2004-ben véget ért valami, ami csaknem hét éven keresztül sikeresen működött. Ez a valami egy olyan budai hely volt, ahol egy sör-fröccs-szóda mellett jól érezte magát egyszerre több generáció is, és úgy hívták: Ráckert. Idén nyáron újabb hetedik kerületi hely ütötte fel a fejét, és el fel is keltette a Kazinczy utca bűvkörén elkényelmesedett bárlátogatók figyelmét még azelőtt, hogy tudták volna, ez itt a Rácskert. Mi az összefüggés az említettek között? Erről is szó lesz.

Dob utca 40.Kicsit olyan, mint hazamenni vidékre. Már ha az ember történetesen nem budapesti. Aki itt él, amióta elkezdte a szocializáció alkohollal hangolt válfaját, annak szimplán elég fesztelen ahhoz, hogy ne kelljen szorongania a következő fröccs költségvetésbeli létjogosultsága miatt. Talán azoknak egy fokkal könnyebb látatlanban elképzelniük a Rácskert hangulatát, akik anno jártak a Ráckertbe. Egyszer majd lehet itt is hasonló, de az újrakezdők célja nem ez. Annak vége, ez pedig épp csak most kezdődött el. Az persze remek lenne, ha lejönnének azok is, akik az 1997 és 2004 közti időszakban a Ráckertben gyűltek össze meló után. Majd alakul.

350A romkocsmázást ma már kevesen tévesztik össze azzal az élménnyel, hogy viszonylag olcsón elérhető a kívánt(nál is magasabb) véralkohol szint. Ez a képzet ugyanis egyszerűen elavult, főként ami a legkedveltebb „romos” helyek viszonylatát illeti. Pedig milyen jó is lenne, ha nem kellene kimozdulni a belváros okozta pestiségből ahhoz, hogy ne költsünk túl sokat! – sóhajtottak sokan, és szerencsére voltak, akik érzékelték a diszkrét levegőmozgást. Mit tettek? 350 forintra árazták be a nagyfröccsöt, a korsó sört, a 0,4-es vodkát és a Jägert is. Ennyibe kerül a kávé is egyébként.

A friss levegő, a kellemes környezet, a barátságos színek, a még éppen nem zavaróan kényelmetlen székek, a billegő asztalok, a kellemes háttérzene, a négytől sötétedésig valamelyik sarokban olvasás és a tetőtéri installációk pedig – ahogyan az élet legjobb dolgairól azt már régóta tudjuk – egyszerűen felbecsülhetetlenek.Cigifüst és magyar kártyaA Rácsertben lehet dohányozni. Jó hír mindazoknak, akik az elmúlt hónapokban kései órákon tanultak meg egyre keskenyebb járdákon egyensúlyozni, egyre nagyobb ácsorgó tömegben helyezkedni és egyre idegesebb barátokat rábeszélni arra, hogy kicsit menjenek már ki velük az adott hely elé (plusz 15 méter), hogy végre rágyújthassanak. A Rácskertben az is a jó, hogy hiába szabadtéri az egész, annyi fedett hely azért van, hogy eső esetén akár száz ember is le tud ülni a vízmentes övezetben.

Bár a Dob utca 40. így van kész, hogy csak majdnem, azért még lesznek csinosítgatások. Ami biztos, hogy a hamburgerek (890 forint) és tapasok (890 forint) mellé egytálételek is kerülnek majd a menüre, a tekepálya pedig napokon belül kész is lesz. Egy hét múlva (augusztus 29-én) pedig már jön is az Alagsor Nemtúlhangos!
RácskertCím: 1073 Budapest Dob utca 40.
Nyitva tartás: H-Sz: 16:00 - 02:00, Cs-Szo: 16:00 - 04:00, V: 16:00 - 02:00
Facebook