Kifogtuk a hosszan tartó őszi napsütést, úgyhogy az otthon ülés helyett a természet felfedezését választottuk, és kibuszoztunk egészen az egykori Pilisvörösvári-kopárokig. Ez a túra nem bővelkedik panorámákban, de az erdős részeken, a hegygerincen és az eső mosta árkokban kanyargó turistautak így is rengeteg szépséget tartogatnak nekünk. A nagyjából 4-5 óra alatt lejárt útvonal mentén mindenhol gombákba botlottunk, tűzpiros és élénk narancsszínekben pompázó cserjék és sudár fenyvesek kísérték utunkat, miközben felkutattuk a Sas-sziklát, és egy picit még el is vesztünk a tölgyek között.
Kihasználva a maradék napsugarakat, az elmúlt napokban többször is felkaptuk a túracipőnket, hogy a jól megérdemelt pihenést erdők és hegyek társaságában töltsük. Felfedeztük a nagymarosi Gesztenyés tanösvényt, végigmentünk az Ördög-oromtól a Tűzkő-hegyig, és felfedeztük a Zajnát-hegyeket is. Amikor elindultunk, még azt gondoltuk, hogy egy kellemes, pár óra alatt teljesíthető körtúrára indulunk, végül a Sas-szikla keresgélése és a turistaút „elvesztése” után – lerövidítve utunkat – inkább kibukkantunk a klotildligeti vasútállomásnál. Így is eltöltöttünk majdnem 5 órát az erdőben, igaz, mindent lefotóztunk, elméláztunk a fák látványán és a néhol felbukkanó Kevélyek vonulatain, meg persze megálltunk ebédelni – nem vagyunk a teljesítménytúra hívei.
Túránk a Kopár Csárdától indul – ide a 800-as busz hoz Budapestről –, itt a piros jelzéseket követve jutunk el a parkoló végéig, ahol balra fordulva rögtön megpillantjuk az erdőbe vezető kis hidat. Ahogy ezen átsétálunk, jobbra tekintve észre is vesszük a piros kör jelzést, amin induljunk is el, és ne essünk pánikba, ha vaddisznótúrásokkal találkozunk rögtön az út elején, mert nagy valószínűséggel a kirándulásunk során nem fogunk találkozni a túrás gazdájával – mi egy picit azért megijedtünk, hogy mi vár ránk.
Az itt még jól jelzett turistaúton a kellemes sétálás iramát hamar átvette az erősebb ritmus, ahogy elindultunk a Fehér-hegy oldalán, és a girbegurba törzsű tölgyeket meg a cserszömörcét is felváltották a sudár fenyvesek. Hogy miért van a Zajnát-hegyeken ennyi fenyő, és miért is nem olyan kopárok már a kopárok, arra 1927-ből találunk választ.
Dévényi Antal erdőmérnök fásítást indított a területen, mivel az évek alatt az ember, a legelő állatok meg persze az erózió annyira lepusztította a hegyeket, hogy csak a csupasz sziklák maradtak – kellett valami, ami megfogja a talajt és megállítja a pusztulást. Dévényi egyébként József főhercegnél kezdte erdészeti pályafutását, és amellett, hogy erdei és feketefenyővel telepítette be a Zajnát-hegyek környékét, még az első muflonok megtelepítésében is részt vett a Pilisben.
Az egykori fásítási munkálatok során teraszokat hoztak létre a hegyoldalakon, idetelepítették a fenyveseket, ennek maradványai, vagyis a földbe ásott cölöpök itt-ott még jól láthatók a turistautak mentén. Az országban elsőként a Zajnát-hegyek környékén segítettek fenyőtelepítéssel a termőtalaj megmaradásában, és ennek köszönhető, hogy ma ilyen hangulatos kirándulóhelyen kanyaroghatunk, bár 1993-ban a fenyves erdő egy része leégett, ezt egyéb lombos fajokkal pótolták. Ezek közül néha érdemes kilesnünk, mert ráláthatunk a budai hegyekre.
Miután felérünk a hegytetőre, utunk hivatalosan egyenesen visz majd tovább, de érdemes elkalandozni jobbra, ahol ízelítőt kapunk a sziklagyepes, fenyvesekkel és cserszömörcével teli környezetből – a piros úton továbbhaladva is ilyen helyre jutunk előbb-utóbb. A kitekintés és a kisebb szusszanás után visszatérünk a jelzett útra, a hegyoldalban kellemesen kanyargó ösvények vezetnek minket a Vörös-hegy tetejére, ahonnan csodás kilátás nyílik a Pilis hegyeire.
Innen már a piros sáv jelzést követjük, ami egy meredek úton vezet le egészen egy gázvezeték nyiladékáig, ahol újra meg lehet állni gyönyörködni az előttünk álló hegyekben. Ha kifotóztuk magunkat, induljunk egyenesen az erdőbe, ahol az esőbeálló előtt térjünk rá egy jelzetlen ösvényre, ami, miután pár lépés után balra kanyarodunk egy elágazásnál, elvezet minket a fenyőkkel teleültetett gerincre, ahonnan látszik a Pilis-tető, Dobogó-kő, Csobánka és a Nagy-Kevély is.
Nem tagadjuk, hogy a fenyvesekkel teli rész volt a kedvencünk, egyben az egész kirándulásunk fénypontja, innentől kezdve viszont kisebb káosz ütött be a tájékozódási képességünkben, amin az sem segített, hogy hiába láttunk rendes turistautakat, a jelzések eltűntek.
A Google Maps alapján indultunk el a Sas-szikla felkutatására, amit egy erősen lejtős, látszólag turista- és járt, ámbár jelzetlen úton haladva nagyjából 10 perc séta után megtaláltunk. Sasok nem ültek rajta, és sasfészket sem lehet itt találni, helyette maga a szikla néz ki úgy, mintha egy hatalmas sas üldögélne (nekünk háttal) az erdő közepén.
Innen a legokosabb visszamászni a meredek emelkedőn. Utólag már mi is így gondoljuk, de – követve az eredeti tervet és útvonalat – mi elindultunk a szikla oldalában lefelé, a facölöpökkel szegélyezett, jól kitaposott útvonalon. Ez a leírások szerint turistaút kellett volna hogy legyen, ám időközben kidőlt fák és elvadult bokrok között gázoltunk, és az „égig-nyúló giz-gazok” között egy feldúlt Ady-versben éreztük magunkat.
Egy jó húszperces erőltetett menet után visszataláltunk a széles és jelzett turistaútra, ami bevezetett a tölgyekkel és különféle gombákkal teli völgybe. Innen már erdészeti utakon és elágazásokon vezet az út egy vadkerítésig, ahol először jobbra, majd balra fordulva érjük el a Klotildliget házaihoz vezető kényelmes utat, amin elsétálhatunk a vasútállomásig.
