A hideg időben sem kell szögre akasztani a kabátot meg a szekrény mélyére rejteni a túracipőt, mert a téli kirándulásnak is megvan a maga varázsa. Mutatunk 5 olyan, Budapesthez közeli és tömegközlekedéssel is megközelíthető helyet, ahol a dércsípte bokrok között vagy – ha mázlink van – a hóborította tájon, a friss levegőn még a karácsonyi ételsokkot is jólesik lemozogni.

Magyarkúti körtúra

Ha van egy szabadnapunk, akkor érdemes elmenni a Dunakanyarhoz, egészen pontosan a Verőcéhez közeli Magyarkúthoz, ahol egy könnyű, négyórás kirándulást tehetünk, miközben változatos és csodás helyszíneken visz át az utunk. A körtúra kezdőpontja az Irma-forrás, amit a vasútállomástól egy negyedórás sétával érünk el, innen pedig végig az Országos Kéktúra jelzéseit kell majd követnünk. A Lokó-pihenőhöz érve páratlan börzsönyi panoráma tárul elénk, ahonnan még Szokolyát és a Prédikálószéket is láthatjuk. A kellemes túra után ki ne hagyjuk a Kocsma a Pipához nevű vendéglőt, ahol egyszerű, kiadós és helyben készült fogásokat választhatunk, például szarvaspörköltet.

Megközelítés: Vonattal a Vác–Drégelypalánk vasútvonalon Magyarkút megállónál kell leszállni, onnan kb. negyedóra séta a kék négyzet jelzésű úton.

Gödöllői Arbo-park

Mi biztosan télen is ellátogatunk majd a Gödöllői Arbo-parkba, ugyanis ez a hely minden évszakban más arcát mutatja. Meg persze azért is érdemes felkeresni az arborétumot, mert annyi érdekesség, útvonal és tisztás van benne, hogy azok felfedezésére nem elég egy nap. A 137 hektáros területen 154-féle erdőtípust találunk, az arborétumban pedig ezernél is több fenyő, nyitvatermő és lombos fa van. Érdekessége, hogy ez nem pusztán egy arborétum, hanem úgy használhatjuk, akár egy parkot: jöhetünk ide futni, olvasni, tanulni és kutyát sétáltatni is, ami pedig az egészet játékossá teszi, azok az erdei fitneszeszközök, a mesés tanösvények és az interaktív táblák.

Megközelítés: A Keleti pályaudvarról induló vonattal Gödöllő-Állami telepek megállónál kell leszállni, onnan negyedóra séta.

Kis-Kevély és Nagy-Kevély

Ne tántorítson el senkit ettől a túrától az a tény, hogy itt hegyekről van szó, mert se extrém meredek utakkal, se kapaszkodókkal nem fogunk itt találkozni. A Pilisborosjenőről induló kiránduláson olyan szuper pontokat találunk majd, mint egy régi bányaudvar, a Kis-Kevély és a Nagy-Kevély, az egri vár másolata és a Teve-szikla. Ennyi látnivalóért szerintünk már bőven megéri a hidegebb napokban is felkerekedni, és a sok bejgli meg rántott hal közé beiktatni egy kellemes kirándulást.

Megközelítés: Árpád híd autóbusz-állomásról a 840-es busszal.

Törökmező-körtúra

Vadregényes kalandtúrában lehet részünk a Dél-Börzsönyben, ha végigjárjuk a Törökmező-körtúrát, ami a maga 15 kilométerével egyáltalán nem lesz nehéz, ugyanis a szintkülönbségek elég elhanyagolhatók. A túra kezdőpontján egy turistaház vár minket, ahol beszerezhetjük a túrához szükséges finomságokat, mellette pedig egy kalandparkot és erdei játszóteret találunk, sőt még egy miniállatkertet is, úgyhogy ez az a kirándulás, ahová gyerekekkel is érdemes menni. Utunk rendkívül változatos terepen visz végig, lesz sűrű és kevésbé sűrű erdő, keresztülmegyünk településen, mezőn és fennsíkon, sőt látunk majd tavat, patakot és forrást is. 

Megközelítés: Vonattal a Nagymaros-Visegrád vagy Nagymaros megállónál kell leszállni.

Zajnát-hegyek

Ha csak a fotókat nézegetjük a Zajnát-hegyek kanyargó ösvényeiről, akkor egy kellemes kirándulás képe rajzolódik ki előttünk, de azért készüljünk fel lelkiekben, mert elég trükkös környékről van szó. Bár többségében jól láthatók a turistajelzések és az utak is, azért néhol nem olyan egyértelmű, merre induljunk és forduljunk – ennek ellenére is ajánljuk ezt a túrát, mert élvezetes a fák között sétálni, és meglesni a néhol felbukkanó panorámát. A nagyjából 4-5 óra alatt lejárható útvonal alatt gyűjthetünk terméseket, megkereshetjük a Sas-sziklát, és piknikezhetünk a Vörös-hegy tetején, miközben elmerülünk a Pilis hegyeinek látványában.

Megközelítés: Az Árpád híd autóbusz-állomástól 800-as busszal a Pilisvörösvár, Kopár Csárda megállóig.

Keresztúri-erdei tanösvény

Listánkba plusz 1-nek mindenképpen szerettünk volna egy olyan kirándulóhelyet is beírni, amihez nem kell nagy távokat utazni, és mégsem a Normafáról van szó. A Keresztúri-erdei tanösvény Kőbánya és Rákosmente határán terül el, és meglehetősen könnyed túrát tartogat számunkra, úgyhogy az ünnepek közötti időszakban is ideális. Ez egyébként Pest legnagyobb összefüggő erdeje, a 15 állomásos tanösvényen pedig érdemes végigsétálni, mert elég sok érdekességet megtudhatunk az erdő létrejöttéről, állatvilágáról és a környékről is.

Megközelítés: 168E busz, Újmajori utca megállónál kell leszállni.

(Borítókép: Szabó Gábor - We Love Budapest)

Címkék