Vannak akik bélyeget gyűjtenek, vannak akik búvárkodni szeretnek és vannak, akik abból élnek, hogy kötélen lógva, a magasban oldanak meg problémákat. Ők az ipari alpinisták, akiket akkor hívnak, ha maguktól nem jönnek rendbe a dolgok. Mivel a hétköznapokban viszonylag ritkán van lehetőségünk beszélgetni velük, ezért úgy gondoltuk, hogy kifaggatjuk Orbán Balázst, aki már hét éve dolgozik a szakmában.

WLB: Mit csinál pontosan egy alpinista?

Orbán Balázs:

Az alpinisták szinte mindent meg tudnak oldani az épülettisztítástól kezdve a homlokzatfelújításon át a reklámkivitelezésig. Általában olyan munkákat végzünk, amit máshogy nem lehet, vagy nem gazdaságos megoldani. Néha olcsóbb kifizetni néhány alpinistát, mint bérelni kosaras autót, darut vagy felállványozni egy épületet. Vannak olyan helyzetek is, amikor a munkavégzés egyetlen módja az alpin. Ilyen volt például, amikor az Árpád hídnál lévő Európa Torony szervízaknájában töltöttem több, mint nyolc órát. A tetőről a -2. szintig szereltünk légtechnikát. Rádión kommunikáltam ugyan a kollegámmal, de egész nap egyedül voltam bent egy lámpával. Délben a nyolcadik emelet környékén egy ablakon beadta a munkatársam az ebédemet. Akkor talán még fél éve sem dolgoztam alpinistaként. Volt amúgy már olyantól is hívásunk, aki a nyolcadik emeleten lévő redőnyét szerette volna megjavíttatni. Neki sajnos azt kellett tanácsolnunk, hogy inkább forduljon az unokájához.

WLB: Neked mi a történeted, hogyan kerültél bele ebbe a szakmába? Létezik alpinista tanfolyam, vagy a gyakorlat teszi a mestert?

OB:

Egy unokatestvérem által kerültem bele ebbe a körbe néhány éve nyáron, amikor még egyetemista voltam. Ő akkor már 16 éve ezzel foglalkozott. Amit most tudok erről az egészről azt tőle és a barátaitól - a jelenlegi kollégáimtól - tanultam. Van tanfolyam is, de csak annyit lehet ott megtanulni, hogy hogyan kell csomókat kötni és hogyan közlekedj a kötélen. Ezután senki nem lesz alpinista. Jó csapat és sok év tapasztalat kell hozzá. Külföldön egyébként máshogy működik az egész. Más országokban olyan emberek mennek a magasba dolgozni, akiknek az eredeti szakmája asztalos, ács, festő, vagy mondjuk villanyszerelő, de képesek elvégezni a munkájukat a magasban is. Nálunk elsősorban alpinistákról beszélünk, akiknek mindent meg kell tudni csinálni. Többek között ezért is érünk el szép sikereket a nemzetközi versenyeken. Problémamegoldásban nagyon jók vagyunk.WLB: Miből áll egy alpinista alapfelszerelése?

OB:

Az alapfelszerelés áll egy teljes testhevederzetből, egy sisakból, egy 'Y' kantárból, egy karos mászógépből, a hozzátartozó lépőszárból, egy ereszkedőgépből és egy mobil zuhanásgátlóból, amihez dukál egy energiaelnyelő kantár. Nyilván ezek a gépek kötélre valók, amiből kettőt használunk alapesetben: egy munkakötelet és egy biztosítót. Az utóbbit jó esetben nem kell igénybe venni. A sisak egyébként nem azért kell, hogy megvédjen egy esetleges zuhanás ellen, hanem azt a célt szolgálja, hogy megvédje az embert a fentről zuhanó dolgoktól és attól, hogy beverjük a fejünket.

WLB: Előfordul, hogy félsz fent a magasban?

OB:

Amíg nem kötöm ki a kötél végét egy látszólag stabil dologhoz, addig előfordul hogy tartok a mélységtől, de ha ez sikerült akkor már jöhet bármilyen meló. A kötélbe szállás után viszont illik már csak a melóval foglalkozni, így nem marad idő arra, hogy lefelé nézegessünk, vagy arra figyeljünk, hogy milyen magasan vagyunk. Teljesen rá kell tudni bízni magad a technikára és odafigyelni a legapróbb részletekre betartva minden szabályt. Néha viccelődünk azzal, hogy kétféle alpinista létezik: bátor és öreg. Ez arra vonatkozik, hogy a lehető legóvatosabbnak kell lenni, annak ellenére, hogy a rendszer egyébként sokszorosan túl van biztosítva, így viszonylag nehéz meghalni. Az időjárás néha tud meglepetéseket okozni, meg az ha véletlenül hibázik valaki… ez leggyakrabban akkor fordul elő, amikor a biztosítószálat fogja az ember és a munkakötélen lévő gépet kezeli. Szerencsére a környezetemben még soha nem történt komolyabb baleset. Mindig figyelünk egymásra.

WLB: Te követtél már el hibát? OB:
Hát, volt olyan, hogy leejtettem dolgokat, de szerencsére soha nem lett belőle baj. Hálát adok az Égnek, hogy így alakult. Amikor hibázol rájössz, hogy mások életével és testi épségével is játszol. Ezért fontos például komolyan venni a járókelőknek is, ha egy adott munkaterület el van kerítve. Ha ki van húzva egy szalag, az soha nem azért van, hogy őket idegesítsük, hanem azért, mert szeretnénk, ha biztonságban lennének. De néha van olyan, hogy napokon keresztül éjjel-nappal dolgozunk és ilyenkor már szinte minden veszélyes, mert sokkal nehezebben tudunk odafigyelni a dolgokra. A személyes rekordom: hétfő reggeltől szombat estig összesen 16 óra alvással, szóval ez nem egy nyugdíjas állás. Az ipari alpinizmust szeretni is kell ahhoz, hogy az ember csinálni tudja.
WLB: Milyen épületeket másztál már meg?

Van kedvenced? OB:
Így hirtelen, ami eszembe jut az a Skála Metro a Nyugati téren, a Gresham Palota, Árpád híd melletti toronyházak, Határ úti mobil torony, MNB épülete, Szépművészeti Múzeum, Nemzeti Múzeum, Iparművészeti Múzeum, szerintem az összes pláza, a repülőtér, az összes vasúti pályaudvar... és még sorolhatnám. A kedvencem közülük talán a Gresham Palota volt. Az egész épület, a Lánchíd és a budai oldal látképe gyönyörű. Meg persze szerintem kevés ember jut el a világ egyik legjobb szállodájának a királyi lakosztályába. De szerettem még az MNB épületét, amikor a szobrokat kellett rajta felújítani.

WLB: Jól lehet keresni ezzel a munkával? Megéri csinálni?

OB:

Cégprofiltól és kapcsolati tőkétől is függ. Maradjunk annyiban, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben én nem panaszkodhatok. De ki tudja ez meddig marad így? Télen sajnos nagyon kevés a munka. November-december táján a cégek kiszórják az utolsó reklámjaikat, ablakot mosni sem lehet a hidegben, mert fagy van és ebben az időszakban az építőipar sem a legpörgősebb. Aki jól csinálja, az össze tud szedni annyi pénzt az év többi részében, hogy kevés mukával is ki tudja húzni a telet.