Fábri Henrik a Nyugati pályaudvarhoz közel, egy századfordulós bérházban nyitotta meg szállodáját 1913-ban, melyet – feltehetően a közeli London Hotel mintájára – Britannia névre keresztelt, majd a szálloda a második világháborút követő évtizedekben a Béke nevet viselte. Az épület történelmi festményeiről, üvegablakairól, mélygarázsáról, kupolaterméről és szétnyitható tetejéről volt híres, ami alatt a pesti éjszaka színe-java megfordult egy-egy táncmulatság alkalmával.
A mai Nyugati tér környékén állt a Westend-ház, benne a kétes hírű szállóval, a közelben nyílt meg a London Hotel, majd a Britannia Hotel is. Ha ehhez hozzátesszük, hogy a tér ráadásul a német fővárosról kapta a nevét, nem csoda, ha valaki esetleg összezavarodott a nevek kavalkádjában.
A külföldön sokfelé megfordult Fábri Henrik - a konkurensekkel ellentétben - minden, akkoriban létező kényelmi felszereléssel ellátta első osztályú, egy századforduló idején épült négyemeletes lakóház átépítése után megnyitó hoteljét. Az épületben központi fűtés, szállodai mosoda és központi porszívó üzemelt, valamint kuriózumnak számított a fürdőszoba és a meleg víz is, az ajtók fölötti szobahívó fényjelzés pedig a vendégek kívánságairól tájékoztatta a személyzetet.
Nem csoda, hogy a jó elhelyezkedésű szálloda hamar az utazók egyik kedvelt célpontjává vált, amihez a díszítés is hozzájárult: a szobákban perzsaszőnyeg, a hallban bronzcsillárok, az étteremben velencei tükrök várták a vendégeket.
A szálloda több tulajdonosváltás után két angol úr tulajdonába került, a vezetéssel pedig a debreceni Aranybika bérlőit bízták meg: Németh Aladár és felesége alatt valódi aranykorát élte a ház. A szobákba telefon került, részben ennek köszönhetően megnőtt a vidéki vendégek száma, a luxus étterem után az alagsorban megnyílt a klinkertégla falburkolatú és történelmi tárgyú falfestményekkel, valamint üvegablakokkal díszített Szondi söröző, majd a Nótás étterem, végül, a körúti oldalon pedig a híres kávéház.
Nem csoda, hogy a pesti társasági élet egyik középpontja lett az épület, Móra Ferenc pedig - a szálló gyakori vendégeként - második otthonaként tekintett az intézményre.Töredékek maradtak csak fent belőle, de a mai napig meghatározóak az ekkor készült díszítések, amelyeket Haranghy Jenőnek, az Iparművészeti Főiskola tanárának köszönhetünk. A liftek előtt a régi üvegablakok egy-egy táblája van kiállítva, a rendezvénytermek falait szintén az ő festményei díszítik. A Velence terem egyik jelenetében a festő magát is megörökítette.A szálloda legismertebb része mégis az 1937-ben megnyílt Kupolaterem lett, amelynek félgömb alakú teteje gombnyomásra szétnyitható volt, így a közönség nyáron a szabad ég alatt szórakozhatott. Az üvegrácsban stilizált tulipánmotívumok jelentek meg, ezek a mai napig láthatóak.
A szomszédos, Szondi utcai telek alápincézésével nyílt meg az első pesti szállodai mélygarázs, amely harminc autót tudott befogadni.
A garázs világításáról - és egyben a táncparkett alsó megvilágításáról - a Kupolaterem üvegből készült padlója gondoskodott.
A termet márványkandallók és Haranghy művei díszítették: a falemezekre festett képek Shakespeare műveit illusztrálták.
A hotel a második világháború után a Béke nevet kapta, ami viszonylag furcsa fricska a sorstól, hiszen a szálló hónapokon keresztül a Vörös Hadsereg katonáinak adott otthont – akiknek utódai azután több, mint négy évtizedig élvezték hazánk vendégszeretetét a béke és a szeretet jegyében a Szovjetunió nagyhatalmi törekvéseinek köszönhetően.A sok évtizeddel ezelőtti falfestmények és üvegek, a Zsolnay-féle tárgyakkal díszített egykori kávéház, a felülről beépített, de máig megőrzött üvegkupola sajátos keveréket alkotnak a ’80-as évek közepének dizájnjával. Az idei Budapest100 alkalmával most bárki bepillanthat ide vagy akár a Mátyás Pincébe is, amelynek üvegablakait szintén Haranghy Jenő készítette.
