Budapest Főváros Levéltára az a hely, ahol minden hivatali és közigazgatási ügy, ami a fővárosban történik, halhatatlanná válik. Nemcsak történészeknek lehet hasznos, hanem az egyszerű halandó is több érdekességre bukkanhat itt, mint elsőre gondolná – akár a saját családjával kapcsolatban is.

„Amíg az ember egy ügyintézés miatt nem kerül velünk kapcsolatba, nem is tudja, hogy létezünk. De szerencsére gyakran okozunk örömet azzal, hogy találunk nekik valamit” – mondta Török Péter, a Tájékoztatási és közművelődési osztály főosztályvezetője, aki a Teve utcai intézményben körbevezetett minket.

Egy levéltárat nem feltétlenül így képzel el az ember: a 23 440 négyzetméteres, hétemeletes épület ránézésre akár egy részecskegyorsító kutatóközpont is lehetne. A Magyar Nemzeti Levéltár Bécsi kapu téri, impozáns, gazdagon díszített, gótikus stílusú Országos Levéltára például sokkal inkább megidézi rendeltetésének történeti értékét, de könnyű neki, hiszen 1923-ban épült. Budapest Főváros Levéltárának (BFL) anyaga ezzel szemben sokáig szétszórva helyezkedett el a városban Hűvösvölgytől kezdve a Leonardo da Vinci közig, és csak 2004-ben kapott saját épületet.

Ide kerül minden irat, ami Budapest közigazgatási határain belül történt, egészen a 14. századtól kezdve – pontosabban azok, amelyek megmaradtak. Igazán régi kuriózumokat ugyanis itt hiába keresünk: Pestnek és Budának az 1686 előtt időkből nem maradtak fenn számottevő önálló dokumentumai. A második világháború és 1956 is jelentős iratpusztulást okozott.

A legkorábbi anyagok 1526 előttről származnak (a mohácsi csata után rengeteg dokumentum megsemmisült), ezek főleg oklevek. A legrégebbi itt található irat egy birtokper anyaga, amelyet az akkor bíróságként eljáró káptalan előtt hajtottak végre. Különlegesség még a német nyelvű budai mészárosok céhkönyve, amely digitális formában is megjelent. De az iratképződés igazán a török hódoltság után, az 1690-es évektől indult meg.

Bírósági, közjegyzői, kamarai iratok, egyházi és iskolai anyakönyvek, térképek, telekkönyvek, tervrajzok, gazdasági és kulturális intézmények, különböző vállalatok iratai, a város kereskedéséről és közlekedéséről szóló dokumentumok, 1950 után tanácsi és pártanyagok, büntetőperes iratok, börtöni fogolytörzskönyvek teszik ki a gyűjtemény nagy részét. Ha egymás mellé pakolnánk az itt felelhető iratokat, egy 35 kilométeres papírösvényt kapnánk, ami elvezetne egészen Vácig, hívja fel a figyelmünket Török Péter.

Bár első hallásra a dokumentumtípusok nem hangoznak túl izgalmasan, sok mindenre lehet következtetni belőlük, például az egykori fővárosi lakosság összetételére és vagyoni helyzetére. A végrendeletek, árvairatok családi drámákra világítanak rá, a rendészeti, bírósági papírok bűncselekményekre, és kirajzolódhat a települések élete, ami tele volt izgalmakkal, és nem sokban különbözött a miénktől. Megtudhatjuk belőlük, ki kit jelentett fel, melyik politikus mennyit lopott, a tanácsurak hogyan szedték be a bort, és árulták saját maguk – ez azért is érdekes információ Török Péter szerint, mert régen a kocsmanyitás kiváltságos jog volt, ölre mentek értek az emberek. Az árvizekről, kiszáradt folyókról szóló beszámolók tanulságosak lehetnek a klímatörténet kutatóinak is.

Régen a papír is jobb volt
Kutatni persze nem egyszerű, hiszen nem árt, ha valaki ért németül vagy latinul, és a korabeli folyóírást is ki tudja bogarászni. Erre mondjuk rácáfolt az az 1849-es budai tanácsi iktatókönyv, amelynek különlegessége, hogy magyarul íródott, hiszen akkoriban hivatalos írásbeliség nyelve a német volt.

A közel 150 éves könyv állapota jó példa arra, hogy papír és papír között óriási lehet különbség: a 18. században még sokkal jobb minőségűek voltak, és jobban bírják az idő kihívásait, mint a 2. világháborúk után keletkezettek, amelyek a papírhiány miatt silányabbakra sikerültek, és könnyen elemeikre bomlanak. A levéltárban figyelik, miként változik a PH-értékük; ha sárgul, az savasodást és a rostok lazulását jelenti, olyankor kezelni kell. Állandó, 55 %-os páratartalmon, 19-20 fokos hőmérsékleten tartják őket, egyeseket savmentes dobozokban.

A levéltárban nemcsak „hivatalos” dokumentumokat, hanem civil szervezetek, egyesületek emlékeit és magániratokat, családi levelezéseket, fotókat és naplókat is gyűjtenek, amire felhívják a lakosság figyelmét is. Tavaly például egy Kossuth téri lakásban találták rá befalazva azokra az 1944-es adatszolgáltatási ívekre, amelyek kerületi összeírásokat tartalmaztak a csillagos házakról. Figyelik az antikváriumokat, árveréseket, már csak azért is, értékes, közkincshez tartozó darabok nehogy illetéktelenek kezébe kerüljenek.

Állampolgári jog a kutatás

A levéltárba való beiratkozásnak nincs díja, ugyanis állampolgári jog az iratok kikérése és böngészése. Családfát is kutathatunk, ez talán az egyén számára a leghasznosabb lehetőség; ha őseink valamilyen tisztséget is viseltek a múltban, még több mindent megtudhatunk róluk egyéb iratokból. Sokan fordultak a levéltárhoz a különböző kárpótlások miatt, például a holokauszttal kapcsolatban, valamint hagyatéki, de még hadigondozási ügyekben is. (Viszont ha azt akarjuk visszakeresni, melyik ügynök jelentett rólunk, vagy szüleinkről, azt az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában kell keresni.)

De előfordul, hogy valaki elhagyja a válóperes iratait, ami ahhoz kell, hogy újranősüljön, vagy temetésekhez, mikor tisztázni kell, ki felel a költségekért. Ha valaki nyugdíjba megy, gyakran szüksége van munkaidő-igazolásra, ezt pótolhatják a cégiratok, vállalati anyagok, vagy az iskolaidőt igazoló iratok, ha valaki elhagyta a bizonyítványát. Fontos megjegyezni, hogy a BFL legalább 15 éves csúszással kapja meg a dokumentumokat a hivatalos szervektől megőrzésre.

A levéltár állománya napról napra bővül, évente körülbelül 600-1000 folyóméter közötti iratanyaggal. Könyvkötő- és restaurátorműhely is működik az intézményben, emellett folyamatosan digitalizálnak és mikrofilmeket készítenek az állományról. Évente 700 ezer és 1 millió közötti felvétel készül, de ez még mindig kevés – körülbelül a gyűjtemény 5%-a lett digitalizálva eddig.  Ez a munka ugyanis eléggé költség-, ember- és időigényes, a profi gépek pedig rengeteg pénzbe  kerülnek. A BFL adatbázisokat is épít, amelyek az általuk üzemeltetett Magyar Levéltári Portálon, illetve a Hungaricana közös közgyűjteményi portálon is elérhetőek.

A 20. század második felében ugyebár már nemcsak papíralapon keletkeztek közigazgatással kapcsolatos ügyek, VHS- és hangfelvételeket is feldolgoznak, például az 1982-es tanácsülés hangfelvétele is bekerül.  Érdekes kihívást jelent a jövőre nézve, hogyan őriznek majd meg az utókor számár holnapokat és más netes formátumokat, ahol folyamatosan változik a tartalom. Török Péter szerint egy biztos: amíg lesz papíron ügyintézés, addig ők is átveszik és őrzik a klasszikus formátumot.