MesterhármasA főpincérek trióját sokaknak nem kell bemutatni, és ez megállapítás természetesen nem csak a nevekre vonatkozik. Angella, Zsanett és Tibor esetében három teljesen különböző személyiségről van szó, ami részben a törzsvendégkörük tagjaira is kihat, és talán épp a sokszínűségben rejlik a Klassz egyik legintenzívebb vonzereje. Jó pár fontos dolog azonban közös bennük: erős csapatjátékosok, imádják a munkájukat, civilben is sokan rájuk köszönnek az utcán, és eszük ágában sincs a több éves Andrássy úti pörgés után sem éttermet váltani. Feltettünk nekik néhány kérdést, hogy felváltva adjanak válaszokat az étteremről, vendégekről, egymásról és magukról.Mit csináltál a Klassz előtt, és hogy kerültél ide?
Tibor: Erdélyi vagyok és a Vendéglátói és Idegenforgalmi Főiskola kéttannyelvű osztálya miatt kerültem fel Budapestre, közben már foglalkoztam rendezvényszervezéssel és vendéglátással is. Bár balatoni helyeknek köszönhetően a borokhoz is volt már némi közöm, de azt hiszem ez a vonal ment a legnehezebben az elején.
Zsanett: A borokkal kapcsolatosan tényleg a mai napig képeznünk kell magunkat. Én egyébként Győrből jöttem, tapasztalattal, ahogyan itt szinte mindenki.
Angella: Nagyon nehéz is lett volna a város egyik legelső bisztró jellegű éttermében nulla tudással. Kellett a tapasztalat, ahogyan a fogékonyság, a szorgalom és tenni vágyás is.
Hogyan oszlik el köztetek a munka?
Tibor: A felszolgálást tekintve három pálya van az étteremben, amiből az első kezelésével együtt jár az üdvözlés is. Ezt az idők során megnyertem magamnak. Gyakran van az is, hogy a vendégek már ragaszkodnak egyik-másik pincérhez, ez nyilván felülírja az előzetes beosztást.
Mennyiben befolyásolja a személyiségetek a törzsvendégkörök kialakulását?
Tibor: Ez a csapat már lassan öt éve dolgozik együtt, ez egy nagyon nagy előny a vendéglátásban. Viszont, igen, mindenkinek megvan a stílusa: a fiatalos, a kozmopolita, a komolyabb típus. A szűkebb értelemben vett vendégkörünk pedig tükrözi ezt.
Zsanett: Az én vendégköröm például főleg a temperamentumosabb, fiatalos, lendületes, nagyon laza vendégek csapata. Ők azok, akik egy „hello, szia, mizu, Zsani?”-val szeretnek ebédet, vacsorát indítani.
Angella: Szerintem ilyen szempontból az enyém a legvegyesebb. Annyira különbözőek vagyunk egyébként, nem is lehetne hasonítani minket egymáshoz, úgyhogy jó, hogy ez soha nem is volt cél. A harmónia ennek ellenére megvan, jól ismerjük már egymás ügyes-bajos dolgait.
Kedvesc Klassz ételek?
Tibor: Kacsamáj és bor, ez mindkettő nagyon rólunk szól.
Angella: Mivel változik az étlap, ezt nehéz megmondani, aktuális fellángolásaink vannak.
Egy örök kedvencet persze tudnék mondani: csokitorta.Mi a legszebb ebben a szakmában?
Tibor: Kiemelni nehezen tudnék bármit, megvan az egész halmaz, ami miatt nagyon lehet ezt szeretni. Igazából kint, a munkától távol veszem észre azt, hogy mennyire szeretem ezt csinálni.
Angella: A minden nap új emberekkel találkozhatunk klisén túl, én jól érzem magam ebben a pörgésben, szeretem, hogy úgy vagyok a hely karakterének része, hogy közben nem kell elveszítem a sajátomat.
Mi a leginkább megterhelő a munkátokban?
Tibor: Na, erre még nem is gondoltam. Van benne nehézség, de nem tudnék megterhelőként jellemezni semmit. Inkább úgy mondanám, hogy néha jól esik otthon lepihenni. Ez a szakma igazából arról szól, hogy a leghamarabb kapunk pozitív visszajelzést, ugyanakkor a vendégek a negatívat sem gondolják át háromszor.
Zsanett: A hatalmas a pörgés.
Angella: Ha épp nem vagy jó formában, olyan ez, mint a színpad. Vörös szőnyeg: kimész, kiállsz, mosolyogsz.
Mitől vagytok mások? Miért számít ma pesti fogalomnak a Klassz-pincér?
Tibor: Más a kapcsolatunk az emberekkel, mint a szokásos vendég-felszolgáló viszony. Nemrég például Ausztriában futottunk össze egy vendéggel, akivel aztán családostul beültünk egy közös vacsorára. A törzsvendégem a fodrászom, egy kis falu ez a Budapest.
Angella: Hamar rájövünk, hogy egy-egy asztaltársaságnak mire van igénye. Ehhez rutin kell, viszont néha szükség is a pont elég, "silent service" attitűd.
Mit érzel legnagyobb hiányosságodnak?
Zsanett: Vissza kellene fognom a káromkodást.
Tibor: Vannak bakik, de jók vagyunk kompenzálás terén.
Mi a nagyobb kihívás, megtartani a törzsvendégeket vagy új emberekkel megszerettetni a helyet?
Tibor: Nincs megkülönböztetett vendég, ezt soha nem szerettem. Könnyebb egy törzsvendéggel – tudom hány cukorral, milyen kávét szeret, hosszú lépést vagy kisfröccsöt iszik-e, és fontos megtartani őket. Inkább úgy mondanám, a cél az, hogy az új vendég is legyen törzsvendég.
Angella: Nekem az új vendég nagyobb kihívás.
Mit változtatnál a Klasszon, ha bármi lehetne az?
Tibor: Mindig kell változtatni, folyamatosan megújítani az étlapot, de alapvetően nem változtatnék semmit a bisztrós jellegen. A hétvégi menü most például újdonság.
Zsanett: Bővíteném a galéria beépítésével.
Hol kapcsolódsz ki szívesen a városban?
Tibor: Nagyon sok helyet szeretek, a Két Szerecsent, a Borkonyhát, a Mák Bistrót, az Aranyszarvast emelném ki.
Angella: Én csak a Borkonyhába szoktam menni. A nyugisabb helyeket szeretem, ahol lehet bort kóstolni.
Zsanett: Én is boros vagyok, a DiVinot imádom.
