Budapest

Egy törzshelygyanús kávéház: a Három Holló története Ady Endrétől a piaristákig

Fotó : Polyák Attila / WLB

Valaha ötszáznál is több kávéház működött Budapesten. Egykor ezek voltak a kulturális élet egyik legfontosabb helyszínei: egy fekete áráért bárki elolvashatta a legfrissebb magyar, német, francia lapokat, politikusok, írók, művészek, asztaltársaságok itt vitatták meg a mindennapok legfontosabb kérdéseit, és ahogyan Wilhem Droste írja a századfordulós kávéházak világáról: egy univerzális élettér volt, amiben mindenféle találkozás létrejöhetett. Droste most újranyitotta a Három Hollót, mely az egykori, Andrássy úti Eckermann szellemi örököse is, ezt a változatosságot szeretné újjáteremteni a belváros szívében.

A Három Holló fészkei

Volt egyszer egy hajdani Három Holló, az Andrássy út mellett, éppen az  Opera tőszomszédságában. A környéken már álltak a hatalmas bérpaloták, az Opera előadásain megfordult a hazai és nemzetközi arisztokrácia és szellemi elit színe java, de a Holló – ez a leginkább olcsó borkimérés és füstös kis kocsma – tartotta magát abból az időből, amikor áriák helyett legfeljebb az ócskapiacosok kiáltásai verték fel a teret. Hogy hogyan élt túl ez a hely sok sok évig itt, az már a kortársak számára is rejtély volt – meséli Wilhelm Droste, az új kávéház szellemi atyja.

 

Mégis ami igazán híressé tette a Három Hollót, és amiért a mai napig közszájon forog a neve, az Ady Endre. Akire már eddig is több száz jelzőt kitalált az irodalomtörténet és a zsurnaliszták, most inkább mindet mellőzve csak maradjuk a tényeknél, hogy ő bizony igen gyakran megfordult erre, szeretett itt dolgozni és borozni, és kapatosan az Operaház egyik titokzatos szfinxeivel is összekapott, mert az Lédára emlékeztette, de hiába környékezte meg, a kőszörny nem lágyult meg.

Fotó: Polyák Attila / WLB

Aztán eltelt majd egy évszázad, a budapesti kávéházak aranykora rég leáldozott, inkább csak a városi legendák éltek róluk. Ekkor nyitott meg 1998-ban a Goethe Intézet alsó traktusában az Eckermann kávéház, éppen az egykori Három Holló helyén, amely hamar sok értelmiségi törzshelyévé vált. Nyolc éven át működött, majd 2006-ban a megemelkedett bérleti díjak miatt elköltözött a Goethe Intézet, és az Eckermann helyén kinyitott a Három Holló, Ady relikviákkal és nagy reményekkel, de a luxusboltokkal átalakuló Andrássyn nem volt maradása.

 

Ennek a nagyívű szellemi örökségnek a folytatása a most nyitott kávéház az Erzsébet híd lábánál, a Piarista rend épületében. A név tiszteletadás Ady előtt is, és tükrözi Droste rajongását iránta, valamint jelzi a kötődést ez elődökhöz is.

 

Bélyegképből valóság

Persze önkéntelenül adódik a kérdés, hogy miért vág bele újra egy kávéház alapításába egy Budapesten élő német irodalomtörténész és műfordító, honnan ez az elszánt rajongás és hivatástudat. Aki az ELTE Germanisztika tanszékén vagy publikáción keresztül találkozott Wilhelm Drostéval, azonnal érzi, hogy milyen mély rajongás fűzi választott városához, Budapesthez. Mikor és hogyan kezdődött ez a viszony?

Fotó: Polyák Attila / WLB

Egészen apró mozzanattal, és ezt most szó szerint kell érteni: bélyegképeken találkozott először a magyar fővárossal, miniatűr Lánchíd és Duna, és furcsa, értelmezhetetlen saláta szavak képében. Aztán 1977-ben, épp Ady Endre születésének századik évfordulóján járt az ünnepi lázban égő városban: ekkor történt meg az első találkozása a költővel is: a Székely Aladár fotóiról, képekről és palkátokról dacosan szembenéző Adyval, és a rajongás azóta is tart. Részben Ady, és a róla is író Krúdy indította el az úton, hogy megtanuljon magyarul, és aztán száz Ady-vers német fordítását is kiadja. 

 

Kávéházi hagyomány és jövő

Budapestnek bő tíz évre lesz szüksége ahhoz, hogy alapjaiban is rendbe jöjjön – írta 2007-ben a Budapesti Negyed hasábjain Wilhem Droste. Éppen akkoriban zárt be és költözött el az Andrássy útról a Goethe Intézet és a benne működő Eckermann kávéház. Azóta eltelt szinte pontosan tíz év, és itt ülünk az új Három Hollóban, egy más helyszínen, de azonos küldetéstudattal működő kávéházban. Hogyan került ide, a belváros legősibb templomának tövébe a hely? Ez egyrészt köszönhető az egykori tanítványoknak, akik között több piarista diák volt, és éppen akadt egy megfelelőnek tűnő helység is. Az összesen majd 500 négyzetméteres tér különböző szintjei különböző kulturális igényeket elégítenek ki. 

Fotó: Polyák Attila / WLB
Fotó: Polyák Attila / WLB

Az utcaszint klasszikus kávéháza, hatalmas ablakaival, a régi Eckermannból átmentett kerek lámpáival, márványasztalaival és tonettszékeivel a csendes olvasgatás, napi munka vagy épp elmélyült beszélgetés színtere. A kávé kis tálcán érkezik, a rejtélyes bécsi szokás szerint, egy kis pohár vízzel. Kora délután jártunk a Hollóban, így mi megmaradtunk a kis feketénél, de a bárpult felé sandítva ha későbbi órában érkezünk, bőséges választék nyílt volna akár whiskey-kből vagy konyakokból is. És hamarosan sütemények és szendvicsek is érkeznek, valamint nyit a konyha napi levessel és egyszerűbb ételekkel.

 

Fotó: Polyák Attila / WLB

Az Orfeum egy kisebb előadótér, húsz-harminc fő befogadására alkalmas, felolvasóestek, vagy beszélgetések ideális helyszíne.

 

Az alsó szinten pedig a Színházban – ahol az egykori egyetemi menza működött – színpad és előadótér várja a fellépőket és a közönséget. A teljesen mobil elemekkel berendezett tágas térben volt már táncelőadás, kiállítás, jazzkoncert és Mikulásbuli is rengeteg gyerekkel.

Fotó: Varga Lilla / Három Holló
Fotó: Muzelák Bálint / Három Holló

A kávéház még folyamatosan alakul, komoly feladat egy ekkora teret élettel megtenni, meséli Krausz Bence, aki a Ráday utcai Eckemannban is már Drostéval dolgozott, de a cél az, hogy valóban egy olyan törzshely alakuljon itt ki, amely nyitott mindenki számára, de az sem kelt feltűnést ha a legnagyobb magyar írók vagy zenészek épp mellettünk kávéznak, ahogy Esterházy tette az Eckermannban.

A “régi” kávéházak legnagyobb erénye az volt, hogy nyitottak voltak mindenki számára, egy tér volt ahol lehetett találkozni, beszélni, megvitatni az aktuális nézeteltéréseket, véleményeket és problémákat, generációtól és társadalmi osztálytól függetlenül. És a mai Budapestnek is ilyen helyekre van szüksége, ahol találkozhatnak egymással az emberek, és valamit lendíthetnek együtt a világon. “A kávéházi kultúra virágkora is megmutatta, milyen tempóra képes ez a város, ha sikerül meglovagolnia az ördögöt.” – írta Droste. Reméljük ezúttal sikerül.

 

Három Holló / Drei Raben
  • 1052 Budapest, Piarista köz 1.
  • H-P: 09:00-23:45, Szo-V: 10:00-23:45