A BKK több változást is tervez 2025-től, aminek köszönhetően tovább egyszerűsödik a jegy- és bérletkínálat.

A BKK terveire rezonál az a Közgyűlés elé benyújtott javaslat, amely ingyenessé tenné a kutya- és kerékpárszállítást a fővárosi közösségi közlekedés járművein. A közlekedésszervező cég több változást is tervez a jövő év elejétől, amelyek nyomán még tovább egyszerűsödik a jegy- és bérletkínálat. Mindez összehangban áll a március 1-jével életbe lépett tarifareformmal, amelynek köszönhetően kedvezményesebb és átláthatóbb lett a közösségi közlekedés használata.

A BKK folyamatosan figyelemmel kíséri, hogy mely termékeket milyen arányban és hogyan használnak az ügyfelek. A március 1-jén életbe lépett agglomerációs megállapodással összhangban a jövő év elején még tovább egyszerűsödhet a termékportfólió, a BKK ugyanis a használati szokások feltérképezése után több jegytípus kivezetését is tervezi.

A több terméket is érintő intézkedés egy lépésben valósul meg, ennek lesz része a kutya-, illetve kerékpárbérletek megszüntetése is, amelynek nyomán – az utas által megvásárolt, érvényes bérlet használata mellett – ingyenessé válik utasonként egy eb, illetve egy kerékpár szállítása a vonatkozó utazási szabályok betartása mellett (pl. kutya csak szájkosárral szállítható, a kerékpárt biztonságosan kell rögzíteni). A termékportfólió változása érinteni fogja egyebek mellett a havi lejárattól eltérő kedvezményes bérleteket is – ezeket is tervezi kivezetni a közlekedési szolgáltató. 

Az intézkedés előkészítésének következő lépéseként és a tarifaközösségről kötött megállapodás szerint a BKK egyeztetést kezdeményez az állami közszolgáltatókkal, hogy a változás egységesen érintse az összes fővárosi közösségi közlekedésben érintett járművet.

Forrás: BKK

(Borítókép: Hartyányi Norbert - We Love Budapest)

Legyetek ott első városi piknikünkön!

Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.

Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!

hirdetés

Címkék