A harmadik, befejező üteménél tart a MOME zugligeti campusának a fejlesztése. A most átadott Műteremház-Médiaházzal teljes a Technológiai Park, és zajlik a 3h Építésziroda tervezte Akadémiai Szárny és Tudásközpont építése is, melyet előreláthatólag 2019-ben már birtokba is vehetnek a hallgatók. Bejártuk az új, átadott épületet és mutatjuk az új látványterveket is.

A 2014-ben induló fejlesztések előtörténete hosszú évtizedekre nyúlik vissza. A 20. század sokszor toldozott-foldozott kényszermegoldásai után, több mint két évtizede merült fel az ötlet egy modern, mindenben az egyetem és az új technológiai korszak kihívásaira és igényeire szabott campus megvalósítására.

A cél nemcsak a meglevő épületek és területek rekonstrukciója volt, hanem az egész intézmény tevékenységének újradefiniálása és funkcióinak bővítése. Az oktatás mellett az egyetem fokozott hangsúlyt fektet a jövőben a kutatás és a fejlesztés területeire is. Ezeknek a hangsúlyoknak a változása jelenik meg az épülő campus új épületeinek filozófiájában és arculatában is.

Az építkezések kezdetekor, az első ütemben megvalósuló, Csomay Zsófia és Németh Tamás vezette CET Építésziroda Kft. tervezte Műhelyházban (MOME ONE) a fa, fém, textil és egyéb anyagokhoz köthető dizájntevékenységek műhelyei kaptak helyet, a most átadott Műteremház-Médiaház (MOME TWO) pedig a grafikai stúdiók, anyagkísérleti laborok helye, de ezekről rögtön bővebben is mesélünk. Ez a három egység alkotja a Techonlógiai Parkot a campus Budakeszi út felőli részén.

A harmadik, befejező ütem keretében újul meg a Gondűző villa és a szocreál, 1950-es években elkészült egykori A épület MOME MASTER néven, illetve a BA képzésnek otthont adó MOME BASE és a Tudásközpont, új nevén MOME UP. Valamit az egész campus szívét adó MOME GROUND, ami az épület aulájaként és főbejárataként is funkcionál majd. Az első terveket kicsit módosítva végül a fentebb látható formában valósulnak meg az új épületek. A tervezők nagy gondot fordítottak arra, hogy park ősfás környezete ne sérüljön, és az egyetemi campus nyitottságának jegyében a kert, a könyvtár és a MOME GRUND mindenki számára látogatható lesz.

A most átadott Műteremház-Médiaház (MOME TWO) stílusában illeszkedik a korábbi Műhelyházhoz. Az épületek követik a környék beépítési karakterét, és a tervezők kerülték a a változékony, divatos formákat, értékálló, strapabíró és minőségi anyagokkal dolgoztak, de úgy, hogy az épület látványában mégis kapcsolódjon az 50-es években épült klasszikus homlokzathoz.

Helyet kapott benne egy térkísérleti tanterem is, ahol a mennyezetre szerelt, akár kétezer kilogrammos tömeget is mozgató teherdaru mellett elférnek az 1:1-es modellek is. De találunk profi stúdiót, vágó- és vetítőszobát, fotólabort is az épületben, melyekkel cél, hogy az oktatási időszakon kívül is teljes kihasználtsággal működhessenek, például bérbeadással.

A 15,3 milliárdos, Fürjes Balázs, budapesti fejlesztések kormánybiztosa által vezetett kiemelt kormányzati beruházás keretében megvalósuló fejlesztések 2019-ben fejeződnek be, a hallgatók a 2018/2019-es tanév második szemeszterét már itt kezdhetik. A 135 éves múltra visszatekintő intézmény életében mindenképpen fontos fordulópontot jelent nemcsak az új intézmények és campus megvalósulása, de az ezekkel járó funkcióbeli megújulás is.