Élmény

A felejtés emlékei – fotókon a századforduló művészeinek kulisszatitkai a Képző új kiállításán

Fotó : Szerkesztőség / WLB
Magyar Képzőművészeti Egyetemen, A felejtés emlékei

VR-szemüveggel a pokolban, szüfrazsettek és neves magyar szobrászok aktfelvételeken és hadikórház a Képző festményei között. A Magyar Képzőművészeti Egyetem a hatalmas fotógyűjteményének újabb szeletét állította ki, a tárlat a fotográfiák használóit és szerzőit, és a fényképezés korai korszakát, az 1860-tól az első világháborúig terjedő fél évszázad gondolkodásmódját, hangulatát, és képi világát mutatja be. A korabeli modellek, műtermek, technikák újraértelmezésével a Doktori iskola hallgatói is csavartak egyet a dolgon, 21. századi köntösbe bújtatták a két évszázaddal ezelőtti anyagokat.

A két évvel ezelőtti Fotó/modell tárlat folytatásaként a mostani kiállítás az Andrássy úti Magyar Képzőművészeti Egyetemen a művészek válla mögött átlesve olyan kérdésekre keresi a válasz, hogy kik, mire és hogyan használták a 12 000 gyűjteményben fellelhető fényképeket. A fókusz a fotók készítőin és felhasználóin van, bemutatva, hogyan vált a fotózás a művészeket segítő segédeszközből dokumentációs médiummá, majd művészeti formává.

Fotó: Szerkesztőség / WLB

A mai szemnek talán szokatlan kiállításrendezési elv (a padlótól plafonig képekkel borítanak be minden egyes négyzetcentimétert) abszolút tudatos döntés volt, ezzel is megidézve a századforduló enteriőrjeit. A Barcsay teremben az első fényképeken az antik világ nevezetességei lógnak a falakról: diadalívek, piramisok. Az akkor még Mintarajztanodában taneszközökként funkcionáltak: ezek alapján másolták és sokszorosították a képeket. A korabeli újságokban is sokáig inkább a fotókról készült illusztrációk szerepeltek, mert ezeknek a sokszorosítását tudták megoldani.

Huszár Adolf műterme fotón és metszeten. Fotó: Szerkesztőség / WLB

A fotók bepillantást nyújtanak a korszak jelentős művészeinek műtermeibe is: a mindenki által ismert, a korzó elején álló Petőfi-szobor alkotója, Huszár Adolf például egy ideig egy volt körhinta épületében kapott műtermet. A helyszín szerepel egy fotón, és mellette egy metszeten is. A kettőt egymás mellett szemlélve prímán játszhatunk amolyan “találd meg a 10 apró különbséget a két kép között” fejtörőt.  Mert valóban, a metszet készítője kicsit kicsinosította és átrendezte a műtermet az újságolvasók számára.

Fotó: Szerkesztőség / WLB
Fotó: Szerkesztőség / WLB
Fotó: Szerkesztőség / WLB

Szintén érdekes a Lotz Károly munkáival foglakozó szakasz. Lotz freskóit ismerhetjük az Országház, Opera, Szent István-bazilika mennyezeteiről,  hogy csak a legfontosabbakat említsük. De hogyan is alkotott? Mivel rengeteg megrendelése volt, folyamatosan dolgozott, és a hatékonyság érdekében rengeteg allegóriatípust kifejlesztett (zene, művészet, de a korral haladva az elektromosság, vasút, posta is megjelennek) és egy-egy kompozíciójához ezek közül válogatott. De ami a fotózás szempontjából érdekes, hogy fényképeket készített a készülő műveiről és a vázlatok kartonjairól, hogy a megrendelőknek ezek alapján tudja megmutatni, min is dolgozik.

Fotó: Szerkesztőség / WLB

Igazi szenzáció a Stróbl Alajosnak dedikált sarok is. A századforduló magyar szobrászatának vezető egyénisége valaha volt fiatal is, és ahogy ma mondanánk, kellett a pénz, így bécsi éveiben keresetkiegészítésképp modellt állt Dr. Heid művészeknek készített aktképeihez. A teljes sorozat, úgy tudtuk eddig, a tűz martaléka lett, ám a Képző gyűjteményéből mégis előkerültek. 

Fotó: Szerkesztőség / WLB
Fotó: Szerkesztőség / WLB

Feleségének, Kratochwill Alojziának pedig szenvedélye volt a fotózás: dokumentálta az életüket, utazásokat, családi nyaralásokat, férje műtermét, a kőbányák meglátogatását, kiállításokat, az epreskerti művészéletet. A fotókon láthatjuk azt a történetet is, amikor az idősödő szobrász a budapesti nőkongresszusra érkező, feltűnő szépségű izlandi szüfrazsett félaktján dolgozik. A korszak nagy slágerei voltak a körképek és sztereoképek. A kiállításon találhatunk eredeti, a Stróbl család tulajdonában állt nézőkét és egy mai változatot is, Alojzia több tucat képével. Ezeknek lényege, hogy a távcsőszerű lyukakon bepillantva térhatású képeket láthatunk. Ma a 3D-s mozik világában talán kevésbé nyűgöz le minket a technika, de akkor kipróbálhatjuk a VR-szemüveget, hogy alászálljuk a pokolba. A Pokol körkép 1896. májusában nyílt meg az akkori Aréna út – Városliget sarkán, ötletgazdája Gárdonyi Géza volt, akit a Feszty-körkép sikere és hatása ihletett meg.

Fotó: Szerkesztőség / WLB

Az átriumban kiállított képek és installációk közül a kedvencünk Pettendi Szabó Péter Lassú nézés című munkája volt. A kiállított képeknek egy-egy részletét emelte ki és helyezte egymás mellé. Apró mozzanatokat a száz évvel ezelőtt fotókról: egy nőn felejtett sóvárgó pillantás, egy bámészkodó kisgyerek, a kép fókuszán kívül eső részletek. A művész célja a kinagyításukkal, hogy olyan részletekre fordítsuk a figyelmünket, amelyek – különösen a mai képnézési tempó mellett – szinte észrevétlenek maradnának.

Kar nélküli Vénusz és láb nélküli sérült baka. Fotó: Szerkesztőség / WLB
A Képző akkor és mostFotó: Szerkesztőség / WLB

A doktori iskola másik hallgatója, Koller Margit munkájával a szintén ugyanebben az épületben, a Magyar Királyi Rajztanárképzőn végzett dédnagyanyja örökségét dolgozza fel. Az installáció olyan kérdéseket tesz fel, mint hogy hány generáció alatt kopik ki egy ember emléke, az meddig menekíthető át a tárgyainkkal?

Koller Margit: Az emlékezés méréseFotó: Szerkesztőség / WLB

A kiállítás március 25-ig tekinthető meg a Magyar Képzőművészeti Egyetem Barcsay termében és aulájában 10.00 és 18.00 óra között.

A felejtés emlékei – Fotó / Modell 2