Már vagy hét éve üresen áll az egykor ezreknek otthont adó, több mint 140 éves Lipótmező. A valamikor gyönyörű, romantikus építmény ma már inkább egy elhagyatott kísértetvárosra emlékeztet. Dermesztő hangulat: málló falak, néhol egy-egy régi boncasztal vagy furcsa falrajz. A hatalmas létesítménnyel évek óta nem kezdenek semmit – lassan enyészet martaléka lesz itt minden.

Bejutva a több hektáros telekre, olykor a századelőt idéző épületek szépségét csodáltuk, máskor hátborzongató élményekben volt részünk. Egy teremben például pár leharcolt boncasztal fogadott bennünket. A rideg szobák és lépcsőházak labirintusában bolyongva élből beugrottak az Ópium kockái, amikor két kikötözés között a hideg vizes medencében üvölt a tébolyult szőke nő. Olykor felújított szobák, máskor ősrégi kórtermek közt baktattunk. Az ötméteres belmagasságú folyosókon erősen mállott a vakolat, a falból csövek lógtak ki. A para-tripet tovább fokozta, mikor a falakon a kezeltek színes, gyermekrajzszerű firkáira bukkantunk.

„Kekec harap”

Az elhagyatott szellemházban azért még maradtak életre utaló nyomok: az egyik emeleten például foglaltat jelzett a lift.

Megtaláltuk még a gyerekeknek fenntartott részleg maradványait, az ebédlők tálalóit. Ráleltünk egykori diagnózisokra, a rendelések és az orvosok neve is még kint lógott. A több ezer fő befogadására alkalmas erődhöz egy kápolna is tartozott, amelynek még mindig megcsodálhatjuk a gyönyörű rózsaablakait.

A „Kekec harap” táblát pedig érdemes komolyan venni, nem tudni, hol talál ránk a helyet őrző, felbőszített, vérszomjas eb. A padlásra felérve grafikákra, falfirkákra leltünk – ezeket állítólag az ide szökött betegek vésték, karcolták vagy rajzolták az eldugott sarkokba. A dátumozott alkotások közül a legrégebbit alig 22 évvel az épület megnyitása után festették a falra. Így üzenve 1890-ből az utókornak.

Elektrosokk-hatásA pincében pedig még mindig ott voltak a sok-sok évvel ezelőtti kórrajzok, melyek egy része vízben állt. Simán túltett a legbrutálabb horrorvízión, amikor gyanútlanul az alagsorban mászkálva egy mumifikált macskatetemre bukkantunk.

A századeleji szellemkastély a Ragyogást is megidézte – bármikor megjelenhetett volna az üldöző Jack baltájával. A libabőrserkentő helyszínre egyébként nem egy művészi csapat talált rá. A bezárása után a Krétakör idegcincáló „Nibelung Lakópark” előadása is itt játszódott. De stílszerűen az egykori tébolydát választotta a Hangmás a falkaparós, kényszerzubbonyos „Luna”klipjéhez.

Bolondok aranykora

A Budai Magyar Királyi Országos Tébolyda 1868-ban nyitotta meg kapuit. A telek eredetileg Göbl Lipót tulajdona volt, róla kapta a terület a Leopoldfeld, azaz Lipótmező nevet. A romantikus stílusban épült négyszintes épületet már a kezdetekben úgy alakították ki, hogy a betegszobák mellett az orvosok lakásai, a személyzet szállásai, konyhák, irodák raktárak is helyet kapjanak benne. A masszív erődítményt pedig egy hatalmas park és 50 hold erdő övezte. Ez volt a modern Magyarország első pszichiátriai kórháza, a Parlament után az ország második legnagyobb épülete, ahol kezdettől fogva gyógyítottak és kutattak. Előbb ötszáz ággyal működött, majd a második világháború idején már 1600 beteget ápoltak itt. Az intézményben nem egy művész keresett gyógyulást, köztük a leghíresebb Gulácsy Lajos volt.
 
Ugyan durva kényszerítő eszközöket nem használtak a terápiák során, de a tomboló betegeket kényszerzubbonnyal fékezték meg, esetleg cellába helyezték őket. Az intézetnek emberbarát arca is volt – a húszas években például a női betegeknekszalont rendeztek be zongorával, a férfiaknak pedig társalgót. De működött itt jéggyár, sertéstelep és pékműhely is.

Miért áll üresen?

1945 és 1946 között a szovjet hadsereg kiköltöztette a betegeket az épületből, mert a katonai parancsnokság, valamint jó pár elmebeteg katona és tbc-s hadifogoly foglalta el az épületet. Később mégis visszaköltöztették a hazai pszichiátriai gondozottakat. 1950-ben alakult itt meg az első magyar gyermekpszichiátriai osztály. Egészen 2007-ig az első számú pszichiátriai központként működött az országban, amikor is egy tollvonással megszüntették – a betegeket gyakorlatilag szélnek eresztették, az épületet pedig teljesen kipakolták. Máig nem tudni, mit kezd a főváros egy védetté nyilvánított ingatlannal, amelyről még egy kő sem mozdítható el. Lipótmező kizárólag egészségügyi intézményként működtethető, de átalakítására – a válságos időkben – aligha jut pénz. Az enyészetté lett szellemlabirintus ma már legfeljebb csak horrorforgatásokra lenne alkalmas.