A BP Underground című dokumentumfilm-sorozat harmadik része az elektronikus zene történetét dolgozza fel a 90-es évek elejétől napjainkig, vagyis közel 30 évet, melynek az első 15 éve a részletesebben tárgyalt, nem véletlenül, hisz a lényeges események nagy része akkor történt, míg a második 15 esztendőn pedig nagyobb léptekkel halad keresztül a film. Mint mindenbe, úgy ebbe a dokumentumfilmbe is bele lehetne kötni, például azért, hogy a film fő támogatója miért kap ugyanolyan jelentőségteljes betétet a filmben, mint a tényleg megkerülhetetlen Tilos rádió, vagy hogy egy-két szereplő miért van felülreprezentálva, ha a történések szempontjából kicsi vagy szinte jelentéktelen volt csupán a szerepük, miközben mások, tőlük sokkal fontosabb alkotók meg alig jutnak szóhoz?
De ezek tényleg mindössze apróságok a nagy egészhez képest. Mert végeredményben egy minden ízében meggyőző filmet kapunk, amiből semmi nem maradt ki: szinte tökéletes képet ad mindarról, ami elektronikus zene címszó alatt Budapesten (és környékén) történt. Működik, mint nosztalgia, mert visszarepíti az embert a fiatalkorába, az emlékei pedig visszaigazolnak minden egyes mondatot meg képet, és éppen ezért úgy is működőképes, ha semmi közünk nem volt az egészhez, és csak mint kordokumetumot szemléljük a BP Underground harmadik részét.
A BP Underground 3 – elektronikus zene című film rendezőivel, Koltay Annával és Turán Eszterrel beszélgettünk.
WLB: A sorozat első két részében körbejártátok a hardcore/punk szubkultúrát, majd a hiphopot, most pedig az elektronikus zenei közeg került terítékre. Ti melyikhez tartoztatok fiatalon?
Koltay Anna: Fiatalon mindenkinek több korszaka is van, de van egyetlen, ami alapvetően határozza őt meg: az a fő csapásirány. Eszterrel a punk/hardcore közegben találkoztunk, nálunk ez volt az alap, a tágabb értelemben vett rockzene. Első körben erről akartunk dokumentumfilmet készíteni. Ugyanakkor mindenki, legalább érintőlegesen, megismer egyéb szubkultúrákat is, ideig-óráig belekerül más közegekbe is. Így én valamennyire belefolytam a hiphopba, majd később elektronikus bulikba is jártam, például Rewind-ra, meg nagyon szerettem a Neo-t és az Anima Sound Systemet is. De azért mindig a rockzene maradt a szívem csücske.
Turán Eszter: A személyiségfejlődésemnek meg önmagam keresésének több állomása is volt, és mind köthető valamelyik szubkultúrához. Óbudán nőttem fel, ami nagyon meghatározó hely volt számomra. Vegyültek egymással a punkok, a skinheadek meg a rockerek, és egy csomó zenekar innen érkezett a budapesti underground életbe. Aztán elég depresszív tinédzser lett belőlem, ami csodálatos táptalaja lett a rockzene szeretetének. Később nagyon elkapott a hiphop, és ha már az elektronikus zenei szcénáról beszélünk, ennek folyományaként beütött nálam a jungle-dnb láz, meg a jazzesebb hangzásokat preferáló DJ-kért és zenékért is nagyon lelkesedtem. Végül visszataláltam az alapokhoz, a punk meg a rock gyökereihez, Annával is ebben a közegben találkoztunk. De a filmekben nemcsak az emlékeink előtt tisztelgünk, hanem az adott szubkultúrát összefüggéseiben is vizsgáljuk.
WLB: Hogyan zajlottak az előkészületek? Hogyan döntöttétek el, hogy ki és mi kerüljön bele a filmbe?
K. A.: Első körben rengeteg emberrel leültünk beszélgetni, ötleteltünk, hogy senki és semmi ne maradjon ki belőle, aki és ami fontos. 33 interjúalany van a filmben, ami elég sok, de így is van néhány ember, aki nem vállalta a szereplést, vagy nem ért rá, miközben fontos alakja a szubkultúrának, és jó lett volna, ha megszólal.
T. E.: Például Palotai Zsolt. Tiszteletben tartottuk, hogy nem ér rá. De mivel ő egyszerűen kihagyhatatlan a történetből, ezért benne van a filmben, csak nem mint nyilatkozó. Megemlékezünk róla az őt megillető módon.
WLB: Mennyire szubjektív a filmetek?
T. E.: Benne vannak hangsúlyosan azok a részei is az elektronikus zenének, amiket mi szerettünk belőle. Azok a DJ-k, bulisorozatok, helyek, zenekarok, de alapvetően egy egészséges távolságtartásból dolgoztunk, mert szerettük volna megérteni az egész közeget, így azokat a dolgokat is, amelyek azok számára evidenciák, akik benne élnek évtizedek óta, de nekünk és egy csomó nézőnek viszont nem azok. Akárcsak az első két film esetében, úgy itt is szerettük volna azok számára is érthetővé tenni a szubkultúrát, akik soha nem voltak elektronikus zenei buliban.
WLB: És mit gondoltok, sikerült?
T. E.: Szerintünk igen. Ez a film is, akárcsak az előzőek, korlenyomat szeretne lenni. Meg akartuk ragadni a korszellemet, és bemutatni, hogy mi lett azzal a generációval, akik nagyon fiatalon csúsztak bele a rendszerváltásba, a szabad világba. Szórakoztató és informatív mesét szőttünk arról, hogyan alakult ki egy közeg egy konkrét zenei világ körül. Nem a nosztalgiára építünk, nem mondjuk azt, hogy régen minden jobb volt, hanem azt mutatjuk be, hogy ami most van, az honnan jött, és az idők során hogyan alakult és változott, míg elérte a mai formáját. De azért a film a nosztalgia szintjén is működik.
K. A.: A hiphop film után nem sokkal elmentem NKS koncertre, ahol odajött hozzám egy fiú a barátnőjével, és mondták, hogy ők most azért vannak itt, mert látták a filmet. Alapvetően rockzenét hallgatnak, de tetszett nekik a film, felkeltette az érdeklődésüket a hiphop, az NKS meg különösen bejött nekik. Szóval simán lehet, hogy valaki a filmünk miatt kattan rá az elektronikus zenére.
WLB: Az archív videók és fotók felkutatása tűnik a legnehezebb feladatnak egy ilyen film esetében. Sok energiát emésztett fel?
T. E.: Nagyon szívósnak kell lenni, az biztos. Hatalmas kutatómunkát végeztünk hol segítséggel, hol anélkül.
K. A.: Amikor elkészültünk, úgy voltunk vele, tartalmilag rendben van a film. De ha még egy évet tudtunk volna dolgozni rajta, mint a másik két filmen, akkor annyival több vagy más archív felvétel került volna bele.
WLB: Mennyi ideig dolgoztatok a filmen?
T. E.: Turbó fokozatban ment a munka, mindössze 3 hónap alatt raktuk össze a filmet. Áprilisban beszéltünk a Telekommal, ők pedig májusban válaszoltak, hogy az Electronic Beats fesztivállal a film mögé állnak, támogatnak. De mostanra már kialakult egy rutinunk is, aminek köszönhetően sokkal olajozottabban dolgozunk össze.
K. A.: Az első filmet még másfél év alatt raktuk össze kisebb-nagyobb leállások mellett, de akkor még kísérleteztünk, mindent mi csináltunk, és pénz meg idő sem volt rá mindig. A második filmmel egy év alatt készültünk el, ott is voltak leállások. Ez viszont egy nagyon koncentrált 3 hónap volt. Nem voltak szívességmelók, hanem egy egész stábot meg tudtunk fizetni, és voltak asszisztenseink. Szükség volt rájuk, például az archív anyagok felkutatásában, összegyűjtésében, digitalizálásában. Nem kis munka volt.
WLB: Az elektronikus zenétől egyszerűen elválaszthatatlanok a drogok. Erről mennyire voltak hajlandóak beszélni az egyes interjúalanyok?
T. E.: Nem akartunk mellébeszélni. Ugyanakkor tiszteletben tartottuk a megszólalókat, azt, hogy ki mennyire akar belemenni ezekbe a dolgokba, de igazából örültek neki, hogy semmit nem akarunk elkenni, szépíteni. Az elektronikus zenei közegnek, a partykultúrának szerves részét képezik a különféle tudatmódosító szerek, miért is hagytuk volna ki ezeket? Egy másik szubkultúrában talán nem ennyire hangsúlyos téma a drog, de itt igen, úgyhogy erről is kell beszélni!
WLB: Az első két részben a zenén túl azt is jól bemutattátok, hogy mi az adott szubkultúra üzenete, miről szólnak? Sikerült-e az elektronikus zenével foglalkozó részben is valamiféle konklúzióra jutni? Már csak azért is érdekes innen nézni, mert ezt a közeget gyakran érte/éri az a kritika, hogy felületes, nincs mögötte „üzenet”, hanem csak a pillanatról meg a buliról szól…
T. E.: Azt próbáltuk megfejteni, hogy az elektronikus zenei szcéna úgy általában hogyan kapcsolódik a budapesti undergroundhoz. Vagyis nem elsősorban arra helyeztük a hangsúlyt, hogy az elektronikus zenei szcéna üzenetét fejtsük meg.
K. A.: Amikor belevágtunk, még számunkra is kérdés volt, hogy ki fog-e jönni valami konklúzió a végére. Az például fura volt a számunkra, hogy itt nincsenek dalszövegek, vagy csak nagyon ritkán, pedig az üzenetet általában azok hordozzák, vagy legalábbis erős fogódzót adnak. De hamar kiderült, annak ellenére, hogy nincs szöveg, önmagában csak a zene is képes ugyanazt adni egy fiatalnak, mint egy más típusú zene esetében a dalszöveg. Ugyanolyan közösségépítő erővel bír.
WLB: Mi lesz a következő lépés, lesz-e negyedik rész, és ha igen, akkor az miről fog szólni?
T. E.: Lesz, és a rock-metál témakört járja majd körbe. Az a rész is elsősorban a 90-es évekről meg a 2000-es évek elejéről fog szólni. Eléggé szerteágazó zenei közeg az is, és kevésbé feldolgozott. Lesz itt minden: dirty rock, doom, black/death metál, glam meg grunge, a trash-ről nem is beszélve és még sorolhatnánk...
K. A.: Négy éve vágtunk bele ebbe az egészbe, és az elmúlt három év alatt ez már a harmadik filmünk, a közös munka pedig egyre gördülékenyebb és jobb. A közös alkotói energia megvan, sőt egyre erősebb, úgyhogy biztosan folytatjuk még.
WLB: Hol lesz látható a film a jövőben?
K. A.: A BP Underground első, hardcore/punk része megnézhető a weboldalunkon, a hiphop hamarosan megjelenik DVD-n, de online is megvásárolható lesz. Az új film, a BP Underground – elektronikus zene először a mozikban lesz látható, novembertől országosan. Hatalmas öröm a számunkra, hogy már most több vidéki art mozi is megkeresett minket azzal, hogy szeretnék a filmet vetíteni. Ezután a Telekom Electronic Beats online platformján lesz elérhető.
