Jegesember
Nem volt mindig árammal működtetett hűtőgép a városban. A megjelenése előtt jegeskocsik járták Budapestet, és kisebb-nagyobb tömbökben szállították a fridzsiderekbe a jeget. Az 1950-es évtized volt az utolsó, amikor még mindennapos látvány volt a jégtömböt cipelő ember, aztán ahogy egyre több lett a modern hűtőgép, úgy eltűntek a jegesemberek is. Utoljára a 60-as években lehetett látni pár tevékeny utolsó mohikánt.
Perecárus
Nyakába akasztott tálcával járkált a mozikban a széksorok között, és perecet árult a nézőknek a pereces, akinek volt szabadtéri kiadása is, aki kiskocsin tartotta az áruját. Elsősorban a belvárosban tevékenykedtek, vagy az olyan, kikapcsolódásra alkalmas helyszíneken, mint a Margitsziget vagy a Városliget, vagy bárhol, ahol sűrű és színes volt a tömeg.
Fagylaltárus
A kiskocsijával erre-arra mozgó fagylaltosnak manapság van némi reneszánsza, elsősorban a Balaton partján, de voltak idők, amikor a nagyvárosban is sűrűn lehetett velük találkozni. Persze csak jó időben, nyáron. A leghíresebb mozgó fagylaltárus azonban kitalált: ő Bagaméri, az elátkozott fagylaltárus a Keménykalap és krumpliorr című regényben, valamint filmsorozatban: „Itt van, megjött Bagaméri, ki a fagylaltját maga méri” – így szólt a fagyis szállóigévé nemesült, maga fejlesztette reklámszlogenje.
Kintornás
A kintorna – vagy más szóval verkli – egy mechanikus hangszer, amit egy kis kocsira szerelve tolt maga előtt a hangszer kezelője, a kintornás, aki időnként megállt és a szerkezet oldalán található tekerőkar, továbbá egy forgó henger meg lyukszalagok segítségével megszólaltatott különféle dallamokat. Bár a kintorna a 18–19. században volt divatban, azért a 20. században is előfordult, elsősorban parkokban és azok környékén. Amíg nem terjedt el széles körben a rádió, addig megvolt a maguk szerepe egy város életében: a zeneszolgáltatás.
Meszesember
A meszesember lovaskocsival vagy kisebb autóval járta a környéket, és ahogy a neve is jelzi, meszet árult. Bár nem sokan űzték ezt a foglalkozást, mégis egész sokáig megmaradt, még az 1970–80-as években is lehetett látni a szakma egy-két képviselőjét. Ugyanakkor kötődött hozzájuk egy ijesztgetés is, ami a régi korok gyerekeit minden bizonnyal félelemmel töltötte el: „Ha rossz leszel, elvisz a meszesember, elnyisszantja a torkod, ás egy gödröt, beledob, meszet önt rád, és betemet.” Hogy miért pont a meszes, azt nem tudni pontosan, de talán a jól ismert és bűnözői körökben méltán népszerű holttesteltüntető gengsztermódszer miatt.
Kopogtató
Bár nálunk is működtek kopogtatók, nálunk nem volt olyan széles körben népszerű szakma, mint például Nagy-Britanniában. Pedig itt is szükség lett volna rájuk. Az ébresztőórák megjelenése és általánossá válása előtt is fel kellett ébredni valahogy reggelente, és ezt a kopogtatókkal oldották meg. Járták a várost, és ahol kellett, ott kopogtatópálcájuk segítségével bekopogtak a megjelölt időben, de olyan is előfordult, hogy borsószemekkel köpőcsövezték meg az ablakot. Bár az ébresztőórát már az 1780-as években feltalálták, még nagyon sokáig nem vált általánossá. Kopogtatók egészen az 1940–50-es évekig működtek.
Kapcsolótábla-kezelő
A régi filmek jó csajai a telefonos kisasszonyok voltak, akik ültek a központban, szexisen búgó hangjuk volt, és kapcsolták azt, akit kért tőlük a hívó. A kapcsolótábla-kezelők nélkül nem jött volna létre a kapcsolat. A telefonálás fejlődésével jelentősen csökkent a szerepük, végül előbb a filmekből koptak ki, majd a valóságból is.
Hajkereskedő
A hajkereskedők a hétköznapi városlakó polgárok és a parókakészítők között képeztek egyfajta hidat. Járták a várost, és hajat vásároltak fel, amit aztán eladtak a parókakészítőknek. Természetesen nagy profittal dolgoztak, mert a levágott hajért alig fizettek valamit, a parókakészítőktől viszont szép összeget vasaltak be. Talán ez lett a vesztük is, hiszen amikor a parókakészítők rájöttek, hogy egyenesen a hajtulajdonosoktól is megvásárolhatják az alapanyagot, kikerültek a rendszerből.
Tekebábu-állító
Ki gondolta volna, hogy ez a foglalkozás is létezett? Különösebb tudást nem igényelt, csak azt kellett tudni, hogyan állnak a bábuk. Elsősorban fiatal fiúkat alkalmaztak erre a munkára. Számított a gyorsaság, a fürgeség. A szakmának akkor kezdett befellegzeni, amikor 1941-ben egy feltaláló szabadalmaztatta a masináját, ami nemcsak visszaállította a bábukat, hanem a golyót is visszagurította.
Felolvasó
Az Akadémián létezett úgynevezett felolvasóterem, a templomok némelyikében felolvasófülke, egyes gyárakban pedig voltak felolvasók (gyakran állástalan színészek), akik a bérüket a dolgozók fizetéséből levont kisebb összegekből rakták össze. Híreket, érdekességeket, újságcikkeket olvastak fel a dolgozók számára, hogy ezzel ellensúlyozzák a munka monotonitását és ébren tartsák a figyelmüket. Később akadtak más módszerek is, de az egyre nagyobb és profibb gépek elnyomták a felolvasó hangját.
Vízárus
Erre a szakmára már a nagyszüleink sem emlékezhetnek, mert a századfordulón kiment a divatból, vagyis inkább közegészségügyi szempontok miatt szűnt meg. Amíg nem volt vezetékes víz, a városlakók a környékbeli kutakból és csapokból szerezték a vizet, vagy pedig árusoktól vásárolták. A legnépszerűbb kereskedők – ezek általában családi vállalkozások voltak – a Dunából beszerzett vizet árulták, ám miután egyre gyakoribbak voltak a fertőzések és a járványok, a városvezetés úgy döntött, csatornázza a fővárost. Innentől kezdve pedig már nem volt szükség a vízárusokra.
Drótostót
E különös nevű szakma művelői törött cserépedények és lyukas fémedények javításával foglalkoztak, és gyakran vándoréletmódot éltek, ennek ellenére a két világháború közti Budapest jellegzetes alakjai voltak. A tót (vagyis szlovák) szó úgy került bele a foglalkozás nevébe, hogy eleinte szinte kizárólag ők művelték. A II. világháború után kialakult új rendszerben nem találta helyét a drótostótmesterség, így szép lassan el is tűnt. Érdekesség, hogy a gyerekeket velük is riogatták, hogy ha rosszak lesznek, akkor jön majd a drótostót, és elviszi őket magával, ki tudja, hova.
(Borítókép: Szabó Gábor – Fortepan)
Legyetek ott első városi piknikünkön!
Gyertek, és töltsünk el egy vidám napsütéses tavaszi napot együtt a városligeti fák lombjai között május 1-jén, ahol day-time piknik, workshopok, sok szuper food truck és dizájnvásár is vár mindenkit.
Ünnepeljük együtt a tavaszt, a találkozásokat és azt a pezsgést, amiért annyira szeretjük Budapestet!
hirdetés
