Párizs és Budapest között sok az áthallás, már ami például az építészetet illeti. Hangulatát tekintve egészen más a francia főváros, ahol még az utcatábláktól is hevesebben ver a szív, és ahol azt gondolnánk, hogy a gerlék is sanzonokat búgnak. Ezt az életérzést szeretné közvetíteni az Operához néhány sarokra lévő Le Petit Bistrot.

“Nápolyt látni és meghalni” – tartja a mondás, de sokunk ezt leginkább Párizsról állítja. A városról, melyet nem “csak” az Öreg Hölgy, a Szajna-part és a frissen sült reggeli croissant illata jellemez. A franciák eleganciája, életigenlése és ízlése ragadta meg Horváth Zsófit és párját, akik már párizsi kikapcsolódásuk előtt is vonzódtak a régmúlt szépségeihez, az antik tárgyakhoz, az időtlen atmoszférához. A végső löketet mégis az utazás adta, majd sorozatos véletleneknek köszönhetően találtak rá a Le Petit Bistrot helyére, a Dessewffy utca-Hajós utca sarkánál található kis ficakban. Ahol a ház burkolata már kicsit kopottas és ahol még egy csobogó is található.

Maga az üzlet apró, igazi elvonulós hely, ahol akár pletykálós, sütizős barátnős találka is szuper lehet, de anyukát vagy a nagymamát is jó szívvel vihetjük el egy panna cottára a “Löpötibe”. Az antik piacokról, családtól összeválogatott bútorok, kiegészítők egyvelege miatt az enteriőr határozottan cuki, ami a romantikára kevésbé fogékonyaknak akár sok is lehet. Ha friss szerelmedet csábítanád be a bisztróba, azért érdeklődd meg nála, hogy mennyire Valentin-napos, levendula fetisiszta, mert lehet, megfeküdné a gyomrát a vintage kedvesség.

Érdekes, de mikor a bisztró teraszán ültünk és Zsófival beszélgettünk a kezdetekről és a zsebkendőnyi hely konyhájáról, elkapott minket az a bizonyos Káli-medencés érzés is: a lelassulás, a finomság a budapesti rohanás hátrahagyása. Nem jártunk messze az igazságtól, kiderült, hogy Zsófiék nagyon sokat járnak Salföld és Szentbékálla környékén, sőt, a “Picike” számos alapanyaga is Balatonról származik. Vegyük például a szörpöket (Liliomkerti piacról érkeznek), vagy a borkínálatot (Pelle Pincészet borai). Tehát beletrafáltunk.

Letaglózott minket, hogy Csaba, a Le Petit Bistrot séfje mennyire kicsi helyen készíti az ételeket, hiszen konkrétan a vevőtéren belül viszi a meglepően szagtalan konyhát. Azt hittük ez csak az utómunkálatokra van, de az óriási palacsinta sütő lap felfedezésével egyértelművé vált, hogy nincs hátsó konyha. Ahogy az iroda is kimaradt: Zsófi először a szűkös, kulisszák mögötti lépcsővel elérhető mini-galériát nézte ki magának, de végül raktár lett belőle, a látható részt pedig hamarosan zenészek veszik majd be, egy-egy halk zenés koncert erejéig.

Bár a végleges étlapra még várnunk kell, mert Zsófi csak nemrég talált rá a kézzel kötött, szaténszalaggal zárható könyvre, de bent egy táblán elolvashatjuk a napi választékot, a készséges személyzettől is érdeklődhetünk, illetve ideiglenes, kártyaformátumú menün szintén elérhető a kínálat. Kezdésnek levendulaszörpöt rendeltünk, citrommal, valamint egy limonádét, amiben nem csalódtunk. Hívogatóan hangzott a hideg kecskesajt leves sonkás tortellinivel (890 forint) és hamar be is kanalaztuk. Faszénparázson sült padlizsánkrém következett, ropogós baguette-szeletekkel és olívás bastonival (1290 forint). Szuper füstös ízeket kaptunk, kiváló, Misi a péktől szállított pékáruval. Mindenképp meg kellett kóstolnunk egy töltött sós óriáspalacsintát is (1790 forint). Emberes adag. A leginkább mégis a desszertek miatt térnénk vissza: csatos üvegben érkezett a lágy tejszínkrém, fanyarabb epervelővel és pikáns rózsaborssal (690 forint). A csokoládés pite kardamomos vaníliafagyival (690 forint) igazi meglepetés volt, szinte tökéletes desszert. Vagy akár uzsonna egy finom kávéval.

Vénasszonyok nyarát még a teraszról élvezve, az őszi borongós időt odabentről átvészelve, kardamomos vaníliafagyit ízlelgetve, romantikusan.