagyon jól sikerült, és el ne felejtsük majd megemlíteni, hogy itt helyben pörkölés is folyik, a falakon pedig havonta váltakozó képzőművészeti kiállítás látható. Nem felejtjük el.Valamint azt sem, hogy a nyolcadik kerületi kávéház vendégköre meglehetősen érdekes közösséget alkot, művészekkel, egyetemistákkal, professzorokkal, külföldiekkel és a tulajdnoshoz hasonló kávé-fanatikusokkal.

“Beleszerettem a környékbe”Mielőtt a Mátyás tér környékén ismerős, illetve arról homályosodó emlékképekkel bíró budapestiek feltennék a kérdést: de miért épp itt? A tulajdonos elárulja, hogy már évek óta ebben a házban élt, amikor jött az ihlet. Megszerette a környéket, az érdekes embereket, akikkel bármely napszakban összefutott a Tavaszmező utcában. Hát csinálni szeretett volna nekik egy kávézót! Ez a motiváció pedig éppen egybecsengett a kávé iránti szenvedélyével, illetve egyre mélyülő tudásával, így mindent adott volt, hogy jó két éve megnyílhasson a Műterem Kávézó.

A helyiséget alaposan fel kellett újítani, mielőtt aztán az egyre bővülő vendégkörrel együtt kialakították az enteriőrt. Virágok a szomszédból, festmények a vendégektől, saját logóval ellátott csészék, megvásárolható kávéfőzők, nosztalgikus kávéházi asztalok, galéria - talán ezek a fő hangulatfelelősök.

A pult mögött narancsot facsaró, Szandra kiállítóként kezdte, de már egy ideje a Műterem pultja mögött kamatoztatja barista tudását. A művészi tejhab persze nem minden, a vendégek egészen rugalmas hozzáállással találkoznak - legyen szó szendvicsfeltétről vagy épp turmix kombinációkról - a Műterem személyzete részéről. Egy szabály van: a jó kávé. Erre vonatkozóan viszont nincs meghatározott beszerzési hely, a pörköléstől kezdve pedig egyetlen lépést sem bíznak másra.

LéptékváltásA Műterem Kávézóban szeszfronton szerény a helyzet: kizárólag palackos Szent Andrási söröket lehet kapni. Egyébként a nyitva tartás sem alkoholfogyasztára lett kalibrálva, így pedig még tisztábban látszik, hogy a Műterem: kávézó. Beülős, tanulós, beszélgetős, elbújós hely, ahol igazán minőségi feketét ihatunk (esetleg kicsit világosítva). Cél az, hogy ez a leírás kibővüljön az egyre fejlődő kávébab, illetve helyben pörkölt MTRM kávé beszerző funkcióval. Egy dologra kell csak figyelni: ha nem szeretnénk, hogy a tökéletesen zárodó tasak ellenére mindenünk kapjon egy kis kávé aromát, akkor jobb, ha viszünk egy külön táskát is!

Cím: 1084 Budapest, Tavaszmező út 19-21.

Árak:
Espresso: 290 forint Cappuccino: 350 forint Tea: 290 forint Napi süti: 250 forint Napi fagyi: 190 forint / gombóc Sonkás piadina: 450 forint