Gasztró

Szimply – szimpatikus, fiatalos reggeliző a Röser udvarban

Fotó : Norbert Juhász/We Love Budapest
Szimply – szimpatikus, fiatalos reggeliző a Röser udvarban

A név beszédes, a koncepció nincs túlbonyolítva. A Kontakt évek óta kedvelt kávés helye a belvárosnak, ám süteményeken és kekszeken kívül nem nagyon foglalkoztak komolyabb ételekkel. Megmaradtak a kaptafánál, vagyis a remek kávéknál, de régóta érett a gondolat, hogy ne csak kávéztassanak, hanem jól is lakassák a Károly körutat és Semmelweis utcát összekötő passzázs áthaladóit, vagy célirányosan oda tartókat. Megszületett tehát a Szimply, mely egészségesebb, laktató és a frisseség jegyében kreált reggeliket kínál reggel 8:00-tól este 18:00-ig.

Szimply
  • 1052 Budapest, Károly körút 22. (Röser Udvar)
Szerencsés helyzetben vannak azok, akik munkájukból adódóan időnként ráérnek egy kiadósat reggelizni, vagyis tényleg betartják a “reggelizz úgy, mint egy király” szabályt. A nap legfontosabb étkezése sokszor elértéktelenedik, pedig, ha tudatosan válogatjuk össze azt, sokkal lendületesebbek leszünk a munkában, iskolában. Érdemes a kapkodós szendvicsek mögé is látni, s utánanézni a trendeknek, melyek táplálkozási szempontból bizony megalapozottak. Egy vaskos karéj párizsisnál egészségesebb választás az omlett, vagy akik az édesre esküsznek, kakaós csiga helyett átgondoltabb a zabkása, gyümölcsökkel.
Fotó: Juhász Norbert / We Love Budapest
Ezen a vonalon mozog a Szimply is. A belső tér lecsupaszított,  a pult fölötti lámpák karakteresek, s a pult mögött találjuk a “konyhát” is, ahol frissen készülnek a frittaták és a különböző quiche-ek, torták. Néhány kis asztalnál foglalhatunk helyet, de , ha az idő engedi, akkor a macskaköves udvarra is kiülhetünk – ahol az ülőalkalmatosságok csaknem egybe érnek a Kontakt bútoraival. A fúzió fontos része ,hogy a Szimplyben nincs kávé, az a szomszédból érkezik. Akik pedig tea formájában vinnék be a reggeli koffeint, azok fairtrade palackozott teákat is ihatnak.
A kínálat havonta fog változni, nyilván idénygyümölcsökre, -zöldségekre hangolva. Ami nem változik, az a kettősség, hogy mind sós, mind édes reggelikkel is készülnek. Minden fogás mellett feltüntetik, hogy éppen vegetáriánus, vegán, vagy gluténmentes-e az étel. A nyitási, áprilisi étlapon egyből az avokádós pirítósra (1100 forint) próbáltunk rá. Valódi, kovászos kenyérrel érkezik és rendkívül jól fűszerezik. A frissen vágott avokádószeletekbe mindig jó beleharapni. Találuk még tonhalsalátát (1600 forint), frittatát medvehagymás-aszalt paradicsomos, vagy spenótos-fetás verzióban (1200 forint).
Fotó: Juhász Norbert / We Love Budapest
Az édes reggelik között izgalmas kivitelezésű a french toast, (1200 forint) ami teljesen eltér a klasszikus porcukros iskolától és görög joghurttal, bazasalikommal, chilis eperlekvárral érkezik az édes bundában kisütött kovászos kenyér. Nagyon szerettük a ház amerikai palacsintáját (1100 forint) ami gyömbéres rebarbarakompóttal, granolával és friss mentával érkezik. Nem gejl, nem lesz tőle csömörünk – frissebb, natúrabb ízeket képvisel. Külön granolát (800 forint) és acai tálat (1300 forint) is választhatunk, de mi inkább a zabkását (900 forint) kóstoltuk meg. Nagyon ízlésesen tálalva, fahéjasan érkezett a nem túl folyós kása. Ez a kívánatos tálalás egyébként az összes Szimply fogásra igaz.
A nyitást követően – amíg még szeszélyes az időjárás és nem mérik fel az igényeket – este 18:00-ig térhetünk be hozzájuk, de lehet ez idővel változik majd. Megnyugtató érzés egy ilyen szimpatikus helyen reggelizni. Korán vagy későn kelőknek is.