Ha már a falak felé tereltük a gondolatmentet, vizsgáljuk meg közelebbről az enteriőrt. A mélyelemzés előtt fontosnak tartjuk kiemelni, hogy a design az első téglától az utolsó kanapészöszig a Cirkuszoskompánia ízlését dicséri és tükrözi; ez egyfajta ars poeticaként szolgál, amely egyértelművé teszi, hogy a forma helyett a tartalom felé billen a mérleg nyelve.
Az újításra törekvő különcködés egyik kellemes mellékhatása, hogy cirkuszos szimbólumokból csak minimális dózist kapunk, méghozzá egy teljes falat beborító freskó formájában. Színek terén a halványkékkel és szürkével kombinált kávébarna dominál, míg az anyaghasználatnál a fából sosem elég a mottó.
Szó szerinti és átvitt értelemben is nehezen megkerülhető a Cirkuszi ideológia egyik alappillére, a bárpulttól balra parkoló, sárgaréz kávépörkölő, ami akár egy steampunk plazmaágyú is lehetne, de biztos forrásból tudjuk, hogy nem az. Az állandó fotótémát biztosító monstrum szerencsésnek mondhatja magát, ugyanis kizárólag etikus módon beszerzett kávékkal kell dolgoznia.
A csésze felé vezető út következő állomása – a széles, egyedi ízpalettáról gondoskodó mikropörkölés után - a LaMarzocco Strada nyomásprofilos csodamasinája, ami egy baristának nagyjából olyan, mint egy kiskölyöknek a Margitsziget: egy hatalmas, lehetőségekkel teli játszótér. Az általános gyakorlattal ellentétben a végső produktum egyrészt nem az olaszos vonalat preferálja, másrészt szigorúan cukor nélkül érkezik, harmadrészt pedig a third wave coffee-mozgalombudapesti nagyköveteként funkcionál.
A maximalizmus és a fősodortól való eltérés az ételeknél is visszaköszön, tudniillik a Cirkusz nagy ívben elkerüli a hamburger - padlizsánkrém - sajttorta-trió medvecsapdáját, és inkább a kifinomultan laktató szendvicsekre, a salátákra, a franciás süteményekre, a szezonális gyümölcskínálatra improvizált tiramisukra, valamint a későbbiekben a hétvégi brunchra és az ad hoc-jellegű napi specialitásokra fókuszál.
Mivel az étel próbája az evés, két tesztalanyra tartottunk igényt: a különleges aromájú sült krumplival tálalt, lilakáposztás coleslaw-val, érlelt cheddarral és füstölt marhával megpakolt, kovászos rozskenyérre (ismertebb nevén: Reuben), illetve a mangós kávédesszertre (ismertebb nevén: tripla kávés süti). Az előbbiben felsejlő dijoni mustár, a coleslaw-val szövetkezve, megteremtette az áhított édes - csípős-egyensúlyt, ráadásul a minden falat után elégedetten hümmögő fotósunkkal elfelezett adag bőven felért egy főétellel; a mangós kávédesszertet pedig szívünk szerint addig habzsoltunk volna, amíg a testtömeg indexünk túl nem szárnyalja egy tunya tengeri tehénét.
Napnyugta után a Cirkusz a kulturált alkoholfogyasztás terepévé lényegül át, és az italválaszték máshol méltatlanul hanyagolt zászlóshajói (kárpát-medencei borfajták, például Kövidinka vagy Barátcsuha), továbbá a rétegműfajokból is bátran szemezgető programfelhozatalbeszélgetésre optimalizált, ám mégis élettel teli atmoszférát teremtenek. Amint azt a mellékelt ábra mutatja, a Cirkusz vonzereje sokoldalúságában és szerethetően szofisztikált összhatásában rejlik, persze a kávéházi kultúrafelélesztését megcélzó misszió is hatalmas pluszpont. Az elcsépelt frázis szerint cirkusz az egész világ, de a Dob utcai Cirkusz esetében ez inkább úgy hangzik, hogy a Cirkusz egy külön világ – az ideálisabb fajtából.
