Ha rendeznénk egy „fenyegető elnevezésű budapesti helyek” versenyt, a Feneketlen-tó biztosan dobogós lenne. Na de miért ijesztgetik saját magukat a XI. kerület lakói ilyen névvel, mikor a kedvelt pihenőpark közepén elhelyezkedő festői kis tó maximum 4-5 méter mély, és az elmúlt évtizedben nemhogy fürdeni, de még horgászni sem lehetett benne? Utánajártunk a Feneketlen-tó történetének.
A Feneketlen-tó keletkezésében fontos szerepe van annak az agyagnak, amit a Duna a szabályozása előtt hordott a területre. Innen nyeri a XIX. század közepén a Kosztolányi Dezső tér helyén működő téglagyár a munkához szükséges alapanyagot. Egészen addig, ameddig 1877-ben átvágnak egy föld alatti vízfolyást, így felszínre tör a víz és lassan feltölti a bányászáshoz használt vermet. A téglagyárat végül csak 1889-ben záratja be a főváros, akkor már szabályos kis tó csillog az egykori bánya helyén.
A tó területe ekkor még sokkal nagyobb, egészen a Villányi útig húzódik, az ellenőrizetlen vízbe pedig nyaranta többen is belefulladnak. Az elkövetkező 20-30 évben a fokozatosan egyre elhanyagoltabbá váló terület vadabbnál vadabb mondák színhelye lesz. A Tanácsköztársaság végeztével például halottakat sodor partra a víz, míg a környék egyes lakói rákászással próbálják túlélni az élelmiszerhiányt.
A tó képéhez hozzátartozik a partján álló templom és iskolaépület. A ciszterci rend már 1912-ben, a háború előtt egy nagyobb üres telket kap a területen, hogy templomot, iskolát és rendházat építsenek. A háború azonban derékba töri a terveket, végül csak 1924-ben kezdődhet meg az építkezés. A Szent Imre Gimnázium 1929-ben készül el, a Szent Imre-plébániatemplomot pedig 1938-ban szentelik fel.
A tó elnevezése is a ciszterciek építkezéseihez kötődik, ugyanis a területrendezéskor elhordott földet ide hordták, ám az furcsa módon ahelyett, hogy lesüllyedt volna, lebegett a vízen, innen származik tehát az elképzelés, hogy a tónak valójában nincsen alja. Helyszínünknek egyébként nem ez volt az első neve, korábban hívták Téglaházi-, Átlós úti, Lágymányosi- és Villányi úti, Háromházi és Horthy Miklós úti tónak is.
Vad legendák
Az egyik legkorábbi legenda igen barátságos fényben tünteti föl a tó kialakulását. Eszerint ugyanis a téglagyári munkások, amikor az agyagbánya gödréből feltörő forró víz elől hanyatt-homlok menekültek, hátrahagyták szerszámaikat és gépeiket, a szerencsétlenül járt dolgozók holttestét és a hatalmas eszközöket pedig elnyelte a mélység. Azért nem lehet halászni a tóban, mert a vízben nyugvó alkatrészek elszaggatják a hálókat. Érdekesség, hogy erről a történetről egy novella is megemlékezik.
A tó nem létező fenekén található tárgyakról szintén sokféle pletyka kering, a Tanácsköztársaság után a parton talált testek miatt sokáig átkozottnak tartották a helyet, a második világháborúban azt suttogták, hogy tankokat is elnyelt a víz, a 70-es években pedig olyan szóbeszéd látott napvilágot, hogy medertakarítás miatt egyszerűen leengedik a tavat.
A „mit rejt a mélység" kategória győztese azonbankétségtelenül az a városi legenda, amely szerint egy búvár egymillió forintot talált a vízben. A szóbeszéd útján terjedő történetnek két befejezése is ismert: egyik szerint a férfi megtartotta a jelentős összeget, a másik szerint viszont ehhez nem volt elég mersze, így leadta a rendőrségnek. Utóbbi formájában az eset további remek témát szolgáltat, még hosszú percekig vitatkozhatunk arról, hogy mi mit tennénk hasonló helyzetben.
A valóság azonban néha még a fantáziánál is bizarrabb ötleteket szül, hiszen a 20-as években az egyetemi városon át a strandig a legfurcsább ötletek merültek fel a terület hasznosítására, miközben az folyamatosan pusztult, a környékbeli építkezésekről hulladékot hordtak ide, ráadásul a tóból nyerték a közelben lévő teniszpályák takarításához szükséges vizet, az itt keletkezett szennyvizet pedig beleengedték.
A 40-es évekre teljesen lepusztuló területet csak az 50-es években hasznosítják, 1958 és 1960 között Jancsó Vilmos, illetve Mőcsényi Mihály tervei alapján, utóbbi vezetésével alakítják ki a parkot. Az építkezés során a meg nem épült ciszterci rendház betonelemeivel stabilizálják a tó falát. Végül egy olyan kellemes, intim hangulatú tér jön létre, ahol fiatalabbak és idősebbek egyaránt jól érzik magukat, és ahova a hatalmas fák és a terület ereszkedő kialakítása miatt a vártnál jóval kevésbé hallatszik be a forgalmas Bartók Béla út zaja. A látkép különösen a Kosztolányi Dezső tér felől idilli, hiszen Mőcsényi úgy tervezte meg a környezetet, hogy a part közelében található ciszterci templom képe visszatükröződjön a tóban.
Mivel az építkezést a helyi lakosok és a környéken lévő iskolák diákjai társadalmi munkában végezték, a területet korábban Ifjúsági parknak is hívták, ma azonban a Feneketlen-tó körüli park a kerület két korábbi kedves lakójának emlékét őrzi. A Villányi út felőli oldal a sokak által szeretett Olofsson Placid bencés szerzetesről kapta nevét, míg a Bartók Béla út felőli rész a tavaly elhunyt kiváló színésznő, Törőcsik Mari nevét viseli.
A mindössze 4-5 méter mély tavat korábban tápláló források a 80-as években elapadtak, ma már esővízből és a Sas-hegy vízgyűjtő területéről kapja az utánpótlást. A vízminőség javítására az 1980-as években levegőztető berendezést és szökőkutat telepítettek, a horgászatot 2010-ben tiltották be.
A Feneketlen-tó ma a kerület egyik legszuperebb zöld foltja, ahol kellemes vendéglátóhelyek, délelőtti és családos elfoglaltságokhoz a Kornél kávézó, az estékre pedig az új Budai Parkszínpad vagy az Este11 áll a rendelkezésünkre. A tó csodaszép látványt nyújt az egykor Park néven üzemelő Hemingway Étteremből is. Ha sportolni szeretnénk, akkor futópálya és felnőttfitneszpark, valamint teniszpályák várnak, a gyerekek pedig a játszótéren engedhetik ki a felgyülemlett energiát. A Feneketlen-tó neve ellenére békés helyszín, ahol fiatalabbak és idősebbek egyaránt találnak maguknak kellemes elfoglaltságot.
