Élmény

Óriási csúszdák, rengeteg szauna és 11 új medence – megnyitott a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő

Fotó : Major Kata / WLB
csillaghegyi árpád srandfürdő

Az elhúzódó felújítások után idén ősszel megnyitotta kapuit a Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő névre keresztelt, a Csillaghegyi Strand parkjában felépített modern fürdőkomplexum. Bár az utolsó simítások még hátravannak, főleg ami a parkot illeti, és a régi strand felújítása is várat magára, de a hétszintes új fürdő a rengeteg szaunával, úszó-, élmény- és panorámamedencékkel, vizes játszóházzal és a két hatalmas csúszdával hamar a környékbeliek kedvence lehet. A színes öltözőktől az óriáscsúszda tetejéig mi is körbejártuk, hogy milyen lett, íme képes beszámolónk.

A Csillaghegyi Strandfürdő hatalmas ősfás parkjával az északi budai standok közül a legrégebbi és a legnagyobb volt, ám inkább csak a nyári idényben tudta megfelelően kiszolgálni a környék lakosságát, mivel télen egyetlen medencéje volt csak használható. Az 1919-ben nyílt fürdő érdekessége, hogy az első hullámmedence is itt működött, megelőzve ezzel a Palatinust vagy a Gellértet. 1951-ben államosították, de népszerűsége nem csökkent, főleg a nyári kánikulák alatt, amikor akár ötezernél is több ember hűsölhetett itt. Gyógyvíz ugyan itt nem tör fel, de az itt fakadó Árpád-forrás 23 fokos vize természetes ásványvíz.

Budapesten a komoly fürdőfejlesztési hullám 2011-ben indult el, azóta olyan patinás gyógyfürdők és strandok újultak meg, mint a Rudas vagy az immár egész évben nyitva tartó Palatinus, de 2018 második felére megújult a Dagály is, és megnyílt a nagyközönség számára a szomszédos Duna Aréna is. A jelenlegi, III. kerületi projekt Budapest Főváros Önkormányzata és a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. közös beruházásaként valósult meg, a Kalotherm Zrt. kivitelezésében, végül 3,9 milliárdból.

A 2017-ben indult építkezés körül voltak bonyodalmak, a munkaerőhiány miatt az ár és az átadás időpontja is megcsúszott, de október végétől végre megnyitotta kapuit az új épület. A Pusztakúti út felé néző homlokzat erős bauhausos hatást mutat, nem csak a letisztult geometriai formákkal, de a jellegzetes sokosztatú ablakkal is.

A főbejárat szintjén található a kassza, a büfé és az öltözőkhöz vezető bejárat. A jegyeknél (amit proxi karóraként kapunk meg) számos kombináció közül választhatunk: a reggeli és esti idősávban az úszójegyek ára megfelel a budpesti 1600-1900 forintos átlagnak, ezekkel az első szinten található 25×33-as úszódemencéhez, tanmedencéhez és a kisebb finn és infraszaunákhoz mehetünk be, ez amúgy az alapzóna is, ahova a napi felnőtt belépő 2400 forint hétköznap, 2600 hétvégén. Ha a további szinteken található wellnessrészleget vagy gyerekmedencés pancsolót szeretnénk igénybe venni, az további 500 forint, hasonlóan a legfelül található szaunavilághoz. A családi jegyek számtalan kombinációja, diák és nyugdíjas jegyek is elérhetőek, a teljes repertoár itt található.

Amire nem árt, ha előre készülünk, az az, hogy túlfürdési letéti díjat is kell előre fizetni a pénztárban, ez  hétköznap 800 Ft, hétvégén 900 Ft, és ez csak készpénzben lehetséges. Cserébe a fürdő területén, ami most a büfét jelenti, és később az éttermet is, csak festi-payyel és bankkártyával fizethetünk.

Ha kiválasztottuk a megfelelő jegyet, és felcsatoltuk a proxi óránkat, kezdésként a színes szekrényes öltözőbe jutunk, ahol ha a festések ellenére is elfelejtettük volna kifelé, hogy hova is pakoltunk, semmi vész, több karóra leolvasó is van, ami azonnal megmondja a számunkat.  Innen az első szinten levő 25×33-as úszómedencéhez, a lelátókhoz, a 10×12-es tanmedencéhez, és két kisebb infra- és finn szaunához jutunk. Az úszócsarnok dísze az elbontott újpesti uszodából megmentett és áthozott hatalmas Barcsay Jenő mozaik.

Fotó: Major Kata / WLB

Eddig a szintig teljesen akadálymentesítve van az épület, de innen is visznek még fel liftek. A következő, látogatók által elérhető szinten van a wellnessrészleg, 3, különböző hőfokú, élményelemekkel ellátott medence, valamint a masszázstermek.

Fotó: Major Kata / WLB

Idefele az ablakon kitekintve már láttuk a hatalmas kanyargó fedett csúszdát is, de ahhoz még feljebb kell sétálnunk, hogy lássuk, honnan is indul. De még mielőtt feljebb mentünk volna, benéztünk a Gyerekparadicsom névre keresztelt vizes játszóházba is, ahol éppen az utolsó simításokat végezték a foglalkoztató kuckó és pelenkázónál.

Fotó: Major Kata / WLB

A legfelső szinten végre elértük a hatalmas szaunavilágot, ahol a dézsás sófürdő, bioszauna, gőzkamra, aroma- és ördögszauna mellett a klasszikus, nagy méretű  finn szaunák közül válogathatunk, ami közül az egyik ráadául panorámás is. Az összes szauna tágas, 5-20 fős férőhelyesek, a legtöbb nagy ablakkal a parkra.

Fotó: Major Kata / WLB

Az elmaradhatatlan hideg- és kevésbé hideg merülő medencék mellett jégkását is találunk, valamint innen jutunk ki a tetőteraszra is, ahol egy 36 °C-os, szintén panorámás élménymedence vár minket.

És amikor azt gondolnánk, hogy innen feljebb már nincs, látjuk meg a fejünk fölé magasodó piros Ufó csúszdát, ami bizony tényleg az épület tetejéről indul, és egészen az alsó szint úszómedencéje fölötti galériáig kanyarog le.

Az egyetlen szomorú látvány az az egykor vadregényes park, ahol a régi uszoda retró épülete és 3 medencéje most üresen és kissé megviselten áll, de reméljük a nyári idényre azt is rendbe teszik.

Csillaghegyi Árpád Forrásfürdő
  • 1038 Budapest, Pusztakúti út 2-6.
  • A wellness, gyerek- és szaunavilág 8 órakor nyit. // A pénztár 19 órakor zár.