Múlt pénteken az asztalra csapott a városvezetés, és végre döntés született a római-parti gáttal kapcsolatban: mindenképpen lesz védmű, a sokak által ördöginek tartott tervek zöld utat kaptak. A döntéshozók szerint az építkezés ellen eddig felhozott érvek csupán a főállásban gyanakvók, a politikai haszonszerzők és a tájékozatlanok kitalációi.

A megfontolt döntés

Akkor is meg fogják építeni a védművet, ha lesznek, akik továbbra is tiltakoznak ellene, jelentette ki Tarlós István főpolgármester. Mindezt azzal indokolta, hogy az építkezés ellen felhozott érveket elfogadhatatlannak és mérhetetlenül gyengének tartja. A munkálatokat komoly körültekintés előzte meg, nem elpusztításról, hanem megóvásról van szó, így ha valamiért mégsem kezdődhetnek meg az építkezések (amire nagyon kicsi az esély), akkor a későbbi károkért a felelősség azokat terheli majd, akik szót emeltek a projekt ellen.

A főpolgármester elmondta, hogy az MTA-tól és a Műegyetem geotechnikai tanszékétől egyaránt kért szakvéleményt, valamint a környékbeli civil szervezetekkel is egyeztetett az ügyben, így a nyilvánosság kizárásáról nem lehet beszélni. Beszédében arra is kitért, hogy négycsillagos szállodákról sincs szó, hiszen összesen egy ilyen áll a környéken; amik igazán veszélyeztetett épületeknek számítanak itt, azok a 20-as és 30-as években épült lakóházak, amiket még mindig laknak.Miért nem az eddig meglévőt erősítik?Arra reagálva, hogy miért nem inkább a régebben megkezdett nyúlgátat erősítik meg, Tarlós István elmondta, ha így tennének, akkor legalább 8 milliárd forintot kellene rá elkülöníteni, ugyanis az ott húzódó vezetékekre és csövekre semmiképpen nem szabad ráépíteni azt a betonfalat, amire szükség van, tehát azokat át kellene helyezni máshová.

A természeti értékek megóvásaA kavicsok és a kagylók nem fognak eltűnni, ígérte a főpolgármester, aki azt is kifejtette, hogy ő ugyan nem ornitológus, és a halakhoz sem ért, mégis úgy gondolja, hogy azok nem szeretnek a teniszpályán sétálgatni, így minden erre irányuló ökölrázás alaptalan. A fák kivágásával kapcsolatban viszont igaznak bizonyul az a híresztelés, mely szerint lesznek áldozatok, bár állítólag megfontoltan használják majd a fűrészt, és csak azokat vágják ki, amelyeket feltétlenül szükséges.

A nyomvonal első kétharmadán csak néhány fát fenyeget a közelgő veszély, az utolsó szakaszon viszont a fövényerdő egy nagyobb részét is. Tarlós István hozzátette: el kell dönteni, hogy néhány fa, vagy a város legnagyobb lakótelepe a fontosabb. A természetvédők megnyugtatása érdekében hozzátette: komoly fásításiterv is készül.

Törvénymódosítás is leszMivel a Római-partüdülésiterületnek számít, ezért a mai napig bárki akadálytalanul építhet ide házat, amibe akár be is költözhet. Ma Magyarországon ugyanis nem mondja ki törvény, hogy nem élhet valaki életvitelszerűen a nyaralójában. Az ilyen problémák jövőbeli elkerülése miatt a főpolgármestertörvénymódosítást kíván kezdeményezni, hogy kikerüljön a Római-part a jelenlegi besorolásból, illetve megszűnjön a hullámtérbe szánt üdülők engedélyeinek kiadása.

Ha minden simán megy, akkor az első kapavágás ősszel történhet meg, a munkálatok pedig nagyjából 12-14 hónapot fognak igénybe venni.