Ahogy korábban is írtunk róla, a város közepén elhelyezkedő Ferenciek tere felújítása nemcsak az egyik leginkább várt idei rekonstrukció, hanem egyben világnézetek, városépítészeti filozófiák, közlekedésszervezési paradigmák szimbolikus összecsapásának helyszíne. A látványtervek sok vitát kavartak, hiszen az autósok többsége az aluljárókat siratta, a biciklisták pedig saját sávot akartak, de egy biztos: egy lépéssel közelebb kerültünk az élhető belvároshoz.
Ilyen volt
A Ferenciek terét senkinek sem kell bemutatni: a város szívében található téren naponta tízezrek haladnak át, a ferences templom, a Párizsi udvar vagy a két Klotild-palota képeslapok tucatjain szerepel, a Jégbüfé pedig a budapesti iskolai tablók obligát helye és . Mindig fontos tér volt, de visszatekintve a múltba az is világos, hogy az elmúlt időszakban nem a léptékének és szépségének megfelelő állapotban volt.
Az archív fotókon is jól látszik, hogy a ma közlekedési csomópontként funkcionáló tér egykor a korzózóké volt. A tér akkor még egy egység volt, amelyet gyönyörű homlokzatok és a Klotild-paloták tornyai határoltak, a két épület között pedig a Duna és a Gellért-hegy látványa tárult fel a kapumotívumként is nagyszerű Erzsébet hídon keresztül.
A tér a
Kádár-rendszerben
vált tömegközlekedési megacsomóponttá: megépült a
3-as metró , így itt lehetett átszállni eleinte a
Rákóczi úton közlekedő villamosra , később a forgalmas
7-es buszra.
A mind növekvő forgalom és az akkor modernnek gondolt aluljárórendszer teljességgel szétszabdalta a teret, amely fokozatosan amortizálódott.
A térnek megvoltak a jellegzetes figurái. Gyakran láthattuk itt Cipő jellegzetes alakját, amint masíroz katonai bakancsával és hátizsákjával. A templom előtt sokszor állt egy virágárus néni, a buszmegállókban pedig borgőzös fickók gyűjtöttek egy kis aprót „vonatjegyre”, elég rámenősen. Nagyjából két percet tudtunk eltölteni anélkül, hogy egy néni ne szórjon alánk négy marék kenyérmorzsát, így a minket ellepő galambok és a kárörvendő vigyorú nyugdíjasok miatt könnyen egy
érezhettük magunkat.
Ilyen lett
Belváros-Lipótváros, vagyis az V. kerület számos pontja újult meg az elmúlt években. A Szent István tér hazánk egyik legjelentősebb táj- és környezettervezője, Török Péter kéznyomát viseli, a macskakővel kirakott környező utcák pedig inkább a történelmi hangulatot hangsúlyozzák.
Ezzel szemben a Kecskeméti utca és a Petőfi Sándor utca modern, megtört oszlopaival, szögletes utcabútoraival ízig-vérig 21. századi arculatot öltött. A Kiskörút új, kifejezetten ide tervezett, különleges alakú térköveket kapott, amelyek amellett, hogy jól néznek ki, utalnak az egykor itt húzódó városfal formájára, valamint a K alakkal a Kiskörút kezdőbetűjére. A Március 15. tér és a Piarista köz környéke is élettel telt meg az újracsomagolás után. Mindezek a fejlesztések azonban nem képeztek egységet, a Kecskeméti és a Petőfi Sándor utca, a Váci utca két része és a Március 15. tér, valamint a Duna-korzó eddig egy-egy önálló entitást alkottak.Amint megvolt rá az akarat, a kerület belevágott a fejlesztésbe, így az aluljárórendszer helyén ma sétateret, formatervezett padokat, buszmegállót és tavasztól remélhetőleg teraszokat találunk. A Ferenciek tere és a körülötte fekvő térrendszer immár vizuálisan is egységes, a zebrák közbeiktatásával pedig „valódi” összekötést kaptak a környező utcák.Itt áll és végre figyelmet kap a Nereidák kútja, amely az első pesti köztéri díszkút volt. A méhkaptárszerű díszkő tényleg esztétikusra sikeredett — ami egyébként nem mondható el a közeli Váci utca térköveiről.
Továbbra sem a
Jégbüfében
találjuk Budapest legjobb
, nem lesz itt egy
Füvészkert -típusú nyugizóna, és egy ideig még a
Párizsi udvar
is zárva (
mert a Párizsi udvar szép ), de az biztos, hogy a város egyik legfontosabb pontja élhetőbb és szebb lett.
