Egy túrát kimondottan feldobnak a fahidak, van olyan természetkedvelő, aki kimondottan ezeket az útvonalakat keresi. Összeszedtünk párat.
Kifejezetten kedvelem és előnyben részesítem azokat a körtúrákat és kirándulásokat, ahol fahidak állják az utunkat, meg ahol hosszabb távon pallókból emelt járaton haladunk, mert a talaj, mondjuk, vizes-mocsaras. Minél több van ezekből, annál jobb. Mert bár például a remek Apáthy-szikla – Árpád-kilátó – Kecske-hegy körtúra meg a hasonlóan szuper, az Ördög-oromtól a Rupp-hegyen át a Tűzkő-hegyig tartó menetelés is kínál útközben fahidat, de csak módjával, egy-kettőt, annyi pedig még nem elég a fahidak okozta boldogsághoz, így az összeállításba is csak említés szintjén kerültek be.
Törökmező-körtúra
Ez a vadregényes dél-börzsönyi kaland is olyan, mint az említett két másik túra: alig van fahíd menet közben, mindössze egy, viszont amikor odaérünk hozzá, az a kirándulás egyik, ha nem az első számú csúcspontja. A 15 km-es kihívás legnagyobb előnye, hogy nagyon változatos, van útközben tényleg minden, mintha az összes létező kirándulóhely-típus best ofját kapnánk meg. Ráadásul az egész egy miniállatkerttel indul. Amikor a híd az utunkba kerül, az a túra legvadregényesebb részén történik, ahol a lábunk alatt kanyarog az erdei patak, és minden olyan ősi, meseszerű meg gótikusan romantikus (pedig nincs építmény a környéken). Mivel az út hosszú távon visz az erre-arra kanyargó patak mentén, hamar feltűnik, hogy nem vezet át rajta híd, csak az az egy, pedig nem ártana még néhány – ezen az egyébként is első osztályú túrán sokat dobna.
Gyadai tanösvény
A Naszály hegy területén kanyargó, mindössze 6 km hosszú körtúra sok izgalma közül kettőt mindenképpen ki kell hogy emeljünk, melyek a cikk szempontjából fontos tények. Az egyik az a szakasz, ahol beérünk egy alapvetően lápos területre, ahol a haladást épített pallósorok segítik, melyeket időnként megszakítanak pihenőhelyek. Ezen a részen találjuk az ún. hintahidat is, ami bár jobbra-balra kileng, amikor átkelünk rajta, de ijedelmre semmi ok, mert biztonságos, a hídmozgás mindössze az élmény emelését szolgálja. És a lényeg ekkor még hátravan: a túra vége felé hazánk leghosszabb gyalogosfüggőhídja, ami kalandpark-hangulatú, és egy mély árok fölött ível át.
Teknős tanösvény
A Dunakeszin található, a közelmúltban megnyitott, nem hosszú, de izgalmas és vadregényes erdei sétaút lápvilágban halad előre, ami azt jelenti, hogy egyfelől időnként hidakon kell átkelnünk, másfelől pedig itt is fatörzsekből ácsolt pallókon haladunk jórészt. Bónuszként pavilonok és kilátók állják az utunkat, nem beszélve arról, hogy mennyi állatot láthatunk, ha nyitott szemmel kirándulunk: mocsári teknőst, pettyes gőtét, vöröshasú unkát vagy bolharákot.
Alsó-Jegenye-völgy
A Solymár határából induló kirándulás meseszerű világot tár a természetbe kimozdulók elé. A fahidas kirándulások egyik nagy kedvence ez az 5 és fél km hosszú útvonal, amit az erre-arra kanyarogó Rózsika-forrás kísér, sűrűn kell átkelni rajta. Ez persze egyáltalán nem baj, kimondottan feldobja a romantikus hangulatú túrát, akárcsak a Budai-hegység legnagyobb, itt található vízesése. Bár sokáig ez a kirándulás büszkélkedhetett a legtöbb híddal, de sajnos az utóbbi években egyik-másik használhatatlan, balesetveszélyes állapotba került, így azokat tavaly elbontották, a hiányokat pedig a forrásmederbe helyezett raklapokkal és/vagy farönkökkel pótolták. Reméljük, előbb-utóbb minden híd visszakerül a helyére megszépülve, biztonságosan.
Szent Jakab tanösvény
A Dabas mellett található Szent Jakab tanösvény nemcsak kirándulóhely, hanem a Magyar Zarándokút része is. És valóban, olyan, mintha csak a természet templomába lépnénk be. Az idén 10 éves tanösvény különleges részen kanyarog: a Duna–Tisza-csatorna és a Duna-völgyi-főcsatorna találkozásánál. Ez a vidék is mocsaras, fás, buja és vadregényes. Cölöpökre erősített pallókon haladunk a nem túl mély víz fölött, ezekről időnként egy hídon kelhetünk át egy-egy szigetre, ami ugyanúgy a tanösvény része, mint a kilátótorony, ahonnan teljes egészében belátható a természeti csodának is beillő tanösvény és környéke.
(Borítókép: Koncz Márton - We Love Budapest)