Megindultak az előkészítési munkálatok az egykori józsefvárosi pályaudvar területére tervezett termálfürdő kapcsán. A terv egy egész évben működő, tízmedencés fürdő építése.

Az utóbbi évek budapesti fürdőfejlesztései évtizedes elmaradásokat pótolnak, ilyen volt a Palatinus vagy a Paskál fürdő renoválása és bővítése – hogy télen-nyáron üzemelhessenek – vagy a Dagály és Csillaghegyi strand átalakítása és modernizálása, legutóbb pedig a Pesterzsébeti Jódos-Sós Gyógy-, és Strandfürdő fejlesztése. 

A józsefvárosi pályaudvar területéről tíz éve minden vasúti funkciót kivontak, jelenleg nagy területű, kihasználatlan barnamezős környék, ahova a jövőben szabadidős és sportközpontot képezelnek el. Az előzetes feltárások szerint 1300 méter mélyen 70-72 fokos, a Széchenyihez és a Paskálhoz hasonló összetételű termálvíz található a terület alatt, ezeknek a hozamára épülne Budapest új strandfürdője.

Az első látványtervek már tavaly megjelentek, de akkor még elég bizonytalan volt, hogy valóban megépül-e, de a Magyar Közlönyben megjelent rendelet szerint most a központi költségvetésből elkülönítettek 200 millió forintot a Józsefvárosi strand- és gyógyfürdő-beruházás előkészítésének támogatása. A háromhektáros területen egy egész évben működő tízmedencés fürdő épülne, a már bevett gyakorlat szerint kültéri és benti medencékkel, szaunavilággal és gyógyászati részleggel is, a benti fürdőrész kapacitás 450 fő lenne.