Sokáig nem igazán tekintették védendő értéknek a szecessziós stílusban készült épületeket, és ez a majd egy évszázados elhanyagoltság meg is látszik rajtuk. A felújítás során jelentkező másik hatalmas probléma – a rossz állapot mellett – az épületek egyedisége. Sok esetben speciálisan a házhoz készült ablakok, kovácsoltvas elemek vagy csempék és homlokzati Zsolnay elemek pótlása és újragyártása nemcsak bonyolult, de drága is. Szerencsére azért az utóbbi években egyre több szecessziós épületet kezdenek felújítani, többnyire igényesen.

Az Operaház tőszomszédságában induló Hajós utca nevét még akkor kapta, amikor a környéken a dunai hajósok és matrózok látogatták az igencsak kétes hírű csapszékeket és zugkocsmákat, és az impozáns Opera helyén is egy ócskapiac működött. Azóta a környék nagyot változott, és a Hajós utcában a századforduló környékén egymás után nőttek ki a korszak divatos stílusában épült szecessziós bérházak. Pár évvel ezelőttig ezek közül a legtöbb még siralmas állapotban volt, az egykor finom vonalú homlokzati díszek leperegtek, a csillogó üvegablakokból csak hírmondónak marad egy-két tábla. Ám azóta az utcácska lassan magára talált, sorban nyílnak a hangulatos bárok és bisztrók, és az épületek is elkezdtek megújulni.

Hajós utca 16. helyreállított homlokzatán már örvendeztünk három éve télen, az 1911-ben épült Freund Dezső tervezte házat kívül-belül példásan felújították. Szerencsére nem az amúgy igencsak bevett megoldást alkalmazták, a kőporos vakolást, így az aprólékos díszítés minden részlete látható. Az Örökségfigyelő szerint a 70-es évektől igen gyakori megoldás volt, hogy a renoválás során végül a homlokzatot teljes egészében ezzel a rücskös, szemcsés vakolótechnikával fedték be, így lettek az egykor finom vonású puttókból vagy kariatidákból elmosódott szörnyek, a virágfüzérekből meg egy kupac komposztra emlékeztető kontúrtalan halom.

Nem messze tőle áll a lefátyolozott Napóleon udvar, amely a nagy francia császár egyetlen budapesti szobrával büszkélkedik. Vagyis inkább büszkélkedne, mert az évek óta a homlokzatot fedő hálók miatt semmi nem látszik belőle. Fodor Gyula 1906-ban épült grandiózus bérpalotája elsőre elkeserítő állapotú épületnek tűnik, ám a kapukon túl igazi meglepetéseket tartogat. A lépcsőház, és az udvari homlokzat is csodálatosan fel van újítva, az üvegablakok, kovácsoltvas rácsok és korlátok is mind hiánytalanok.

A Hajós és Dessewffy utca sarkán található kétemeletes, szintén szecessziós, finom vonalú női fejekkel díszített lakóház szintén a széthullás határán volt, a homlokzatról több négyzetméternyi területen hiányzott a vakolat, több helyen a téglák kilógtak. Érdekesség, hogy ebben a házba nézett lakást a Travel Channel műsorában, a Nemzetközi Házvadászokban a Budapestre költöző amerikai házaspár is. Azóta az épületet felújították, ám itt a szemcsés kőporos vakolás alól pillognak ki a már kissé formátlan női arcok. Persze a képeken látható "eredeti" állapotnál jobb, mert nem pusztul tovább az épület szerkezete, de érdemes elsétálni, és megnézni, milyen is lett.  

Az utca vége felé közeledve pedig elérkezünk a helyreállított házak klubjának legújabb tagjához, az 1904-es, Málnai Béla tervezte, frissen megújult Szedő-házhoz. Évek óta nézegettük a szürkeségében is csodás épületet a Hajós utca végén, és titokban reménykedtünk, hogy az erkélyek kókatag, szecessziós kovácsoltvas virágai valamikor újra kivirulnak. Aztán nyár közepén egyszer csak arra lettünk figyelmesek, hogy az épület körül nagy a sürgés-forgás, és állványok takarják a homlokzatot.

A felújítást végző szakemberekkel beszélgetve hamar kiderült, hogy az épületet először alaposan le kellett csutakolni, magasnyomású vízsugárral eltávolították a majd fél évszázados koszt és csak utána jöhettek a kőművesek. A homlokzatból itt is hiányoztak nagyobb elemek, a díszek letöredeztek és eldeformálódtak, de szerencsére voltak korabeli fényképek, amelyek alapján dolgozni lehetett. Az egyik lakó már 55 éve él itt, és elmesélése szerint ezalatt egyszer sem volt felújítás, ez az első alkalom, hogy érdemben hozzányúlnak a házhoz. A homlokzat már majdnem kész, már csak a csodás, Róth Miksa felröppenő madaras üvegablakaival és Zsolnay tájképekkel díszített lépcsőház vár a felújításra.